A Kúria október végén határozott úgy, hogy megtagadja a kormány népszavazási kérését, ami a kiskorúak nemátalakítására vonatkozott – adta hírül a telex.hu.

Alkotmánybírósághoz fordul a kormány a Kúra döntése miattFotó: MTI/Máthé Zoltán

A Kúria az emberi méltóság védelmére hivatkozva tagadta meg a kormány egyik népszavazási kérdésének hitelesítését, az ugyanis „gyermekvédelmi” népszavazásnak van feltüntetve, de közel sem erről szól. A népszavazáson öt kérdést tettek volna fel, ezek közül négyről meg nem döntötte, az alábbit viszont már biztosan nem engedi tovább a Kúria:

Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek a nemátalakító kezelések?

Indoklásuk szerint a fenti kérdés nem hitelesíthető, mert a népszavazás nem irányulhat az Alaptörvény megváltoztatására, márpedig bárhogyan válaszol egy érvényes népszavazáson a többség erre a kérdésre, mindenképp az Alaptörvény módosítása válna szükségessé – írja a telex.hu. Emellett kimondták: nem lehet általánosan elvonni a kiskorúak jogát bizonyos kezelések igénybevételére, mert ezzel alapvető jogaik gyakorlásától fosztanák meg őket.

A döntés nyomán a kormány most panaszt nyújtott be.

Szerintük ugyanis éppen ez a döntés sérti az Alaptörvényben szereplő tisztességes eljáráshoz való jogot, mivel „a Kúria a népszavazásra javasolt kérdés szövegétől eltérve, annak tartalmát önkényesen kibővítve contra legem (törvénnyel szembeni)jogértelmezést folytatott” – szól a beadvány.

Forrás: telex.hu
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Emmersson71
@Horizont: Gondolom, kurva kúriát akartak írni, de összevonódott :)
Eladott Ország
"Az ország csupasz hátsója kilóg a gatyából, de vívják rendületlenül a hazug kultúrharcukat Brüsszel és a józan ész ellen
Akkor is a demokrácia hullájának megerőszakolása lenne ez a lépés, ha történetesen a magyar jog lehetővé tenné ezeket a bizonyos, népszavazási álkérdésekbe foglalt, kiskorúakat célzó nemátalakító kezeléseket, mint ahogy nem teszi lehetővé. Ehhez képest három kretén, álságos népszavazási kérdést szentelni ennek az álproblémának, amelynek társadalmi relevanciája nulla (akik utánanéztek annak, hogy Magyarországon hány szülésre jut egy transznemű eset, azt állítják, hogy évente 2-3 ilyen eset van; ha Orbán netán élete végéig kormányon marad, akkor is legfeljebb egy kétjegyű számmal leírható esetről beszélünk), és úgy beállítani mintha néhány tucat transznemű egyed potenciális nemátalakítása a nemzetre leselkedő legnagyobb veszélyforrás lenne, szerintem pályakezdő diktátoroktól is megvetendően béna húzás lenne."
Eladott Ország
"A nemzetközi protokoll értelmében a nemi átalakító műtétre 18 éves kor után kerülhet sor, ám 16 éves kortól egyéni kérésre hormonkezelés is indítható." Ez a népszavazás is csak arra jó, hogy a fideszes haverok közpénzmilliárdokhoz jussanak!
www.life.hu/intim/20150902-udvozlunk-caitlyn-jenner-minden-amit-tudni-akartal-a-nemvaltasrol.html
kereső
Egy beteg kérdés a vállon felül betegtől- az ország lakosainak hülyének nézése.
Nessy
Ostoba, értelmetlen, nem létező tevékenységgel kapcsolatos kérdésre nem lehet érdemi válasz adni! Orbán körül csak debil tanácsadók vannak?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.