Pár napnyi betegeskedés után a felesége tanácsára feküdt be egy klinikára.

„Sosem oltatom be magam semmivel” – mondta Kóbor János, az Omega frontembere, majd koronavírusos lettFotó: MTI/Mohai Balázs

Az Omega egykori billentyűsének fia, Benkő László szólalt meg a blikk.hu-nak az ügyben. Elmondta:

Kedden kellett volna részt vennie egy televíziós felvételen, de szinte az utolsó pillanatban lemondta. Valószínűleg már nem érezte jól magát.

A 78 éves énekes állapotáért mind a zenésztársai, mind a rajongói aggódnak, főleg, hogy az zenész vállaltan oltásellenes. Többször is elmondta, hogy nem hajlandó beoltatni magát, sem a koronavírus, sem más betegségek – például influenza – ellen. Korábban a lapnak azt mondta:

Sosem oltatom be magam semmivel, az influenza elleni vakcinát sem kértem, és ezt sem fogom.

Így miután a férfi pár napig gyengélkedett, a felesége, Zsóka kórházba vitte.

A lapnak Molnár György, az Omega gitárosa is nyilatkozott, aki megerősítette, hogy Kóbort az elmúlt napokban kórházban ápolták. Azonban hozzátette: az állapota javult, és már optimistán nyilatkozott a hazatéréséről.

Rosszul volt, ezért bevitték. Csütörtökön beszéltem vele, akkor már bízott benne, hogy hamarosan otthon gyógyulhat tovább. A lényeg, nem temetünk senkit!

Forrás: blikk.hu
Fotó: MTI/Mohai Balázs

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr plágium
Basszus! Legalább a nevét megtanulhatták volna leírni! KÓBOR JÁNOS!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Dr plágium
Basszus! Legalább a nevét megtanulhatták volna leírni! KÓBOR JÁNOS!!!
Peller Anikó
@Dr plágium: Elkódorgott az óbor. Az óbornak is kell cégér. Jóbor is megárt a sok. Sokk szerencsét Jani.
Al X
Ez a vírus legalább vállaltan kettős mércével mér. Az ostobákat jobban veszélyezteti, mint az oltottakat. Oltás = oltalmazás.
moareka
Mindig nagy az arc, sosem szerettem,- magán ügy,- a vírus pedig nem válogat! Jobbulást, - a pórnépnek megfizethetetlen- magánklinikán...
Logogrif
Ostoba emberke, -és még nagyképű is...
Gazella
Benyaltad a biológiai fegyvert amit idő közönként kieresztenek.
Gazella
@Al X: stop. Stop.. oltotzak fekszenek a kórházban...
Csizmás Kond
Szerintem az ilyen mániák ugyanolyan magánügy kéne legyen mint a buziság és ne azzal kérkedni mert hozzá hasonló egylövetű még sok van aki példaképnek veszi az ilyen sztárbutaságokat.
division
@Gazella: Az olyan sötét embereknek kellene kórházban feküdniük mint amilyen te vagy. Konteós marha.
division
@Horizont: Jócskán benne van a veszélyeztetett korosztályban, értelmiségi ember, nem is értem a hozzáállását. Lehet beszélt Gazella Palival:-)
Macskaszem
Nem kívánok neki rosszat, de nem tudom sajnálni. Bármi történjék is, ő döntött.
vacsi
Nem oltatja be magát ... de a kórházi ágyat bezzeg lefoglalja! Nem egy mocsok?
Németh István
Sajnos a kóbornak az esze már régen elkóborolt! Különben rá is vonatkozik aki önmagára és a közre veszélyes MERT A TÚLÉLÉSI LEHETŐSÉGGEL > a védőoltással < NEM ÉL az dögöljön meg még ha ismert személy is! Mit képzel ez a hülye magáról!?
simmering73
Az eredményt látjuk. Kérdés túléli e?
Nyírfa
@vacsi: Egy életen keresztül fizette a tb-t, valószínűleg többet mint Te. Vajon hány ember foglalja vagy foglalná el a kórházi ágyakat, ülnek a rendelőintézetekben, akik az élet- és gondolkodásmódjuk miatt betegednek meg?
Bántóan rosszindulatúak tudtok lenni, érzéketlenül és egysíkúan nyilvánultok meg. Neked írom, de nem vagy egyedül ezekkel az attitűdökkel, ezért a többesszám.
Nyírfa
@Németh István: Nem kívánlak a jövőben megszólítani, csupán közlöm veled a véleményem: Te egy súlyosan beteg, közveszélyes ember vagy. Remélem, vannak a környezetedben, akik felügyelnek rád.
jesz
@sgl: akkor Kóborra ráterhelik a gyógyítás költségeit? Mert ugye dicsekszik, hogy ő bizony nem oltakozik...oszt beteg lett.
inhuman
A "kib@szott oltatlan" Kóbor János !!!

hvg.hu: Koronavírus: 178 beteg elhunyt, 10 265 új fertőzöttet találtak
vacsi
@Nyírfa: A tb-t a jövedelme arányában fizeti mindenki. De itt nem arról van szó, hogy fizetett-e, hanem arról, hogy az ostobasága miatt - amivel még dicsekszik is - megbetegedett, de nem vállalja a saját tettéért a felelősséget, hanem lefoglalja nem csak a kórházi ágyat, hanem az ahhoz tartozó gápeket, személyzetet, orvosokat, stb. Azok meg, akoknek bármi más bajuk van, menjenek haza, várják, amíg pl. az életüket könnyebbé tevő műtéteket el tudják végezni rajtuk. És hogy tudd, nem a levegőbe beszélek, így járt az 5 éves unokám is. Szerinted ez rendben van? Mert azt gondolom, nagyon nincs...
Nyírfa
@vacsi: Tudod, mi a baj, vacsi? Hogy gondolsz valamit, és azt tényként közlöd. Fogalmad nincs arról, hogy van-e valóságalapja annak, amit szeretnél feltételezni róla. Azt állítod , hogy ostoba, hogy nem vállalja a tettéért! a felelősséget? Bűnöző talán? És hogyan kellene vállalnia? Haljon meg otthon, párnák közt, kedves felesége ölelő karjaiban? Vagy bízza magát a természetre, ha meggyógyul magától is, jó, ha nem, hát így járt?
Én nem tudom, neked mi a végzettséged, mit tettél le az asztalra, mennyit adtál a közösbe, de Kóbor mérnökember, s mint zenész, annyi pénzt rakott az államkasszába, amennyiből ott és úgy gyógyíttathatja magát, ahogyan azt az életkarrierje alapján megérdemli. Az pedig, hogy információt ad az életéről, miszerint még soha nem oltatta be magát semmivel, nem kérkedés, vacsi, hanem egyszerű tényközlés. Azzal a csőlátással, amivel éled az életed, nem nagyon ítélkeznék mások felett. Sajnos, örök igazság, hogy a tudatlanok hangosak és roppant magabiztosak.
Az unokádnak jó egészséget kívánok, de, ha az ellátását illetően késlekedést szenved, azt a kormányon kérd számon. Egyébként a sürgős beavatkozásokat kivétel nélkül mindenkin elvégzik.
vacsi
@Nyírfa: Szóval: én is "mérnökember" vagyok (illetve asszony), bár zenész nem. De beoltattam magam, mint ahogy családom minden tagja is - már, aki megtehette.
Az unokámnak azóta elvégezték a műtétet, több hónapos csúszással - amiért végül is inkább hálás vagyok, mint hogy dühöngenék. De az oltást megtagadókat nem helyezném előnybe a többi beteggel szemben!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.