Soha nem látott méreteket öltött az Európai Unióban az ideológiai nyomásgyakorlás jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, miután a Karmelita kolostorban fogadta Marine Le Pent, a francia Nemzeti Tömörülés elnökét.

Orbán: Magyarországot megpróbálták "keresztre feszíteni"Fotó: MTI/Fischer Zoltán

A magyar kormányfő, a Fidesz elnöke Marine Le Pennel közös nemzetközi sajtótájékoztatóján azt mondta:

az Európai Bizottság a szerződések őréből ideológiai központtá vált, a Brezsnyev-doktrína modernizált, európai uniós formáját tapasztalja meg Lengyelország és Magyarország is naponta.

Orbán Viktor azt mondta:

a megbeszélésen szomorúan állapították meg, hogy az Európai Unión belül az ideológiai nyomásgyakorlás soha nem látott méretet öltött. A migráció és a nyílt társadalom propagálása soha nem látott mértéket ért el, és a bizottság a szerződések őréből ideológiai központtá alakult át – tette hozzá.

Hozzátette azt is, hogy kétségkívül nem mindegy, hogy mi a beavatkozás formája, hiszen a szovjet tankokkal történő beavatkozás sokkal brutálisabb, mint a jogállamisági eljárás, de ettől még beavatkozás marad.

Kijelentette:

Magyarországot az elmúlt években többször is megpróbálták "keresztre feszíteni" az Európai Parlamentben.

Köszönetet mondott Marine Le Pennek, amiért minden egyes alkalommal, amikor az Európai Parlamentben igazságtalanul támadták Magyarországot, akkor ő és pártja is mindig kiállt Magyarország mellett.

Hangsúlyozta: nem tudták megoldani az unióra nehezedő migrációs nyomást. Ez – fogalmazott – "egy élő seb", folyamatos tehertétel és kihívás. Kitért arra is, hogy nem tudnak megküzdeni az unió szintjén az energiaárak elszabadulásával sem.

Az európai jobboldal mindenképpen megújulásra szorul, és a Fidesz érdekelt abban, hogy létrejöjjön egy új csoportosulás

– mondta Orbán Viktor.

Marine Le Pen és pártja potenciális szövetséges

– mondta, majd hozzátette:

a tárgyalások elején vannak, ezért nem tud válaszolni arra, milyen formát fog majd ölteni az együttműködés, de a szándék megvan, az biztos.

Leszögezte, hogy európai démosz nincsen, ezért nem is lehet a népakaratot európai szinten kifejezni, csak nemzetállami szinten.

A szuperállam brüsszeli elképzelései tévutat jelentenek

– tette hozzá.

A kormányfő arra is kitért: az EU asztalán lévő "klímavédeleminek mondott" szabályozási csomag tönkre fogja tenni az egész európai középosztályt, ezért minden eszközt be kell vetni, hogy ezt megakadályozzák.

Forrás: Origo
Címlapkép: MTI/Fischer Zoltán

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
nem Magyarországot legfeljebb téged! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tudode
Tárgyilagosan, dióhéjban!
..
Marie Le Pen 2017. április 24-ig volt az Európai Parlament képviselője!
.
Hasonlóan Georgia Melonihez, akivel Olaszországban egy templom lépcsőjén folytatott erszmecserét, nem a kolOSTORBAN
.
----- Gábor György az Orbán-Meloni-Novák-találkáról: miért ott találkoztak, s mit láthattak odabent? Röviden összefoglalom!
.
Miután belerugott a Liberális Internacionáléba alelnökeként
.
----A Liberális Internacionálé egykori alelnöke belerúgott még egyet a liberalizmusba
vastagbor.atlatszo.hu/2014/07/27/liberalis-internacianale/
-----
.
----- Távozik a Fidesz a Néppártból?
www.napi.hu/magyar-gazdasag/tavozik-a-fidesz-a-neppartbol.724409.html
-----.
.
Miután a szélsőjobboSOK társaságát keresi, mi leselkedik az EU-s jobboldalra GYŐZELMI KÉNYSZERÉVEL?
.
----- Orbán aurópai jobboldal vezetője akar lenni, de homofóbiával nem nem fog menni
hvg.hu/itthon/20210702_Orban_europai_jobboldal_homofobia
-------.
.
Miközben a Fidesz alapítók sorban emelik fel a szavukat "hadicselei" miatt, mint pl.
.
-----Ungár Klára: Egy szélhámos vezeti Magyarországot
www.youtube.com/watch?v=PnkAW8cFuxU
------
.
Mint pl. szintén Fidesz alapító
.
------ „Szeretném megélni ennek a bűnös, embertelen, hazug rendszernek a végleges bukását!”
magyarnarancs.hu/publicisztika/szeretnem-megelni-ennek-a-bunos-embertelen-hazug-rendszernek-a-vegleges-bukasat-237155
-------
.
Sőt
.
Bibó kollégiumi elvtársát, a jól bevált karaktergyilkolási praktiKÁJÁVAL azaz pénztárnokát sem kímélte, aki azzal a kritikával élt, hogy

----- .Simicska: Orbán hazaáruló
index.hu/belfold/2017/12/01/simicska_orban_hazaarulo/
---------
.
Eljátszva a közjogi méltóságot 2012 óta, annyit vétve sajá hazája ellen, amelyre a honfoglalás óta nem volt példa,
.
------Orbán Viktor nem miniszterelnök
www.youtube.com/watch?v=k5ILmQY_DGk&t=20s
.
-----Az alaptörvénye, közjogilag nem létezik...
Eladott Ország
@Manhattan: tegnap, 22:30 ◘ Orbán, most szólt igazat, ő már csak tudja, hogy a diplomás kommunista, hogy változott mérsékelt liberálissá , aztán illiberálissá. Már régen összeköpködhette volna saját magát! Én inkább azt mondanám, hogy álljon kézen, és szarja magát nyakon! Köpjél fel és állj alá! Addig amíg én vagyok a fidesz elnöke addig a fidesz liberális párt marad A NEMZETI SEGGSZÁJÚ ILLIBERNYÁK!. A mondás, hogy a liberális a diplomás kommunista egy amerikai filmben hangzott el. A varázslat, és a varázsló, mert oly színű a köpönyeg, amit ő láttatni akar, Putyin, Erdogan, Hun, Kipcsák, - a múltban meg - csuhások térdre imához, - hát ugye ilyen egy "libernyák”, kis köpcös román cigány. Az ámokfutás világ bajnoka.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/120355093_955259524953955_4666313138305789795_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=P-UcZbBsAwgAX-2dmNr&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=4986e041db6e784e37655e77b84fb50d&oe=619DD3F3
Orbán: Olyan hogy liberális, olyan nincs…
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/117235166_916784808801427_3525243728570117770_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=NukvMtNJjXQAX_gGh-i&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=7df3271d33a625e58965afffc7f32f0b&oe=619F974C
Az ember aki kitart az elvei mellett...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/126476388_874167809994308_1700977780567563495_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=1N74CF2qnFwAX_lV3f4&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=0c4cef99ba6e9f5d7c63731731112cd1&oe=619E8C41
Yoda69
Magyarországot te feszitetted keresztre te aljadek. Sőt, meg lándzsát is szúrtál bele, de nem azért hogy egyből meghaljon, hanem azért hogy meg jobban szenvedjen.
ómió
A brüsszelita efftársi korlátozások mindig ekörül forognak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.