Nem kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartja a szemét, és azonnal reagál, ahogy tette ezt most is a Pegazus-ügy kapcsán.

Forrás: varosikurir.hu
Feltöltő: Városi Kurír
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
ebben van valami:
“De a lényeg még mindig nincs semmi következménye. Ha az öszödi beszéd lemondással járt ez akkor mivel fog? Nap mint nap derülnek ki a kormány botrányos ügyei, de semmi következmény nincs.”
lampa laz
Azért nincs "öszödi beszéd" ügy ebből, mert a pegazus egy váratlanul kipattant botrány, az előbbi pedig egy alaposan megtervezett balhé volt, amit természetesen az orbán és csapata hozott össze, a jól idomított buldog kopaszok és a balhéra hajlamos csőcselék boldog örömére. A baloldalnak viszont nincs ilyen "igazságosztó hadserege", ennyi.
Emmersson71
@RonaGyuri: Az őszödi beszéd nem járt lemondással! 2009. március 21-én, 2 és fél évvel a beszéd nyilvánosságra kerülése után állt fel Gyurcsány. De ekkor sem a kiszivárgott mondatai miatt, hanem azért, hogy szakértő vegye át az irányítást a gazdasági válságban.
Ettől még a Pegasus-botrány indokolná, hogy O1G lemondjon Pintérrel és Vargával együtt.
lampa laz
@sgl: @sgl: mondjuk ott ahol ellenzéki polgármesterek ülnek, megtehetnék, h a helyi médiájukon (tv, rádió, újság, akár szórólap) keresztül tájékoztassák a lakosságot a valós helyzetekről. A fideszes polgik ezt folyamatosan megteszik, nincs olyan fecni amin ne éltetnék a fideszt meg orbánt. Már hánynom kell amikor a postaládámból ezek ömlenek ki.
Téma rengeteg van, csak azok hiányoznak akik fel tudnák karolni ezeket az ügyeket, az embereket felrázva tüntetéseket szervezne. Ha minden nemtetszésre lenne egy csattanós válasz, meghátrálna orbán és eddig sem tudott volna eljutni, mint ahol most tart. Innen viszont nehéz lesz visszafordítani már.
Könnyen osztjuk az észt, de jó lenne ha odafigyelnének arra is amit az emberek mondanak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.