A műsorvezető tényként közölte az új kormányzati kurzusfilm narratíváját.

A 24.hu cikke szerint kedden az állami Kossuth rádió Jó napot, Magyarország! című délutáni műsorában arra keresték a választ a műsorvezetők, hogy miért voltak olyan kevesen az október 23-ai ellenzéki demonstráción. 

Bemondták Kossuth rádióban, hogy 2006-ban Dobrev Klára döntött szemek kilövetéséről és emberek megveretéséről

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, a párt korábbi miniszterelnök-jelöltje beszédet mond az ellenzéki pártok Egységben a szabad Magyarországért! címmel tartott megemlékezésén, az Andrássy úton az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án. Fotó, címlapi kép: MTI/Szigetváry Zsolt

A műsorvezető a felkonferálásban beszélt Márki-Zay Péterről, a Békemenetről, a 15 évvel ezelőtti "rendőrterrorról", de arról is, hogy 65 éve – 1956-ban – Apró Antal "fasiszta csőcseléknek" nevezte a forradalmárokat, majd azt mondta, hogy "ugyanezen az elven" (a cikk szerint vagyis hogy a Gyurcsány-ellenes tüntetők is fasiszták lehettek) döntött Dobrev Klára is

2006-ban az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről.

A 24.hu cikke szerint az állami rádió műsorvezetője ezzel gyakorlatilag átvette és tényként közölte a halgatósággal az Elk*rtuk című politikai krimi narratíváját (a filmben ezt a képet festik a Gubás Gabi által mgeforált Dobrev Kláráról). 

A lap idézi a felkonferálást (a műsor itt hallgatható vissza):

Miközben több tízezer magyar vonult október 23-án olaszokkal és lengyelekkel együtt a béke és az emlékezés jegyében a 2006-os rendőrterror útvonalán egészen az Erzsébet térig, hogy aztán ott meghallgassák a miniszterelnök beszédét, az Andrássy út túlsó végén csupán néhány ezer szimpatizáns gyülekezett az ellenzék színpada előtt. Nyilván csalódást keltő lehetett, hogy az előválasztás után ilyen rövid idővel ennyire kevés embert tudtak mozgósítani. De mit gondolnak önök, mi lehet ennek az oka?

A sokszínűség jegyében egyébként több ellenzéki vezető is beszédet mondott, így az ellenzék új arca, Márki-Zay Péter mellett például Dobrev Klára is, akinek a nagyapja egyébként éppen 65 évvel ezelőtt, október 23-án lett az MDP KV Katonai Bizottság tagja és aki fasiszta csőcseléknek nevezte a forradalomban résztvevőket. Ma már tudjuk, hogy hasonló elven döntött az unoka is 2006-ban az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről. A DK miniszterelnök-jelöltje most beszédében mégis azt hangsúlyozta, hogy ’56 mindenkié és úgy fogalmazott, egy feladatunk van október 23-án, emlékeztetni magunkat, nehogy elszúrjuk. De vajon, miért állt ki az ellenzék ezen a napon? Mit szerettek volna hirdetni, és miért volt olyan kevés az érdeklődő?

Az állami médiaholding – amelynek közmédiaként kiegyensúlyozattan és pártatlanul kellene működnie és tudósítani a történesekről – 100 milliárdos éves támogatást kap.

Forrás: 24.hu

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

It's good to be bad
Az összes fideszes meghülyült,főleg a vezetőjük!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
inhuman
A magyar újkori történelemben senki nem ölt meg, nem üldözött el a saját hazájából annyi embert, mint Orbán Viktor.

Szégyen és gyalázat!

Polt Péter - főügyész létére maffiózók ügyvédjeként - után az összes fideszes (szervezett, hazaáruló, terrorista) maffiózó politikus bűnöző megy a levesbe!
Ja, és Polt Péter - a bűneibe belerokkant, fél oldalára lebénult ördög ügyvédje is megy utánuk!

NINCS MENTSÉG !!!
ENNYI ÉV UTÁN MÁR NINCS !!!
surdilloFUJT
@ómió: naa te idióta állat lemásztál a svábhegyi beteg szamárcsődör farkárol és most bánatodban böfögsz???Baromállat jobb lenne visszamenii Erdélybe,vagy Ukrajnába ,mert akkor egy ekkora hülyével már kevesebben szívnátok a levegőt!!!
telegdilaci
@sgl: Sajnos igen nagy baj van náluk a toronyban,akkora baromságokat,találnak ki hogy még ők maguk sem hiszik el! Szerintem Orbán rendelte el azt a Brutális,randalírozást,szemkilövetést,Toroczkai,irányította a csürhéjét,egy Rendőr autóban ülve,kérdezem én hogy került oda,egy rendőr ott strázsált az autó mellett,ez igen gyanús!
telegdilaci
@ómió:Te ennyire idióta vagy vagy csak teszed magad?
ómió
Ilyen egyszerű mondatot nem értesz és engem idiótázol? Vagy a vigyorgóból mindenkivel ezt teszed?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.