Több személyt is összefüggésbe hozott a Márki-Zay Pétert lejáratni igyekvő fideszes dokumentum az ellenzéki miniszterelnök-jelölttel, de kiderült, ezek az állítások sem állják meg a helyüket. 

Mint ismert, hétfőn hozta nyilvánosságra Márki-Zay Péter, a hat egyesült ellenzéki párt közös miniszterelnök-jelöltje azt a 80 oldalas dokumentumot, amelyet állítása szerint a Fidesz rakott össze az ő lejáratására. A dokumentumot a kormánypárt egy képviselője a DK egyik képviselőjének adta át, a párt azonban az egész pakkot továbbadta Márki-Zaynak. A hódmezővásárhelyi független polgármester a dokumentumról azt állította, azokban olyanok vannak leírva, amelyet már eddig is lehetett ismerni a fideszes médiából, mert ezeket harsogja vele szemben, ő személy szerint semmi titkolni-, vagy szégyellnivalót nem talált az iratban.

Márki-Zay Péter a fideszes vádakra: Kanadában volt házaló ügynök, öt hétig

Márki-Zay Péter az ellenzéki előválasztás második fordulójának eredményhirdetése után tartott nemzetközi sajtótájékoztatón

Fotó: Facebook/Mindenki Magyarországa Mozgalom – Márki-Zay Péter/videórészlet

A hvg.hu a teljes, nem kitakart dokumentumot tanulmányozhatta, ennek alapján friss cikkükben azt írják, három, a miniszterelnök-jelölthöz köthető személyre koncentrált a dokumentum. Az egyik Márki-Zay Péter felesége, Vincze FElícia bába-szülésznő, akit pár éve egy otthonszülést követően elhunyt csecsemővel hoztak összefüggésbe a kormánypárt oldaláról, ám erről később kiderült, hogy koholmány az egész, így az Origot a bíróság 2 millió forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte.

Egy másik személy már érdekesebb, ő H. György, akit az irat "fényevőként" határoz meg, és a dokumentumban leírtak szerint úgy kapcsolódik Márki-Zayhoz, hogy amerikai trtózkodásuk idején több ezer dollárral támogatta elsősorban a polgármester feleségét. 

A cikk szerint erről korábban maga Márki-Zay Péter is beszélt a róla készült portrékötetben, és ezt a lapnak is megerősítette, de szerinte ebben nincs semmi különös, vagy törvénytelen. A támogatásról a hvg.hu megkérdezte H. Györgyöt is, aki egyrészt kikérte magának és cáfolta a jobboldali médiában róla terjedő állításokat (hogy "fényevést népszerűsít" és hogy köze lenne egy 2014-ben elhunyt kisfiú halálához), másrészt arra is kitért, hogy semmlyen szoros kapcsolata nincs a Márki-Zay családdal. 

„Márki-Zayné egyike volt azoknak, akiknek a nemzetközi bábaképzésben történő részvételét az Országos Bábaképző Intézet tanulmányi ösztöndíjjal támogatta. Ennek döntés-előkészítésében az intézet kommunikációs igazgatójaként támogató ajánlással vettem részt, ezt azonban a család személyes „pénzelésének”, vagy „kétes eredetű” pénznek nevezni a tények kifordítása”

- mondta el a lapnak a férfi. 

A hvg.hu szerint a másik erős állítás a dokumentumban, hogy Márki-Zay Péter házaló ügynökként egy MLM-rendszerű, piramisjátékhoz hasonlatos felépítésű biztosítócégnél dolgozott, és köze volt pénzek eltűnéséhez (a cégben közvetve ráadásul a fentebb említett H. György is érdekelt volt). Erről Márki-Zay a lapnak elmondta, sosem dolgozott a szóban forgó cégnél, és volt ugyan házaló ügynök, de csak öt hétig és Kanadában és csak telefonkönyveket árult. Így pénzek eltüntetéséhez és pénzmosáshoz sem volt köze, és a felesége ösztöndíja is teljesen független volt ettől, mint ahogy ennek ellenkezőjét a dokumentum sugallni igyekszik. A lap megkérdezte erről H. Györgyöt, aki elmondta, Márki-Zay sosem dolgozott a kérdéses cégnél. 

A hvg.hu cikke szerint a dokumentumban szó van egy bizonyos R. Tiborról is, aki állítólag az MLM-hálózatból befolyt pénzt segített befektetni csendben Márki-Zaynak részben Kanadában, részben egy magyar cégben. Az irat szerint az R. által tulajdonolt magyar cégbe Márki-Zay befektetett, míg a kanadai cégnek a "fizikai részvények" tulajdonlásával ő volt a tulajdonosa, R. csak az alapító volt. 

Márki-Zay a lap ezzel kapcsolatos kérdésére ("volt-e, vagy van-e bármi köze, akár közvetett, akár közvetlen tulajdonosként vagy haszonélvezőként a külföldi vagy a magyar céghez") azt felelte, hogy 

nincs és nem is volt

A lap ellenőrizte a magyar céget a magyar cégadatbázisban, eszerint nem bukkant fel benne sem Márki-Zay, sem a felesége, sem a közös családi cégük sem (ami jelenleg végelszámolás alatt áll), viszont a kérdéses és 1992-ben alapított magyar cégben ez a bizonyos R. tényleg résztulajdonos. A cikk szerint a kanadai cég is köthető R. Tiborhoz, a cégadatok egy részleges és nyilvános köréből az derül ki, hogy négy magánszemély van benne vezetői besorolással (köztük R. Tibor is), de Márki-Zay nem. 

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt az R. Tiborral való kapcsolatáról a következőt mondta el a hvg.hu-nak:

vele semmilyen kapcsolatom nincs, csak annyi, hogy amikor 2011-ben megvettük a hódmezővásárhelyi házunkat, ő lakott benne, de a tulajdonos az élettársa volt, tőle vásároltuk meg.

Forrás: hvg.hu

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tothjani
Márkí-zay a saját bevallása szerint Fideszes volt, de csalódott a Párt vezetése által kijelölt irányban hiszen már régen nem Fiatal Demokratákról, hanem Vén Fasisztákról van szó.
Lehet hogy a FidSS vezetésének is meg kellene látni a gerendát a saját szemében??
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Németh István
Az ügynöki képzés 5 hét bentlakásos fejtágító, kis fegyver és önvédelmi képzéssel! Amolyan gyorstalpaló módin! ha-ha-ha!
A moslék akkor volt FIDESZES amikor én a Vatikánban főesperes!
Németh István
@Aki Én: a győri (gábor) aki andrás az felmenői megveszekedett kommunisták voltak vidéken a halál ura, féltek tőle minta tűztől végül hatalmas sikkasztásért menesztették. Az ilyen felmenőkkel lehet ám valamit kezdeni! Ha mást nem még az utódok utódait is likvidinci!
inhuman
Ez kemény meló, főleg egy idegen országban.
Aki ezt meg tudta tenni, az mindenre képes (jó értelemben!)
Orbán, a béna, egész gyerek korában bántalmazott - szó szerint - kis pöcs, meg csak nagynak akar látszani.

Azt ugye észrevetted - te fideszes gyökér -, hogy ezt sem magától csinálta Orbán, hanem egyszerűen összeollózta a régi gecik ország-sorsrontó törekvéseinek menetét?
Orbán nem talált ki semmi újat, hanem a régi mocskos diktátorok gazemberségéből tanulva, a szabad Európa közepén régi kommunista időket idéző pártállamot csinált.

Ezért bűnhődnie kell !!!
Ezt BIZTOS, hogy nem ússza meg ez a geci !!!
inhuman
Nem az a kérdés, hogy Orbán Viktor bűnhődni fog a gaztetteiért, hanem az, hogy mikor?
nezelodo
Ha már igy elmélyültek a dakoták a cégiratokban, ne hagyják abba a kutakodást, folytassák saját soraikban, pl Rogán Habony, Lölö , Nemzeti Vejkó, Rasi, Kékessy, stb, (hosszú a sor mint ide Lacháza), esetében, és elmélyülhetnek a fideszes offshore cégek sötét bugyraiban, és a távolkeleti bankszámlák rejtelmeiben.
ómió
Hát, ez a stílus látszik is rajta! Most éppen a bolsevizmussal házal!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.