A képviselő a Blikknek beszélt arról, hogyan érintette őt mint családanyát a Kövér László által kiszabott büntetés.
A házelnök azután szabta ki Szabó Tímeára a rekordnak számító 9,7 millió forintos bírságot, hogy látványosan tiltakozott a Fudan Egyetem budapesti megnyitása ellen: a Kínai Népköztársaság zászlajára emlékeztető, Fidesz feliratú molinót tűzött a parlamenti pulpitusra. Ezzel pedig Kövér László szerint – illetve a büntetést megszavazó politikusok szerint – kiérdemelte a büntetést.
Egyáltalán nem ijedtem meg. Ha azt hiszi Kövér László, hogy ezzel a büntetéssel eltántorít engem attól, hogy kiálljak az igazságért, a magyar emberekért, nagyon téved. Bármekkora büntetést is szab ki rám, folytatom, folytatjuk a Párbeszédben a küzdelmet
– nyilatkozta a blikk.hu-nak. A politikus egyébként havonta bruttól 2,4 millió forintot keres, amiből két gyereket nevel. Azonban vagyonnyilatkozata szerint van egy 7,3 milliós tartozása is, amit ebből fedez.
A törvény szerint képviselőként semmilyen másodállást nem vállalhatok. Kicsit lefaragunk a kiadásokból, de egyébként sem élünk nagy lábon
– tette hozzá a Párbeszéd politikusa.
A bírságot egyébként nem egy összegben kell befizetnie, hanem annak részösszegeit az országgyűlés minden hónapban levonja Szabó fizetéséből. Amíg ki nem egyenlítődik, addig csak a 167 ezres minimlbért kapja. De a politikus elmondása szerint már kapott segítséget, többen is adományoztak neki. Ráadásul nem hagyja ennyiben a dolgot: a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul, így még nyerhet is az ügyön.
Forrás: blikk.hu
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
38 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás