Nádas-Láber Zsuzsa 2018-ban hirtelen vesztette el édesanyját. Rettenetesen megviselte a tragédia, ekkor jött rá arra, hogy a gyászfeldolgozás milyen hosszú folyamat.

Elhunytak ruháiból varr macikat egy magyar nő
Fotó (illusztráció): Pixabay

A megmaradt ruhákkal is kezdenem kellett valamit. Egy részüket elajándékoztam, de az anyám kedvenc darabjaitól nem szerettem volna megválni. Főleg azoktól, melyeket maga varrt. Akkor jött az „égi” ötlet, hogy „tartsd közel magadhoz a szeretteidet a ruháikból készült angyalmaci formájában, akkor is, ha már nem lehetnek veled”. Az első macit egy dzsekiből készítettem

- emlékezett vissza Zsuzsa, az Angyalmaci alapítója, aki önmagát a szeretet nagykövetének tartja.

A vállalkozó emberek százainak segített már ötletével.

A macikban benne marad az elhunyt személy illata és energiája, ráadásul meg lehet azokat ölelni, és beszélni is lehet hozzájuk

- magyarázta, és hozzátette:

a macikban akár egy hátsó zsebben a gyászolók szeretteinek hamvai is megőrizhetők. Volt, aki fényképet tett bele, mások az elhunyt egy-egy személyes tárgyát tették oda.

Zsuzsi büszke rá, hogy már több európai országból, sőt, Amerikából is kapott már felkérést.

Forrás: Borsonline.hu
Címlapkép: Pixabay

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mágnes
ne bakki :-((((((
Nincs pszichiáter ?
Nehogy kiásd b + ami rajta van . :-(((((
vacsi
Nagyon jó ötletnek tartom. Én pl. ágytakarókat készítettem, hasonló módszerrel, a családtagjaim ruháiból.
namihami
@mágnes: Ez a nő a sérültek között is az első kezeltek közé tartozik! De az se százas, amelyik a hamvakakat a hátsózsebben tárolja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.