Fél évvel ezelőtt jelentette be Kásler Miklós, hogy megvizsgálják, milyen védőhatásokat váltanak ki a Magyarországon használt vakcinák. Ez azt jelentette, hogy ellenőrzik, milyen antitestes védelmet és sejtes immunitás indítanak be az oltások az első és a második adag után – számolt be róla a 444.

Kásler megvédte a Sinopharmot – pedig az elhunytaknak 85%-a ezzel volt oltva egy szerb felmérés szerint
Kép: Pixabay

Kásler Miklós szerint minden Magyarországon használt vakcina hatékony.

A fertőzés ellen a Magyarországon használt vakcinák 69 és 88 százalék közötti védelmet biztosítottak a vírussal szemben. A halálozás és a betegség súlyos lefolyását pedig átlagosan 88 és 98 százalék közötti mértékben előzték meg az oltóanyagot

- közölte egy vizsgálat eredményeire hivatkozva a miniszter. 

Az első eredményeket már májusra ígérték, azóta Gulyás Gergely és Orbán Viktor is jelezte már, hogy ők is türelmetlenül várják az adatokat, mégsem volt semmi hír.

Mindegyik vakcinatípus növelte az ellenanyagszintet és a sejtes immunitást is. Szerinte együtt érdemes ezt vizsgálni, csak az ellenanyagszint nem elég, az önmagában nem ad információt az oltottak védelméről.

Ezzel nyilván arra válaszolt, hogy sokaknál különösen a Sinopharmmal oltott időseknél nem volt kimutatható az ellenanyagszint.

Az ellenanyagszint vakcinánként különböző mértékben nőtt, az mRNS (Pfizer, Moderna) vakcináknál gyorsan, viszont gyors a csökkenése is. A vektorvakcináknál (Szputnyik, Astra) és a Sinopharmnál az emelkedés hosszabb ideig tart.

Kásler megvédte a Sinopharmot. Azt mondta a kínai vakcináról, hogy ez

szélesebb sprektrumú védelmet biztosít, mint az összes többi vakcina, ugyanis itt a vírus összes fehérjéje ellen kialakul az immunitás nem csak a tüskefehérje ellen ami közben mutálódik.

Kásler szerint a szakirodalom amúgy sem ismer olyan ellenanyag, vagy sejtes immunitás szintet, ami fölött garantált a védettség a vírus ellen, mert az egyének immunstátusza nagyon eltérő.

Ezért is volt jó döntés szerinte, hogy a harmadik oltás más típusú legyen, mint az első kettő. 

Kásler közölte azt is, hogy a vizsgált időszakban (ez nem tudni, pontosan milyen időszak) 9 500 emberéletet mentettek meg az oltások, ennek majdnem a felét a két keleti vakcina.

Kásler beszélt arról is, hogy kikre jelent nagy kockázatot a koronavírus.

Magyarországon az emberek 8 százaléka szenved cukorbetegségben, ugyanakkor a koronavírussal összefüggésben elhunytak 33 százalék volt cukorbeteg. A cukorbetegség jelenléte a halálozás rizikóját 3-4-szeresére emeli, fiataloknál még magasabb ez a szám.

Kásler szerint:

értelemszerűen a járványügyi intézkedések csökkentik a fertőzés terjedését, de a hatékonyságuk ebben a fázisban, a delta mutáns ellen meg sem közelíti az oltásokét.

A szerb adatok nyilvánosak, és onnan lehet következtetni a vakcina hatékonyságára mely elég érdekes, hiszen az Uzicei Közegészségügyi Intézet szerint a járásban az év elejétől július végéig valamivel kevesebb mint 2300 beteg került kórházba. Június végéig

509 ember halt bele a koronavírusba, ebből 15 személy volt beoltva – mindannyian Sinopharmot kaptak.

A Sabac-i Általános Kórház nem válaszolt a CINS megkeresésére, a Sabaci Közegészségügyi Intézet adatai szerint augusztus 18-tól október elejéig 51 beteg halt meg ebben a kórházban a járvány miatt

33 oltatlan mellett 18 oltott esett áldozatul ebből 16 Sinopharmot kapott.

Forrás: 444
Címlapkép: Pixabay

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
" augusztus 18-tól október elejéig 51 beteg halt meg ebben a kórházban a járvány miatt 33 oltatlan mellett 18 oltott esett áldozatul ebből 16 Sinopharmot kapott." hát...ez nekem sehogy sem a 10 oltatlanra jut 1 oltott dumát erősíti...ez inkább 3/1 -hez..áll közelebb...
ómió
Csak nem az oltatlanokat is "sinopharmosnak könyvelték"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.