Levélben szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt a főpolgármester, hogy a kormány fizesse ki a fővárosi közösségi közlekedés idei, 12 milliárd forintos normatív támogatását.

Karácsony Gergely pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az idei költségvetés 12 milliárd forintot biztosít a fővárosi közösségi közlekedés finanszírozására, és amíg Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármestersége idején az év ezen időszakára már rég megérkezett a Budapesti Közlekedési Központhoz (BKK) a pénz, ennek most egyelőre „nincs jele". Megjegyezte: a főváros ugyanakkor minden hónapban jelentős összeget fizet az államnak azért, hogy a Budapest-bérlettel utazók használhassák a HÉV-et a főváros területén.

Hozzátette:

pénteken levelet írt a miniszterelnöknek és felszólította, hogy „a kormány ne blicceljen!" és utalják át a pénzt a BKK-nak.

Úgy fogalmazott, a kormány „elblicceli" a maga által hozott törvényeket, és a budapesti közösségi közlekedés tönkretételén dolgozik.

Emlékeztetett rá:

Orbán Viktor miniszterelnök 2019-ben, az önkormányzati választás után arról beszélt, a főváros új vezetése ugyanarra az együttműködésre számíthat, mint az előző városvezetés.

Megjegyezte:

a miniszterelnök ezen állítása számos ponton cáfolható, a kormány sok döntést hozott, ami hátrányos a fővárosi önkormányzat működése szempontjából, és „a nemzet fővárosa ellen hozott döntés a nemzet ellen hozott döntés".

Karácsony Gergely a kormány döntései közül kiemelte azt, hogy 10-ről 36 milliárd forintra emelte a kormány a főváros által fizetendő szolidaritási hozzájárulást, elvonták és jövőre is elvonják az iparűzési adó felét.

Jelezte:

a BKK-nak valószínűleg hitelkeretet kell nyitnia, hogy az év végéig ki tudja húzni a finanszírozását.

Karácsony Gergelyt kérdezték a Városháza értékesítésével kapcsolatban is. A főpolgármester elmondta:

írásbeli figyelmeztetésben részesítette Barts J. Balázst, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központja vezérigazgatóját, amiért olyan tárgyalásokat folytatott, amelyekkel ellentétes megbízatást kapott a Főpolgármesteri Kabinettől.

Mint mondta, a vezérigazgatót felkészült szakembernek tartja, akinek a munkájával kapcsolatban soha nem merült fel a korrupció gyanúja, most azonban hibázott, „hagyta magát csőbe húzni", de ezzel együtt továbbra is számít munkájára. Mint mondta, a pénteki beszélgetésükön világossá tette, hogy „sokkal érzékenyebben" kell ezekben az ügyekben megszólalnia, tárgyalnia a vagyonkezelő vezetőjének.

Kérdésre elmondta, minden, ingatlanértékesítéssel, vagyonhasznosítással kapcsolatos irat nyilvános, minden értékesítés elektronikus licittel működik, anonim módon.

Forrás: MTI

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Maholnap a közvilágítás is veszélyben, bár lámpavasra azért futja...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/140305218_2745647295748793_238670732086395047_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-5&_nc_sid=825194&_nc_ohc=a-s6n9qzR4gAX_4jggG&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=1bc576457f08cee2da233a9b787f784d&oe=61B52A8B
Orbán Viktor ma bejelentette a magyar önkormányzatiság kivégzését.
➡ Az iparűzési adó harminc évig volt az önkormányzatok által végzett közszolgáltatások legfontosabb alapja. A megfelezése nem kezeli, hanem mélyíti a válságot. A vállalkozásoknak ez nem jelent érdemi segítséget, hiszen az adó mértéke meglehetősen alacsony és egyébként is bevétel alapján kell fizetni: aki bajban van, eleve kevesebbet fizet. Ennek a miniszterelnöki bejelentésnek semmi köze a gazdasági válság kezeléséhez, ennek a cinikus hatalmi politizáláshoz van köze csak.
➡ Az egyébként is a tönk szélén álló önkormányzatok számára viszont a mai bejelentés maga a kivégzés. Sok települést küld padlóra, taszít kilátástalan helyzetbe, veszélyezteti a közszolgáltatások ellátását.
➡ Blabláznak valamit a kompenzálásról. Tudjuk mit akarnak: amelyik városvezető befogja a száját, az talán túlél, de már nem a helyi polgárok akaratát képviselő önkormányzat lesz, csupán a kormány vazallusa. Mi nem leszünk azok!
❗Ennek a felelőtlen kormánypolitikának a társadalmi, gazdasági és politikai következményei beláthatatlanok. Az önkormányzatok összefogása, közös fellépése, a választóink bevonása ebbe a küzdelembe elkerülhetetlen. Mert a városok kifosztása nem kormányzás!
scontent-frt3-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/131906343_1641037589394003_7923767778969207028_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=0cIH3mkp9eoAX9GUd_S&_nc_ht=scontent-frt3-1.xx&oh=81445ca67f437d525c505e2a8e02dcc7&oe=61B51AC6
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
rokker33
@CsipkeRózsa: Akkor sem adnék 1 forintot sem nekik. Nézd már meg a budapesti helyi közlekedést, hogy milyen állapotban van! Borzasztó a buszok lerobbannak koszosak hajléktalanok is felszállhatnak az alkalmankénti jegyek drágák nincs klima a legtöbb járművön a fűtéssel is spórolnak az üzemanyag miatt.Ha valami gondod adódik MINDIG eltavarnak a picsába nem érdekli a BKK t csak a pénz pénz pénz!Ezt a 12 milliárdot is hiába adják oda látszata sajnos évtizedek óta nincs!Valószínűleg azonnal ellopják ahogy azt megkapják...
rokker33
@csak úgy...: ezt megint elbasztad! Ausztriában korszerű modern KLÍMÁS új buszok járnak!Budapesten meg 30 éves agyonhasznált koszos szarkupacok!Itt költenek a korszerűsírésre, míg Magyarországon a BKK és karigeri ezt elliopja ahogy megkapják!Nézz utána hogy mikor vettek utoljára új buszokat! Tarlós idején kb és ezért nem ad Orbán Budapestnek 1 forintot sem! Jól teszik!
ómió
Csak nem újabb "efftársi busztendert" írnál ki, Dugógeri efftárs!?
CsipkeRózsa
@rokker33: @rokker33: Ebből is látszik, hogy nincs elég pénz, nem ők nyúlják le, Orbán veszi el és Orbán nem adja oda azt sem, ami kötelező.

Egyébként sem nyúlnának le semmit, ők nem Orbán-oldali tolvajok.
vacsi
Karácsony végigsétált már a Körúton?! Gyalog...
csak úgy....
@rokker33: akkor miért én baxtam el,te gyogyós?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.