A koronavírus-járvány kirobbanásának éve, 2020 nemcsak a költségvetés vagy a cégek számára volt megterhelő, de magától értetődő módon a háztartásokat is érzékenyen érintette a kialakult helyzet – számol be róla az mfor.

Elszegényednek a nyugdíjasok – magukra hagyta őket a kormány, 2010 óta folyamatosan csúsznak le
Kép: Pixabay

A helyzet nehézségén ráadásul a kormányzat sem óhajtott enyhíteni, például az álláskeresési járadék jogosultsági igejének átmeneti meghosszabbításával, vagy egyszeri támogatás kifizetésével.

A Központi Statisztikai Hivatal A Háztartások életszínvonala című kiadványának adatai szerint 2020-ban jócskán megugrott a nyugdíjasok esetében a relatív jövedelmi szegénység. Az előző évi 11,1 százalék után már 14,4 százalékos ennek mértéke.

Láthatóan a nyugdíjaosk körében egyre nagyobb azok aránya, akik megfelelnek eme kritériumnak, hiszen a legfrissebb adatok szerint a legidősebbeknek 14,4 százaléka jövedelmi szegény.

Köznyelvre lefordítva azt jelenti ez, hogy 292 141 nyugdíjas élt a szegénységi küszöbnél, vagyis havi 116 158 forintnál kevesebb jövedelemből a tavalyi év során. 2019-ben ez a létszám még "csak" 227 949 volt, tehát egy év leforgása alatt 64 ezren csúsztak szegénysorba.

Azt meglehetősen nehéz megmondani, mikor kezdődött el romlani a helyzet, hiszen 2010-től kezdve kisebb nagyobb megingásokkal, de folyamatosan romlik ez a mutató. Olyannyira, hogy míg 2010-ben még csak 4,5 százalékos volt a relatív jövedelmi szegénység a nyugdíjasok körében, addig ma már több mint a háromszorosa.

Minden ötödik nyugdíjas statisztikai értelemben is szegény lenne Magyarországon, a bővebb KSH adatokról, és a Magyar Államkincstár véleményéről az mfor cikkében olvashat bővebben.

Címlapkép: Pixabay

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Mondjuk a pohosék mindig a legkiszolgáltatottabbakon szoktak a legnagyobbakat rúgni. Orbányi kupciher bandája ezt a rokkantakkal kezdte leghamarabb. Jöttek a szegény nagycsaládosok, a munkanélküliek, és a hajléktalanok.A megemelt áfával a legnyomorékabbakat zsigereli ki a hazaárulók rablóbandája.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Duke Ellington
Ha Gyurcsányék lesznek ismét kormányon, nem lesz ennyi szegény nyugdjas, mert éhen pusztulnak!
Sámannus
Mondjuk a pohosék mindig a legkiszolgáltatottabbakon szoktak a legnagyobbakat rúgni. Orbányi kupciher bandája ezt a rokkantakkal kezdte leghamarabb. Jöttek a szegény nagycsaládosok, a munkanélküliek, és a hajléktalanok.A megemelt áfával a legnyomorékabbakat zsigereli ki a hazaárulók rablóbandája.
Duke Ellington
@Mirabilis: Beveszed, vagy beadjam? Bekaphatod!
tudode
Amiat is Gyurcsány a hibás, mert örök ellensége, az újkorkori templom egere nem jelentett be nyugdíj korrekciót, aműgy svejci indexálássa, szemben
.
"""Nyugdíjkorrekciós programot jelentett be Gyurcsány
hvg.hu/itthon/20050930nyugdijkorrekcio
.
"""Öt évre szóló, nyolc lépésből álló nyugdíjkorrekciós program kezdődik jövő januárban: a mintegy 2,6 millió nyugdíjas évi nyugdíja átlagosan 51 ezer forinttal nő - jelentette be a miniszterelnök."""
----------------
.
Személy szerint 10%-os nyugdíjemelésben részesültem, nem húzta el a mézesmadzagot, mint pl. az egyeduralkodó, aki azokat a nyuggereket, akik saját háztartásukban sérült gyermeket neveltek, NEM FÉNYEVŐK, mivel sokak amiatt nem részesülhettek az "időskorúak havi 50.000 Ft-os támogatásában, mivel előbb 8, majd 4 órát házon kívüli munkát vállaltak.
.
Sőt a III. csoportos rokkantak nyugdíját ellátássá minősítette őfélesége, un. komplex felülvizsgálatot követően, jó ha nem vonták meg a rokkantnyugdíjat, mert keresőképesnek minősítette az illetékes orvosi bizottság.
.
Arról nem is szólva, hogy nem hajtja végre a NER az un. alkotmánybíróság határozatát, amely szerint
.
----- Rokkantsági ellátás: 500 ezer forint valódi kompenzáció?-
www.meosz.hu/blog/rokkantsagi-ellatas-500-ezer-forint-valodi-kompenzacio/
.
""""Az Alkotmánybíróság 2018-ban arra kötelezte az Országgyűlést, hogy 2019. március 31-ig tegyen eleget jogalkotói kötelezettségének, mellyel rendezi a helyzetet. Az érintettek a hosszas várakozás alatt abban bíztak, hogy a jogalkotó olyan szakpolitikai intézkedés meghozatalán dolgozik, mely végre igazságot tesz minden érintett számára, és emellett visszamenőleg megkapják elvesztett ellátásukat és kártérítést a megpróbáltatást okozó évekért."""
----------------------
.
Pedig a nyuggerek nélkül nem cuccolhatnának, azok nélkül, akik megkoplalták a múltat, és a jövendőtÍ!.
Nessy
Sajnos ez a tény! A tisztitott maginflációval számított nyugdíjemelés a kezdetek óta nem fedezi a reál érték szinten tartását sem, kivéve az elmúlt pár év már 300 ezer forint feletti nyugdíjait. Ennél még jobban nyílt az olló a bérek és a nyugdíjak között a svájci indexálás nélkül.
RonaGyuri
Kellően elkeserítő ez a cikk még így is,

de valójában igencsak gyanús - már megint - a derék KSH számbűvészkedése

Az mfor.hu „Megállíthatatlanul egyre szegényebbek a magyar nyugdíjasok” címmel számol be egy friss statisztikáról a magyar háztartások életszínvonaláról. Pontosabban a nyugdíjasok szegénységének mértékéről elmélkedik.
„A Központi Statisztikai Hivatal A Háztartások életszínvonala című kiadványának adatai szerint 2020-ban jócskán megugrott a nyugdíjasok esetében a relatív jövedelmi szegénység. Az előző évi 11,1 százalék után már 14,4 százalékos ennek mértéke” – írja, majd hozzáteszi: „Köznyelvre lefordítva azt jelenti ez, hogy 292 141 nyugdíjas élt a szegénységi küszöbnél, vagyis havi 116 158 forintnál kevesebb jövedelemből a tavalyi év során.”!
Nos ezzel akadnak bőven gondok;
lévén tavaly úgy 2,5 nugger volt, az átlag 145, míg a medián 127 ezer körül volt. Nos azt kell mondjam, hogy a nem egészen 300ezer van 117 alatt mellett számszakilag a 145-ös átlag is erősen kétséges, de a 127-es medián teljes mértékben kizárt! =))
Ergo; vagy a 300 vagy a 117 erősen sántít!! =))
jesz
Ennek fényében majd jön MZP, és mint a nemzet jóságos apukája, megsimogatja a nyugdíjasok buksiját, és kedvesen elmondja, hogyan is lehet jól élni...mert ha kevesebb gázt használ, kevesebb villanyt, és nem pocsékolja azt a drága vizet, észrevehetően több marad a pénztárcájában. Tehát nincs szükség rezsiharcra, meg mindenféle ilyen marhaságra.

Ha továbbra is így szárnyal MZP, akkor fogunk mi még több okosságot is kapni tőle...pénzt azt nem, de minek is. Ha fázik az az elszegényedett idős ember, vegyen fel még egy mackóruhát, vastag zoknit, vagy szobai meleg csizmát...pont, ahogy a művelt németeket, osztrákokat okítja az aktuális nemzetvezetőjük.

Orbánék most hátradőlnek, mert befogják a morgolódók száját 80e Forinttal, tehát ráérnek még valamit kitalálni a választásokig, amivel kussban lehet tartani a hőzöngőket.
Eladott Ország
@Pegero: tegnao 21:16 ♦ Elmész te a jó krva anyádba, te fidesz barom! Ennyit tudtok csak b+ , hazudni és lopni, csalni, hogy rohadjatok meg! 2022-ben Orbánt dönt a nép! 30 évet vártunk. Szabad népszavazást! Elszámoltatást! Független alkotmánybíróságot! új alkotmányt! Európai béreket!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/190902900_1114641032349136_1823862575782450392_n.png?_nc_cat=102&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=YcADG8OS1J8AX82MWfg&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=f5d6ec5604d751080e5f2588eed174b5&oe=61AD0878
OLAF jelentés: Az Unióban Magyarországon lopják meg a nyugdíjasokat a legaljasabb módon.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/67278061_2715132725186654_201502479500705792_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-5&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=m41IP1ZXh0YAX9aNI3g&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=7421b58eb1e680962f33b82e9f36340a&oe=61AC9BD6
Ráadásul a Központi Siker Hálózat ( KSH ) adatai sem felelnek meg a valóságnak, mint egyetlen fidesz hatósági adat sem! Oda illeni tenni, hogy számtani átlag, vagy medián!
ómió
A "böszmei pártfogás", az, biz', nem hagyta őket magukra: lenyult tőlük 1-2 havi nyugdíjat!
Juliusz48
@Eladott Ország: A röhej az, hogy attól vársz egy jobb világot akinek csak saját maga szerint is ennyire futotta." Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még KORMÁNY nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?" Ehhez pedig bekötött szemmel kell nézni az ország helyzetét.
Eladott Ország
@Juliusz48: ma, 09:01 ♦ Magyarország 2021...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/194111532_1118919438587962_8205040078269734705_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=7_aXJmGDBf4AX_4SC3i&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=be89868d7c33de30091be09f130fea9d&oe=61ABD9B6
Elég volt!...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/136636826_1716119845259409_2049389581796159515_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=fFv2A_FJNFsAX81eIeH&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=ddc9aca40216a068dcdc8cf8fd3ff02b&oe=61AE4FDD
A jobban teljesítésnek, az erősödésnek és a kozmetikának – az általános közöny és fásultság okán – egyetlen ellenfele van pillanatnyilag: a tények, számok, adatok, amelyeket nem a narancssárga boszorkánykonyhában hamisítanak. Egy ilyen idegesítő számsor például az Európai Unió 263 régiójára vonatkozó versenyképességi statisztika. A filozofálgatással és a siker megmagyarázásának fölöttébb fárasztó és idegesítő jellegével szemben tény az, hogy Magyarország nem csak hogy nem erősödik, de még erőlködni is képtelen. Egyszerűen, szimplán alig működik. Valaki szóljon a nemzet szolgájának, hogy nem kell magyarázni a sikert, nem kell azon töprengeni, hogy a szart jónak vagy biztatónak nevezzük inkább, mert ez úgy szar, ahogy van. Minél nagyobb az étvágy a vályú mellett, annál nagyobb a pusztulás mindenhol máshol. Nincs versenyképesség, nincs fejlődés, nincs felzárkózás. Csak a gatyából kilógó segg és az önámítás. Nem jó, nem biztató, nem rossz, katasztrofális!
ec.europa.eu/regional_policy/en/information/maps/regional_competitiveness
Eladott Ország
@Mirabilis: tegnap, 21:34 ♦ A bűnöző román cigánynak és politikai prostituáltnak, a hágai bíróságon a helye:
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/65088941_632530520560192_4085298855308951552_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=zMLssCr2DXYAX9PVhvZ&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=b286c45ae49ed2d7412aac7c67bfc1d9&oe=61AE9141
Vajon meddig zsigerelhetik, kínozhatják még a magyar embereket? " Ameddig a magyar ember hagyja. Tudják a gazemberek, hogy a magyar nép szolgai alázattal veszi tudomásul, hogy a választott urai kirabolják. Meg kéne értenünk Petőfi néhány sorát" habár fölül a gálya s alul a víznek árja azért mégis a víz az úr "Amíg ezt a néhány sort nem sajátunkként éljük meg, addig mindig csak szolgák, maximum talpnyalók maradhatunk.
olkt.net/wp-content/uploads/2019/08/67428304_572807036791408_8321245574015746048_n.png
Eladott Ország
@sgl: A románok is megelőztek a vásárlóerőben.. etc, pedig nekik volt honnan feljönniük. Bizony a csau' időben a román emberek sorban álltak a flóra, a kék-vörös munkásszappanért és az amo szappan vásárlásánál, amit a magyar turisták kivittek. A boltok polcai pedig üresek voltak, a kirakatban meg a kandukátor' ( Csau) vörös könyve volt kitéve.
kereső
Ha jól rémlik akkor orbán viktor 2010-ben saját kezű aláirásával fogadta meg, hogy "megőrzik a nyugdijak reálértékét": Ez volt az egyik legnagyobb hazugság orbántól- mert a nyugdijak reál értékben 2011-2020 között minimum 35%-al csökkentek.Az idei évről meg ne is beszéljünk.
Juliusz48
@kereső: Tisztelt kereső! Fogalmam sincs milyen idős, hogy ilyenre hivatkozik, de nekem volt szerencsétlenségem Gyurcsány alatt nyugdíjba vonulni. És mivel a háztartást ebből meg a tartalékaimból kell fenntartani, mára nyugodtan állíthatom, hogy a több mit egy évtizedes bevásárlásaimat, csak az utóbbi években tudom megoldani úgy, hogy a tüzelő vásárlás, és a rendkívüli költségek fedezésére nem kellett a tartalékaimhoz nyúlni. Ha ez nem javulás akkor mi az? Persze nekem is jobb ha javul a helyzet de nem szeretném, a hetente látott cikkek alapján várni (fenntarthatatlan a nyugdíjrendszer , takarékoskodjatok, hogy legyen mit költeni) az esetleges erő feletti emelésekkel, mikor jutunk oda, ahova a baloldal jutott 2007-2009 között. A fejünk felett lebegne megint ahogy Portfolió írja 2010 február 4.-én "Drasztikus nyugdíjcsökkentést hajtott végre a kormány" és ennek csak egy része volt a 13. havi visszavonása, mert ha tovább maradtak volna, eljuthatunk IMF nyomásra a görög, román, nyugdíj felezéshez is. Ahogy benne volt az is 2007-es törvényben, hogy az addig csak az adóval csökkentett bruttóból ezután vonják le a járulékokat is, vagyis a 2007 után nyugdíjba menőknek mint nekem csökkentsék az alapot még 11%.al. Ez egyébként az újonnan nyugdíjba menőknél majdnem másfél hónap csökkentést jelentett. Most meg Korózzsal az élen, azt mondják pofátlanul, hogy Ők túl alacsonynak szavazták meg a nyugdíjat, és ezért Orbán a felelős. Szóval én örülök, hogy Orbán nem csak megtartotta a vásárlóértékét a nyugdíjnak, hanem valamennyit javított is rajta. Nekem az idénre két hónapot biztos mert a rezsin a zsebemben hagyott nem emelkedő villanyáram őrral, hosz az E-ON a németeknek 108Ft/kWh áron adja, ami baloldali vezetés alatt ehhez közel lenne 200- 250000 forint megtakarítás. MZP be is ígérte a világpiaci rezsit.
kereső
@Juliusz48: Tisztelt Juliusz! A 35%-ot nem én számoltam ki, hanem gazdasági szakirók- a hivatalos ksh számai alapján.
Hiszek nekik, már csak azért is mert, boltba piacra járóként össze tudom hasonlitani, hogy két évvel/egy évvel ezelőtt 5 ezer forintból mit tudtam megvásárolni, és most ugyanennyiért mi kerül a kosaramba.
Nincs okom kételkedni abban amit irt,viszont az irottakból arra következtetetek, hogy nyugdija nem átlag körüli-igy az évenkénti emelés nem néhány száz forintot jelent havonta, valamint, hogy csak a legszükségesebb dolgokat vásárolják boltban, a többséget megtermelik. Ami azért egy kérdést felvet- a saját munkáját, idő ráforditását hol és mikor veszi figyelembe. A 2007-es nyugdijtörvény módositással "járuléktalanitották" a jövedelmeket- egészen pontosan 4,6%-al vették figyelembe a nyugdijjárulék levonását. 2020 január 1 napjától van figyelembe véve az egészségbiztositási járulék és munkaerőpiaci járulék levonás. Érdeklódöm tisztelettel, ha ez hátrányosan érinti a nyugdijba vonulókat, akkor a tizenkét év alatt a jelenlegi kormány miért nem változtatott a nyugdijmegálllapitás ezen módján.
Ön igen figyelemre méltóan beosztó életet élhet, ha nem érzékeli a reáljövedelme csökkenését, a fentebb emlitett módon.
Hogy az e.on mennyiért adja a németeknek az áramot, fogalmam sincsen- és azt sem értem, hogy ennek mi köze van az Ön rezsi megtakaritásának, és főleg Korózsnak.
Már csak egy kérdésem van- az a bizonyos megtakaritás, mikor keletkezett?
Duke Ellington
@Mirabilis: Nem tudom te mire gondoltál, én "A LÓNAK A FASZÁRA"
Azt viszont tényleg bekaphatod, nem akadályozlak meg benne.
Nessy
@Duke Ellington: Úgy látszik túl sokat nézi, hallgatja Bayer és Bencsik elvtársakat! Sikeresen sajátítja el tőlük a jobboldali keresztény védendő kultúrát!
Istenakinincsen
@Duke Ellington: ma, 21:30
Gratulálok,te vagy a legokosabb itt(ez nem dicsőség...még mielőtt félreértenéd:)
Mesélj a nyugdíjakról.Szar lesz ezt így a pofádba mondani,de O1G szabadulni akar a nyugdíjasoktól.Teher már a költségvetésnek azokat eltartani akik egész életükben dolgoztak és luxuséletet biztosítottak a geczinek és a sleppjének.A világjárvány kezelése is erről szól...ja hogy mást mondott mint amit akart?Olvass a sorok között!
Magyarul a nyugdijasok(nem aktív adófizetők)pusztuljanak és támogatjuk a csókkal az új most születő kihasználható rabszolgákat. Szép kis terv!
Szánalmas egy világ ez.
A 2008-as"világválság"nem hozta meg a kedvező eredményeket a tervezőknek,a vírus és a világjárvány sem jön be.Legújabb próbálkozás az energiaválság...ez lehet hogy bejön!
Ezt akarják mostanság a "tervezők".
Istenakinincsen
@Duke Ellington: Te olyan okos vagy hogy már megbántam az elpocsékolt időt amit rád szántam.
Függetlenül ettől nagyon kíváncsi lennék arra hogy mit és hogyan kellene csinálni,hogy minden embernek jó legyen?
Juliusz48
@kereső: Azt azonosítani, hogy milyen 35%-ről ír nem tudom. A nyugdíjaszámításról csak annyit hogy az a 4,6% nyugdíjjárulék levonás a járulékmentesítés esetén "Első lépésben levonják a keresetünk járulékait: egészségbiztosítási járulékot, nyugdíjjárulékot, magánnyugdíjpénztár tagdíját (ha volt ilyen), munkavállalói járulékot, vállalkozói járulékot ; 2010. január 1-jétől egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulék összegével. Ezt a folyamatot járuléktalanításnak hívják.
Második lépésként adótlanítani szükséges a keresetünket. Ez azt jelenti, hogy 2010. január 1. előtti és 2012. december 31-e utáni elért kereseteket az adott naptári évben érvényes jogszabályi alkalmazás mellett a járulék nélküli keresetből le kell még vonni a személyi jövedelemadót a bérezett napok arányában. A 2010. január 1. és 2012. december 31, között elért járuléktalanított jövedelmekhez és keresetekhez hozzáadjuk az erre az összegre számított adóalap-kiegészítést. Az így kijött együttes összeget a képzett személyi jövedelemadó-összeggel kell csökkenteni" ez 1988-1997-ig 11% volt 1998-2003 ig 12,5% 2004- 2006-ig 13,5% volt a pér hónapos 16%-os kitérő után 2007-2008-bam 17% a további nem érdekel. Vagyis a !,6% csak az ismeretek hiányára fogható Önnél, vagy csak az ellentmondás kedvéért dobta be. Őn meg csak azért írtam 11%. ot mert az alapba számított idő jelentős részén annyi volt az átlagom valószínűleg 12-13% között van. A kormány meg azért nem változtatott a kiszámítás módján, amiért a baloldal megtette a drasztikus nyugdíj csökkentését 2007-2009 között, vagyis a fenntarthatóság miatt, és jobb így fenntarthatóan mint emelve erő felett és összedől. Hogy én mennyire vagyok takarékos az a meglévő keretem határa szabja meg, és ahogy 2008-ban nem próbáltam meg túlköltekezni, de sajnos mégis előfordult még utána is évekig, az sajnos az én bajom. Egyébként meg Önsegélyző nyugdíjpénztárral kezdtem a takarékoskodást. Aztán dolgoztam olyan külföldi munkahelyeken részletekben kb 3 évet is, ahol...
kereső
@Juliusz48: Ezt most nem értem. A gaz ballibsi gyurcsányék nettósitották a nyugdijakat, megkárositva ezzel a nyugdijba menőket. A kiváló orbán kormány meg meghagyta ezt a számitási módot, mert ez biztositja a nyugdijak "fenntarthatóságát". Érti Ön a saját okfejtését?
Na de nagyon elkanyarodtunk az eredeti témától- attól, hogy a magyar nyugdijasok fele a medián nyugdijnál kevesebbet kap, és nekik a nem valós infláció alapján meghatározott emelés reáljövedelem csökkenést jelent. Azt jelent a többieknél is, csak éppen a magasabb nyugdij több emelést jelent- és ez nem érinti azokat olyan nagyon érzékenyen, akiknek 250+ a nyugdija.És a legtöbbjük megtakaritással sem rendelkezik- mert a magyarországi bérek ezt nem tették/teszik lehetővé.
Juliusz48
@kereső: Tisztelt kereső! Valahogy fel tudná oldani azt a problémát, hogy a nyugdíjasok fele kevesebbet kap mint a medián nyugdíj? Mert van egy lehetősé, mindenki egyformát kap. Csak akkor annak is ugyanannyi jár akinek a szolgálati ideje éppen eléri a nyugdíjfizetés alsó határértékét, és azt is közmunkában töltötte el, vagy még annyit sem dolgozott, meg annak is aki tanult is 17 évet és a munkában is odatette magát. Ez a kommunizmus, aminek az előszobája sem működött, ezért rendszerváltáskor a kapitalizmust választottuk. Az alacsony nyugdíjasnak a fogyasztásához képest semmivel sem emelnek kevesebbet, ráadásul jelentős részük további tüzelő és egyéb támogatásban is részesül. A tudatlanoknak mint Ön is említeném a méltányossági emelés rendszerét is, amit a 90000 alattiak kérelmezhetnek. Gyurcsány egy romhalmazt hagyott maga után talán ez magyarázza a szociális érzékenységüket, ezt kellet rendbetenni de azzal jóhogy mindenkinek azon a szinten tartják a jövedelmét amennyit a munkavégzés során elért tulajdonképpen mindent megtesznek amit ígértek, az óvatos javulás mint pl a rezsi árának rögzítésével évről-évre kisebb terhet jelent a kifizetése. A bevétel arányában ami többlet emelést jelent. Nekem pl a rögzített rezsim 2009-ben a nyugdíjam17,58%-át fizettem rezsire jelenleg meg 10,53%-át fizetem ez testvérek között is 7 évre 7% nyugdíjemelés pluszban vagyis mér csak egy év körőli idő na minden így marad és egy hónapnyit évente kevesebbet kell fizetnem. Ez a kisebb nyugdíjasoknak nagyobb csökkenést jelent mert aki csak feleakkora nyugdíjat kapott mint én 2009-ben, annak ugyanez a rezsi 2009-ben a nyugdja 35.17%a volt ma meg 21,06%a vagyis 14%.ot szabadon elkölthet a 7. évben már ez 1,68havi nyugdíj 2021- ben így neki az egy heti részével a 13. havinak már majdnem meg van a 14. havi is 2,5 nap hiján. Vagyis az alacsony nyugdíjasoknak van pár lehetőségük az átlag feletti emelkedéshez, meg a kiegészításhez, csak azt aki nem akarja, nem is látja.
kereső
@Juliusz48: Mi az a "fogyasztáshoz képest"? Miben nyilvánul meg a "szociális érzékenység"? A rezsi csökkentésben? A nyugdijak egy kaptafára történő emelésében? A nyugdijplafon eltörlésében? Miben, óh Juliusz?
Gyurcsány miféle romhalmazt hhagyott maga után? Végig volt 13. havi nyugdij, a nyugdijak emelkedése nem csak inflációhoz kötött volt, hanem a keresetek növekedéséhez is, volt rezsi támogatás- rászorultsági alapon( a milliós jövedelmekkel rendelkezők nem kaptak, a jelenlegi helyzettel ellentétben). Megvolt a manyup. Milyen romhalmazról beszél? Ha nem is kifogástalan módon volt működő szociális háló- ma nincs.Vagy nem élt itthon, vagy valami hibádzik az emlékei között. Ön is inkább orbánnak hisz, mint a tapasztalatainak.
Egy heti nyugdij, annak akinek a nyugdija nem éri el a 85000 ezer forintot, Ön szerint mennyit jelent?( ez megközelitőleg 500 ezer nyugdijas).Mit tud érte megvenni? Vagy a kéthetiből? Na, tudja kend hova menjen az orbáni szózatával!
A só hivatalba.Ideje lenne körülnéznie maga körül.
Juliusz48
@kereső: Tisztelt kereső! Áruld el milyen szert használsz, mert rendesen eltakarja előled a tényeket. A svájci indexálást a 2009 évi XL törvényben a baloldal törölte el, amit bevezetett helette azt neki sosem kellett volna infláció felett emelni mert nem érte el a GDP növekedés a 3%-ot alattuk sosem, viszont a Fidesznek az első években az előírás szerint, infláció alatt kellet volna emelni a nyudíjat, mert a baloldaltól örökölt csőd miatt, nem emelkedett a bér az infláció felett.. A 13. havit meg nem fizette ki már a Bajnai kormány, és csak tudom, mert akkor már nyugdíjas voltam. A nyugdíjpalafon nagyon zavar, de az járulékplafont is jelent. Akárhogy nézem Önnek a kommunizmus lenne az ideális megoldás, de ahhoz közelebb kerülni egyelőre Észak Koreában lehet, esetleg Venezuela jut még el rövidesen odáig. Ilyenkor mindig gondoljon Gyurcsányra az Ő mondása volt, hogy "el lehet menni". Persze akkor azzal az alacsonyabb nyugdíjjal fenyegetett, a szlovákoknál, amit később bevezetett. Mert ahogy az Öszödiben mondta "Általában sok jó ötlet van egész addig, amíg nem kell számolni. Mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány."
kereső
@Juliusz48: Én szivok, és Ön mámoros tőle? A svájci indexálással történő nyugdij emelést 2009 májusában a PÉNZÜGYI VILÁGVÁLSÁG!!!-és nem GYF romhalmaz- miatt felfüggesztette a Bajnai kormány. És a jövóre nézve még egy változót emelt be a képletbe- a gazdasági növekedés (GDP) növekedés mértékét. Közlöm , hogy mindezt a számitási módot az orbán kormány törölte el 2011 01.01 hatállyal, és a 13. havi nyugdijat is.Addig csak felfüggesztve volt a kifizetése 2009 májusától kezdődően. A nyugdijprémiumot szintén a Bajnai kormány iktatta törvénybe 2009 májusában.
A prámium kifiuetésének feltételét- azaz a 3,5% fölötti GDP növekedést először 2017-ben teljesitette a magyar gazdaság.
Ami meg az "el lehet menni"-t illeti, az Széles Gáboréknak szólt, akik a vállalkozók képviseletében tiltakoztak az drasztikusabb osztalék szabályok bevezetése miatt- és fenyegetőztek, hogy akkor elviszik a vállalkozásaikat külföldre. Nem hiszem el egyébként, hogy ez még nem volt ismert 15 évvel az elhangzottak után.
A romhalmaz- volt egy pénzügyi/gazdasági világválság , amelyet természetesen GYFerenc okozott.

Amikor számolni kell, el fogy a tudomány- mondta GYF Öszödön, az mszp képviselőinek- de, hogy miért iis mondta, azt el kellene olvasni végig, nem kiragadni mondatokat, mondatrészeket.
Na de, ha már ilyen jól értesüét, akkor nézzük már meg, hogy ha marad a svájci indexálás a Bajnai féle korrekcióval kiegészitve, akkor 2017-től kezdődően mennyivel nőttek volna a nyugdijak: tehát 50% infláxió+50% vérnövekmény( nem minimálbér, hanem átlagkereset).
Juliusz48
@kereső: Tisztelt kerső! Én még éltem ai ideiglenesen hazánkban tartózkodó vörös hadsereg idejében is ami tulajdonképpen élete végéig ideiglenes volt Bajnai pont olyan ideiglenesen függesztette fel a 13. havit, hogy csak Orbán mentette meg a nyugdíjasokat a járadék felezéstől IMF nyomásra, mint a görögöknél, románoknál láthat volt. Bajnai az esélytelenek nyugalmával állíthatta be a prémiumot, mert a baloldalt ne m fenyegette az a veszély hogy akár 20000 forintot is kellet volna fizetni bárkinek is. 2010, február 4.-én írta a Portfólió
"Drasztikus nyugdíjcsökkentést hajtott végre a kormány
Szabics András Zsolt
2010. február 04. 07:10
Napokkal ezelőtt hozta nyilvánosságra a Pénzügyminisztérium a konvergencia programunkat, a tavaly májusi nyugdíjváltozások költségvetési vonzata pedig világosan kiolvasható a 62 oldalas dokumentumból. Tisztán látszik, hogy következő évtizedekben a GDP 3 százalékával költünk majd kevesebbet nyugdíjakra, a megtakarítás nagyobb része pedig az alacsonyabb nyugdíjemelésben bújik meg. Kevesen számolhattak utána, de az állam számára közel 10 százalékos spórolást jelent, ha a nyugdíjba vonulás utáni 15 évben csak reálérték megtartást ígérnek a svájci indexálás helyett. A minisztérium által közölt anyag ezen felül bizonyítékul is szolgálhat a kampányidőszakban, hiszen a megváltozott feltételek miatt teljesen értelmetlen nyugdíjkatasztrófával fenyegetni a népet, a kijózanító pofont ugyanis már megkaptuk.
Talán ez a szívásod alapja én meg elégedett lehetek, mert az infláció feletti emelésekkel, a rezsicsökkentéssel meg a 13. havi visszavezetésével a prémiumot nem is említve, évi 1-1 %-nyi javulást könyvelhetek el. Ha már a baloldal eltervezte, hogy "15 évig csak reálértéket ígérnek a sváci indexálás helyett" . Utána meg a csökkenés jöhet nem? Szóval, hogy ki mit csinált a nyugdíjasokkal az igy találhatü meg nem pedig a jelszavakban baloldalról.
A számolásról meg csak annyit, hogy ezt sszemélyekre is bemutatta az Öszödiben Gyurcsány, csak el kéne...
Nessy
@Juliusz48: Nem akarlak elkeseríteni, de a tisztított maginflációs inflációs rátával a reálérték megőrzés csak a kormánypropagandában létezik, a valóságban kb. 300 Ft6hó nyugdíjnál kezdődik. Elég széles réteg az, akik még a múlt században, a 2000-s évek elején mentek nyugdíjba, a kilencvenes évek degresszív nyugdíj számításáról nem is beszélve, és ez a réteg meg akik a rendszerváltás idején megszűnt munkahelyekről kikerülve csak minimálbérért tudtak elhelyezkedni, és azzal mentek nyugdíjba, bizony még a mai síma számtani átlaggal számolt "átlag nyugdíjat" sem érik el. Ma mások a jövedelmek, nincs járulék plafon, ma már nem "pofátlan" a két millión felüli jövedelem, végkielégítés stb. Ergo többen már a félmillión felüli nyugdíjat kapják. Azaz a 3% náluk az átlaghoz viszonyítva három - négyszeres összeg.
Sámannus
Kiszórja a pénzüket szavazatvásárlásra.A hatalommal visszaélés esete áll fen ami része a választási csalásnak is
Ajánlom MZP-nek mint a magyar lakosság érdeke ellen halmazatban elkövetett bűncselekmény, és választási csalások eszköze.. Ne higgye senki, hogy a magán nyugdíj pénztárak kifosztása az ország érdekeit szolgálta. Az állam visszaél amikor jogalap nélkül szórja ki a pénzt még akkor is ha belemagyaráz is ezt azt.
simmering73
@Pegero: Téged b@sztak ide mára a pártirodáról? Nyüzsögsz itt mint a bélféreg.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.