Matolcsy György a magyarnemzet.hu-n hétfőn megjelent írásában egyebek mellett azt írta, az elmúlt 150 év döntően Budapest-központú politikájával már nem lehetséges Magyarország gazdasági felzárkózása Nyugat-Európához vagy a sikeres kelet-ázsiai és közel-keleti országokhoz.

Matolcsy páros lábbal tiporta a budapesti vízfejet – A főváros bukását vizionálja

Sőt, térbeli irányváltás nélkül a térség gazdasági fejlődésével sem tarthat lépést, főként azért, mert Budapest belső, nem átléphető korlátai és az évtized megatrendjei miatt a magyar főváros globálisan összeszűkült, miközben lokálisan túl nagy maradt

- írta Matolcsy György.

Egy sikeres, így fenntartható magyar felzárkózás forrásai a politikai kiszámíthatóság, az egyensúlyi növekedés, a jegybanki mérleg, az uniós pénzek, a középosztályra építés, a feldolgozóipari fejlesztési súlypont, a versenyképes felsőoktatás, az innovatív kkv-szektor és a megújított egészségügy mellett egy alapvetően más térszerkezet is

- tette hozzá.

Az 1920 után megerősödött határmenti nagyvárosok fejlesztését, az egységes Kárpát-medencei Gazdasági Tér megépítését, a hazai középvárosok felgyorsított fejlődését, a Budapestet körülvevő városok megerősítését és összekötését, valamint a "körkörös" közlekedési infrastruktúra megépítését érdemes a térszerkezeti irányváltás középpontjába állítani.

Az 1990 és 2010 közötti átmeneti két évtizedben továbbra is érvényesült a magyar gazdaság történetileg kialakult Budapest-központúsága, de több kiegyenlítő változás is elindult. Az önkormányzatok saját vagyont kaptak, a külföldi zöldmezős ipari beruházások az autópályák mellé érkeztek, megnőtt a Budapesten kívül működő nagy egyetemek gazdasági jelentősége és a Győr-Budapest-Kecskemét földrajzi sáv egy "fejlettbanán-formát" vett fel.

Mindez együtt sem volt azonban elég a Budapest-központú térszerkezet kiegyenlítésére

- fejtette ki az MNB elnöke.

Szerinte 2010-ben egy új, várhatóan 2030-ig tartó fejlődési szakaszt nyitott Magyarország. A pénzügyi egyensúlyok helyreállítása és a növekedési fordulat után a 2010 és 2019 közötti évtizedben elérte az EU-átlag 73 százalékos szintjét, de a versenyképességi fordulat a mostani évtizedre maradt.

A jegybank elnöke térszerkezeti-patthelyzetnek nevezi, hogy a politika, a kormányzás, sőt az üzleti szektor is tisztában van azzal, hogy a Budapesten kívüli világ az igazi forrása a fenntartható magyar felzárkózásnak, de még elmaradt ennek az érvényesítése a térszerkezet jövőjét meghatározó döntésekben.

A gazdaság és a pénz világa folyamatosan jelzi, hogy változtatni kell a még mindig érvényesülő Budapest-központúságon. A külföldi feldolgozóipari beruházások döntő többsége a Budapesten kívüli gazdasági térbe érkezik, így az FDI már a fővároson kívüli városhálókra szavazott. 

Véleménye szerint  Budapest is jelzi, hogy már nem képes a felzárkózás gazdasági motorjaként működni. A főváros nem volt képes egy innovatív, vonzó start-up ökoszisztémát kialakítani, nem hajtott végre fordulatot a minőségi turizmus irányába, nem lett európai egészségváros, néhány fővárosi egyetem kivételével (Semmelweis, ELTE, Műegyetem) nem lett európai tudás-központ, nem épített okos-várost és nem volt képes ingatlanállományának európai fővároshoz méltó megújítására sem

A főváros vonzó kulturális központ, érdemes ezért mindent, ami kultúra, fejleszteni. Turisztikai vonzereje erős, ezért a minőségi turizmust is érdemes fejleszteni.

Felsőoktatási és középiskolai központ, ezért egyetemeinek és középiskoláinak megerősítése a felzárkózás kitörési pontja lehet. Lehet még részben európai, regionális egészség-központ és építhet még okosvárost is

- fogalmazott a jegybankelnök.

Forrás: MTI

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Még olvasni is fáj. 12 éve ők vannak kormányon, Tarlós volt a főpolgármester, és számon kéri az elmaradt fejlődéseket? Vakarózom már tőlük, komolyan mondom!
Ráadásul pozitívumként említi, hogy az autópályák bevonzották a gazdasági beruházásokat, így a vidék felzárkózása elindult. De ki a túró építtette ezeket az autópályákat, éppen azért, hogy jöjjön a külföldi tőke? Hát, a Gyurcsány, basszus! Illene elismerni, kuszaszem!
Az új KGST-t pedig felejtsük el, nem építünk közép-európai - értsd: Kárpát-medence - gazdasági társulást uniós pénzből, merthogy az uniós forrásokat csak számításba veszi. Na ja. Az EU nélkül Magyarország gazdasági és politikai hullazsákba kerül.
Okos város meg zöld város, meg egészségügy, meg oktatás: ez az új kormányra vár, csak abban reménykedhetünk, hogy addig minél kevesebb kárt okoz a jelenlegi.
Kuszaszem pedig éljenezze csak a fejlett! ázsiai diktatúrákat - eszem megáll -, lassan már fáj a hasa a világnak a röhögőgörcstől, amikor Magyarország kormánya kerül szóba.
Na, lefekvés előtt juszt sem húzom fel magam! :)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
Eltolcsit kéne már páros lábbal valagbarúgni...
Nessy
Talán le kellene költözni az egész kormánynak és kegyenceinek Felcsútra! Esetleg apuka Hatvan pusztai birtokán is elfér az MNB, meg pár minisztérium.
Clavigo
Remélem,,,a büdös rohadt alapitványai jól működnek ennek a zseninek...
tudode
PERsze!
.
"Miniszterelnök úr' úgy döntött, hogy
.
---- DEBRECEN A KELETI RÉGIÓ FŐVÁROSA LESZ!
www.debrecen.hu/hu/debreceni/hireink/debrecen-a-keleti-regio-fovarosa-lesz
.
Debrecen történetének legnagyobb kormányzati támogatásáról írt alá megállapodást Palkovics László miniszter és Papp László polgármester. A csaknem 130 milliárd forintos forrásból közúti, vasúti és infrastrukturális fejlesztéseket hajtanak végre az Észak-nyugati Gazdasági Övezet környezetében.
--------------------
.
Ilyen már volt, anno
.
XIX. század
.
----- Pest, Buda és Óbuda fővárossá egyesítése.
hogyantortent.com/pest_buda_es_obuda_fovarossa_egyesitese/
-----------------------------
.
Azok után, hogy rálépett az egyeduralkodó az "Egy övezet, egy az út"-jára földön, levegőben
.
----- AZ ÚJ LÉGI SELYEMÚT ÁLLOMÁSA: KÍNAI CARGOKÖZPONT FERIHEGYEN
iho.hu/hirek/az-uj-legi-selyemut-allomasa-kinai-cargokozpont-ferihegyen
--------------------
.
Kerül amibe kerül, abból amit a jegybank elnök mutogatott őféleségének
.
---- Tegnap még a kormányt kirizálta, ma már Orbánnal együtt nézte az aranytartalékot Matolcsy
hvg.hu/gazdasag/20210706_aranytartalek_matolcsy_nemzeti_bank_orban
-------------------
.
Ember legyen a talpán aki kiigazodik azon, aki
.
------- 250 milliárdot sikerült kiszervezni a Matolcsy-alapítványokból, a maradékot betették Mészáros Lőrinc bankjába
24.hu/belfold/2018/11/12/matolcsy-gyorgy-jegybanki-alapitvany-mnb-meszaros-lorinc/
----------------------------
.
Akkor mi újság a faliujságon???
.
Egy, két év ide, vagy oda, azért nem mindegy, mivel Óbuda, Pest, Buda 1983-ban egyesült, tehet ez ikerTEsók között is 148 év. Ezzel az erővel akár Felcsút is egyeSÜLHET Debrecennel, ahhoz képest, hogy tityegünk a kinai selyemúton Földön, levegőben???!!!
tudode
Bocs!
.
Jav.
.Egy, két év ide, vagy oda, azért nem mindegy, mivel Óbuda, Pest, Buda (((1873-ban)))) egyesült, tehet ez ikerTEsók között is 148 év. Ezzel az erővel akár Felcsút is egyeSÜLHET Debrecennel, ahhoz képest, hogy tityegünk a kinai selyemúton Földön, levegőben???!!!
Nyírfa
Még olvasni is fáj. 12 éve ők vannak kormányon, Tarlós volt a főpolgármester, és számon kéri az elmaradt fejlődéseket? Vakarózom már tőlük, komolyan mondom!
Ráadásul pozitívumként említi, hogy az autópályák bevonzották a gazdasági beruházásokat, így a vidék felzárkózása elindult. De ki a túró építtette ezeket az autópályákat, éppen azért, hogy jöjjön a külföldi tőke? Hát, a Gyurcsány, basszus! Illene elismerni, kuszaszem!
Az új KGST-t pedig felejtsük el, nem építünk közép-európai - értsd: Kárpát-medence - gazdasági társulást uniós pénzből, merthogy az uniós forrásokat csak számításba veszi. Na ja. Az EU nélkül Magyarország gazdasági és politikai hullazsákba kerül.
Okos város meg zöld város, meg egészségügy, meg oktatás: ez az új kormányra vár, csak abban reménykedhetünk, hogy addig minél kevesebb kárt okoz a jelenlegi.
Kuszaszem pedig éljenezze csak a fejlett! ázsiai diktatúrákat - eszem megáll -, lassan már fáj a hasa a világnak a röhögőgörcstől, amikor Magyarország kormánya kerül szóba.
Na, lefekvés előtt juszt sem húzom fel magam! :)
Nessy
@tudode: Ha emlékeim nem csalnak, aztán az 50-s években Rákosiék csatoltak a Fővároshoz jó pár külső kerületet. Pl. így került Óbudához Békásmegyer.
Nessy
@Nyírfa: Ne is "húzd fel magad"! Azt szoktam mondani, üsse meg őket a guta, ne engem! :-)))
Nyírfa
@Nessy: :) Azért bepöccentem! Úgy az asztalra tudnék ilyenkor csapni, ennyi dilettáns, téveszmés ember egy rakáson, és a kezükben a kormányrúd! Mint a Titanic, úgy süllyedünk!
Na, fél év, aztán ...aztán.

Jó éjszakát Mindenkinek! Mára elég volt. :)
Nessy
@Nyírfa: Szép álmokat, mosolygós reggelt! :-))
justhpeter
Matolcsynak már rémálmai vannak. Megcsapta a bukás szele.
Nyírfa
@Nessy: tegnap, 23.39

Köszönöm, kis híján megvolt. Lejjebb kapcsolhatták a fűtést, mert hajnalban arra ébredtem, hogy fázom, úgyhogy intézkednem kellett. :)
jesz
na, mégcsak matolcsy hiányzott...igen, tudom, hogy ez a szép ember mondja ki azt, amit Orbán gondol, de talán Budapestről így beszélni, mégsem kellene...

Ezek addig játszanak az alvó oroszlán bajszával, amíg fel nem ébred...egyre jobban rángatja valalmelyik aktuális hülyegyerek, aztán csodálkozik majd, ha futni kell...nagyon ...akkor már késő.
telegdilaci
Főleg ha a sajnos még kormányon lévők gondoskodnak,a Főváros,és az összes ellenzéki település el lehetetlenítésével!
solidedge
Budapest többsége Fidesz ellenes. Megkezdték az ellenséges gócpont felszámolását.
szép új világ
Megszólalt a mindenhez (de legjobban a közpénz lenyúláshoz) értő Kuszaszemű. Inkább arról kéne neki beszélni, amit az Ő "áldásos" tevékenységének is tekinthetünk. (Forint soha nem látott gyengülése, elszálló infláció, a kormány esztelen költekezése)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.