Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Szentgotthárdon hangoztatta, hogy úgy gondolja, Magyarország felértékelődött azzal, hogy méltó módon sikerült megrendeznie olyan világeseményt, mint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust.

Soltész: "Az Eucharisztikus Kongresszus rámutatott, hogy Magyarországon mekkora ereje van a hitnek, az egyháznak"
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára előadást tart a szentgotthárdi Keresztény szerda esték című rendezvénysorozaton 2021. október 27-én. Fotó: MTI/Varga György

Soltész Miklós a Keresztény szerda esték című rendezvénysorozaton tartott előadásában úgy fogalmazott:

felemelő és életre szóló élmény volt részt venni a többnapos eseményen.

Véleménye szerint a kongresszus rámutatott arra, hogy

Magyarországon mekkora ereje van a hitnek, az egyháznak és a világi – kormányzati, önkormányzati és civil – összefogásnak.

Emlékeztetett: a tanácskozás legkiemelkedőbb és legjobban várt eseménye természetesen a pápalátogatás és a Ferenc pápa által bemutatott szentmise volt.

Kiemelte:

Ferenc pápa a látogatását követően és azóta többször is elismerően szólt a magyarokról, arról, amit tapasztalt Magyarországon.

Megjegyezte:

a katolikusok, más felekezetekhez tartozók, ortodox keresztények is részt vettek az eucharisztikus kongresszus eseményein, istentiszteleteket tartottak, ezzel is mutatva, hogy Magyarországon harmonikus az együttélésük.

Szólt arról is, hogy

meg kell őrizni és tovább kell vinni azt az erőt, amelyet a magyarországi keresztény hívek az eucharisztikus kongresszusból merítettek. Újra meg kell mutatni az értékeket, és másokkal is meg kell osztani azt az az erőt, amelyet a hit és az ima adhat.

Soltész Miklós kitért arra, hogy

az elmúlt tíz évben 3000 templom újult meg Kárpát-medencében a magyar kormány segítségével és 150 templomot építettek. Megemlítette, hogy Magyarországon több mint 80 százalékkal nőtt a házasságkötések száma, míg a válásoké 36 százalékkal, az abortuszoké 40 százalékkal csökkent.

Kiemelte:

Magyarország megpróbál segíteni másokon is, a Hungary Helps program keretében 30 országban több mint százezer embernek nyújtottak segítséget. Ha a Magyarországnál nagyobb országok is hasonló módon vállalnák a segítségnyújtást, ott lehetne enyhíteni a bajokon, ahol azok keletkeztek

- mondta az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.

Forrás: MTI
Címlapkép: MTI/Varga György

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
inhuman
Sátánista gecik. 1, azaz egy perc alatt bebizonyítom, hogy a katolikus egyház a legnagyobb sátánista tömörülés az egész világon !!!
Ne tévedjél református, te is az vagy - egy geci sátánista !!!
NEM?
DE!

Akarod, hogy bebizonyítsam neked egy perc alatt?
justhpeter
Könnyű Soltésznak, hisz nem tud olvasni. Mert ha tudna olvasni és elovasta volna az utolsó népszámlásnak a vallásra vonatkozó adatait, nem beszélne ilyen sok marhaságot.
inhuman
Geci istentelen álkeresztények!
Vallás, mi?
A kurva anyátok!

Kormányváltás után egy forintot sem kaptok, sátánisták!
Tartsanak el titeket a hívek!!!

Na gyere, katolikus, református, kálvinista, baptista, shit karizmatikus, stb., beszélj Istenről...
Fogadunk, hogy nem tudsz?!
Nincs semmid, nem csinálsz semmit, munkakerőló vagy és egy buzi/pedofil - PAP

PAP, miattad jön el a világra Isten ítélete, Armageddon - vágod ezt, PAP?!
Fogadunk, hogy még vitába sem mersz szállni velem - mert egy istentelen és erkölcstelen hülye fasz vagy?
Ne nézz rám, PAP !!!
Ha csak csúnyán nézel rám, kiiktatlak - PAP !!!

(már megbántam a templomi esküvőt is)
inhuman
A földig rombolom a templomaid és letépem a ruhát rólad...
Szó szerint földönfutóvá teszlek - a szégyenedben!
Nem?
De!

Jelenések könyve RÁD vonatkozó rész!
Qqberci
"felemelő és életre szóló élmény volt részt venni a többnapos eseményen."

Utána sokkal jobb érzéssel lehetett kórházba menni a frissen szerzett Covid-dal...
inhuman
Soltész, te istentelen féreg, te tényleg ott állsz az oltár előtt és ott hányod rá a világra az őrületed?

Akarsz többet tudnia jövődről?
Meghalsz.
Feltámadsz.
Aztán meghalsz végleg, álkeresztény.
De te csak mantrázd a hülyeséged lopott közpénzből fizetve a napi díjad!

Nem sok jót ígér a jövőd...
nezelodo
Az átkosban nem is sejthette Kádár, hogy a párt ifjúsági szervezetében a KISZ-ben nem is ateista fiatalokat neveltek, hanem mélyen vallásos KISZ vezetőket. Ráadásul ezt több mint húsz évig még titkolták a rendszerváltás után a mára már a keresztény Magyarországot irányító egykori ifjúkommunisták.
inhuman
Jó vagyok.
Rossz vagyok.
Mindkettő igaz.

Tudsz különbséget tenni?
Biztos, hogy nem!

Bocsi swingerek, ma győzött a sötétség!

www.youtube.com/watch?v=7l5dXYKUphY

Megbotránkozol ezen álkeresztény?
Isten fog megölni téged, és fogja kiirtani az egész családod - erre varrjál gombot, geci!

Ha akarsz érvelni, megteheted, de szerintem nem akarsz (érvelni).
inhuman
Magyarországon semmi foganatja a hitnek - te büdös geci, mert szétbarmoltátok ezt is!!!
Hazudsz Soltész "sátánista" KDNP-s.
human
Én mintha arról olvastam volna, hogy egy egyházi lapban arról írt valaki, hogy elszomorító milyen kevesen jelentkeztek a rendezvényre. Aztán a cikket levették később, ha jól emlékszem.
Gazella
Nekem bőven elég volt a főcím elolvasása, hogy hangosan felnyeritsek hajnalban :D
RonaGyuri
sok mindenre rámutatott, ráerősített; legfőképp arra, hogy mocskos hazug tolvajok vagytok! =))
134.bátor
Hát igen. Sokan hiszünk benne,hogy jövőre eltakaródtok vègre a p...ba.
ómió
Még az internacionalista "eszméknél" is nagyobb?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.