Ahogy arról korábban beszámoltunk, Kósa Lajos csütörtökön elismerte, hogy a Belügyminisztérium valóban megvette a Pegasus kémszoftvert, mire Stummer János is felszólalt az ügyben.

Pegasus-ügy: Stummer elmondta, hogy miért vállalta a titoksértés kockázatát

Ezzel kapcsolatban most Stummer János Országgyűlési képviselő tett közzé egy posztot a közösségi oldalán, melyben azt írja, hogy Kósa ezzel minősített információt hozott nyilvánosságra, ezzel pedig a Büntető Törvénykönyv 256. paragrafus (1) bekezdés alapján minősített adattal való visszaélést követett el. Ez a jogszabály szerint 3 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

Hogy ez így lehet, arra a nyáron Pintér Sándor belügyminiszter maga is utalt. Pintér akkor "egyszer és mindenkorra" azt jelezte, hogy csak és kizárólag a nemzetbiztonsági bizottság előtt hajlandó beszélni, különben államtitkot sértene – írja a 444.hu.

Természetesen kockáztatok

- válaszolta a 444.hu kérdésére Stummer, hogy a megerősítéssel ő maga nem sért-e államtitkot.

Úgy gondolja, amióta az első értesülések nyilvánosságra kerültek a Pegasus-ügyről, a kormány taktikája az volt, hogy

beleprovokáljon minket egy olyan helyzetbe, hogy mi mondjunk olyat, aminek minősítése van. Hogy ránk tudják húzni, hogy minősített adattal élünk vissza, államtitkot sértünk.

Stummer szerint ezzel az igazi problémáról terelték volna el a figyelmet.

Stummer véletlen elszólásnak érzi Kósa nyilatkozatát, de "így, hogy a Kósa elkottyantotta, nagyon fontos volt, hogy én is megerősítsem".

Ezzel ugyanis "legitimálni tudtam, hogy az ellenzék tényként beszélhessen a Pegasus-szoftver beszerzéséről". Ennél többet azonban egyelőre nem árulhat el. Ő ugyan látta a szerződést, de mint mondta, "attól, hogy a Lajos botorságot csinált, én még nem fogok ennek a szerződésnek a részleteiről a nyilvánosságban beszélni".

A beszerzés tényének nyílt beismerése így is fontos fejlemény, Stummer szerint ugyanis a bizottságnak két fő kérdést kéne tisztáznia:

beszerezték-e a szoftvert;

és ha igen, kikkel szemben, mikor, hány alkalommal használták.

Az első kérdésre Kósa Lajos most megadta a választ. A második tisztázása már bonyolultabb.

A megfigyelési botrány több országban is téma, köztük Amerikában, Németországban és Franciaországban is. Az AP amerikai hírügynökség is beszámolt arról, hogy Kósa Lajos volt az első, aki elismerte, a magyar kormány megvette, használta az NSO csoport kémszoftverét.

Forrás: 444.hu
Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.