Kósa Lajos ma elismerte, hogy a Belügyminisztérium valóban megvette a Pegasus kémszoftvert, mire Stummer János is felszólalt az ügyben.

Stummer János Kósa bejelentése után: én láttam a szerződést is, most akkor mindkettőnket elvisznek?Fotó: MTI/Mónus Márton

Ahogyan mi is megírtuk, nagy port kavart ma Kósa, miután újságírói kérdésre azt mondta: természetes, hogy a konkrét megfigyelt személyekkel kapcsolatban „senki nem fog konkrét választ kapni”. Ezzel ugyanis személyiségi jogaik sérültek volna, és a Belügyminisztérium a szoftver beszerzésekor vállalta, hogy annak használatakor senkinek nem sérti az emberi jogait. Azaz: bevallotta, hogy valóban ők szerezték be a nagy port kavart szoftvert. 

Ezzel kapcsolatban most Stummer János Országgyűlési képviselő tett közzé egy posztot a közösségi oldalán, melyben azt írja, hogy Kósa ezzel minősített információt hozott nyilvánosságra, ezzel pedig a Büntető Törvénykönyv 256. paragrafus (1) bekezdés alapján minősített adattal való visszaélést követett el. Ez a jogszabály szerint 3 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

A Nemzetbiztonsági bizottság elnökeként meg tudom erősíteni, amit Kósa Lajos mondott. Sőt, én láttam a szerződést is. A bizottság legutóbbi, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnál tartott kihelyezett ülésén megtekinthettem azt.

Most akkor mindkettőnket elvisznek, vagy egyikőnket sem? Hogyan lesz, belügyminiszter úr? Én mindenesetre megteszem a szükséges jogi lépéseket

– írja a politikus. 

Fotó: MTI/Mónus Márton

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.