Piaci pletykának, találgatásnak minősítette a HVG érdeklődésére mind a ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airport (BA), mind pedig az egyik kisebbségi tulajdonosa, egy kanadai nyugdíjalap, hogy a magyar állam 4,44 milliárd euróért, azaz mostani árfolyamon mintegy 1600 milliárd forintért vásárolná fel a légikikötőt.

Hiába buknak meg Orbánék, akkor is nyerhetnek Ferihegy megvételén
Kép: Pixabay

A vételi szándék mindenesetre tény, erre utalnak Orbán Viktor kormányfő szavai, illetve az, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter személyében még kormánybiztosa is van az ügylet koordinációjának.

Ám ettől még az korántsem biztos, hogy a repülőtér először tavaly nyáron megkörnyékezett többségi tulajdonosa, a német AviAlliance számára elég vonzó ez az ajánlat ahhoz, hogy kiszálljon. Ők ugyanis egyelőre csak talányosan nyilatkoznak. Mint Anne Langensiepen kommunikációs vezető a HVG berlini tudósítójával közölte:

egy, a magyar kormány által vezetett konzorcium valóban benyújtott nekik egy átdolgozott, nem kötelező érvényű ajánlatot, amelyet nem ők kezdeményeztek, de a társtulajdonosaik érdekében kötelesek megvizsgálni.

Részleteket nem árult el, önmagukat ellenben továbbra is hosszú távon érdekelt, elkötelezett befektetőként írta le.

Ám nemrég lépett a színre a magának a kormány megoldóembereként hírnevet szerzett Palkovics, immár azzal a kicsit sem burkolt fenyegetéssel, mely szerint ha kell, akár erővel is visszaveszik a repülőtér üzemeltetésének 75 évre szóló – 2080-ban lejáró – koncessziós jogát.

A minap pedig Orbán Viktor kormányfő a szerbiai Ludason gyakorlatilag kész tényként tálalta a magyar közmédiának az üzletet, amely „bármelyik pillanatban” lezárulhat.

Méghozzá úgy, hogy Orbán udvartartását ne lehessen nyomásgyakorlásért elmarasztalni. Ha ugyanis igaz a 4,44 milliárd eurós ajánlatról szóló hír, a magyar kormány súlyos felárat fizet azért, hogy eltakarítsa az egyetlen komoly hazai repülőtér környékéről a külföldi tulajdonosokat. 

A bécsi repülőtér vállalati értéke például 2,8 milliárd euró, ehhez képest kiugróan túlzó a 4,44 milliárdos értékelés – mondták a Concorde elemzői a HVG érdeklődésére.

Úgy tűnik, mindenáron és bármi áron kell a kormánynak a repülőtér, amit a külföldi tulajdonosok ügyesen ki is használnak az ár felsrófolására.

De vajon miért ennyire fontos ez? Tény, hogy a repülőterek egy része másutt is állami tulajdonban van, így könnyen elő lehet venni azt az érvelést, mely szerint a legnagyobb magyar ne legyen kiszolgáltatva egy külföldi nagytulajdonosnak. 

Ha újra nemzeti kézbe kerülne, a sokmilliárdos közbeszerzéseket a csókos oligarchák nyerhetnék meg, a szokásuk szerint túlárazva.

Hacsak 2022 nem hoz kormányváltást. Fel lehet persze készülni erre is, például úgy, hogy a visszaszerzett repülőtér üzemeltetési jogát újra kiadják – végtére is 59 év még visszavan belőle –, ám ezúttal baráti kezekbe.

Hasonlóképpen, ahogyan tette, teszi ezt a kormány a kaszinók után a hulladékkezeléssel vagy az autópályákkal.

Még azt sem tudni, magára marad-e az állam a repülőtéri üzletben, vagy beszáll mellé kisebbségi partnerként az Indotek és (vagy) a Mol. A horrorisztikus vételár kifizetése egyébként egyáltalán nem megoldhatatlan feladvány, különösen egy ilyen trió számára. 

Az állam azonban akár egymaga is le tudja bonyolítani a dolgot.

A kiszivárogtatás szerint a vételár mintegy harmadát a közelmúltban kibocsátott devizakötvényekből rendeznék – a reptér adósságainak levonása után az 51 százalékhoz már ez is elegendő.

De akár a többire is minden további nélkül felvehet a kormány hitelt egy olyan időszakban, amikor az Európai Unió elnéző a tagországok elszálló államadóssága iránt. Ráadásul az uniós módszertan szerinti költségvetési hiányba ez a kiadás nem számítana bele, mivel az állami vagyont gyarapítaná.

A bővebb részletekről, illetve a reptér anyagi vonzatairól, valamint a további adatokról illetve a kidolgozott tervekről a HVG360-on olvashat bővebben!

Címlapkép: Pixabay

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
inhuman
@Gyurka80: De az van, hogy egyedül a legeredményesebb.

www.youtube.com/watch?v=dCYtesyE7OA

Ez művészet. Ha ebbe belerondítasz, kiiktatlak.

Mostantól ne szólj hozzám, mert baj lesz!
gina
Akkor a reptér is nemsokára olyan lesz mint az EÜ- lerohasztott düledező romhalmaz, csak a lopott milliárdok eltüntetése a fontos,,,
gina
@KisTehen: Te idióta saját magaddal szúrsz ki, ennyire agyhalott uninteliges szektatagok vagytok ész semmi, kocsma prolik -- ez a fidesz és bandája és a birkái, agytalan senkik nagyon kevés IQ val
human
Ha buknak is milliárdosok maradnak a fidesz "elit" tagjai. Attól félek az emberek életén maggazdagodók mind megússzák.
ómió
Akkor, lesz megint mit elkótyavetyéljenek majd az efftársak?
Gyurka80
@inhuman: Kiengedtek a diliházból? Elhúzhatnál ebből az országból egy hülyével kevesebb lenne!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.