Múlt hónapban 6,5 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest – ez derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből.
Az elmúlt egy évben az üzemanyagok, illetve a szeszes italok, dohányáruk ára is emelkedett jelentősen. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,1 százalékkal nőttek.
Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László
A jelentésből kiderül, hogy 9 éve nem mértek ilyen magas inflációt Magyarországon. 2008 óta csak egyszer, 2012 szeptemberében láttunk a mainál magasabb inflációs számot (6,6%).
Az üzemanyagok ára 30,7, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 13,9 százalékkal lett magasabb. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 11,3, ezen belül a dohányáruk 17,6 százalékkal drágultak.
A tartós fogyasztási cikkekért 5,4, ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 12,7, a szobabútorokért 12,5, az ékszerekért 10,8, az új autókért 6,9 százalékkal kellett többet fizetni. A szolgáltatások díja 3,7 százalékkal emelkedett, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 13,8, a járműjavítás és -karbantartás 8,4 százalékkal került többe.
Szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, míg az egy hónappal azelőttit még csak 0,2 százalékkal haladták meg. Idén január és szeptember között a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,4, a nyugdíjas háztartások körében 4 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Forrás: Portfolio.hu
29 hozzászólásarrow_drop_down_circle
szegény tanítványaid...,mit tudnak egy bunkó paraszttól tanulni!?
Már miért ne vásárolna itt az osztrák, ha olcsóbb amit vesz?
Ez jelentené, hogy nem jobb náluk az élet, nem keresnek többször annyit, mint itt?
Ne legyél már ennyire értetlen tuskó!!!
@Aki Én: olyan ostoba vagy mint egy darab krumpli! Komolyan mit tudsz te az osztrák viszonyokról?Itt sincs kolbászból a kerítés te birka és miért ne választaná az olcsóbb húst élelmiszert,fogászati kezelési stb az osztrák??!!Komolyan ennyi ésszel hogy élsz még???
Új hozzászólás