A színész Veiszer Alinda műsorában jelent meg a Magyar Passió című filmrendezése kapcsán.

„Ezeket a fideszes g*-ket nem akarjuk látni” – üzenték Eperjes KárolynakFotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az interjú során a rendezés mellett több téma és előkerült, például az, hogy Bereményi Gézát a fideszes Várhegyi Attila tiltotta le a filmezésről. Erre Eperjes egyrészt azt mondta, hogy „Gratulálok, brávó. Brávó. Brávó…”. És bár látszott, hogy megdöbbenve értesült a hírről, még annyit mondott:

bizonyos szempontból nem (rázott meg a hír), de ezt most nem folytathatom.

A telex.hu összefoglalója szerint a beszélgetésben szó esett arról is, hogy Eperjest is politikai alapon tolták félre, illetve hogy Szabó Istvánt is azért kezdték elővenni ügynökmúltja miatt, mert annak idején Eperjes is szerepelt a Rokonokban – írja a 24.hu.

A színész elmondta, hogy a Hídember-beli szerepe után neki azt üzenték, azért nem kap filmszerepeket, mert, mint idézi,

ezeket a fideszes g*-ket nem akarjuk látni.

Eperjes azt nem árulta el, hogy ki üzent neki ilyesmit, de azt elmondta, hogy tudja, ki az illető, és hogy ő már megbocsátott neki.

Forrás: 24.hu, telex.hu

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
" Takarás elvtársak,,takarás.."...Csak Orbán elvtárs segge fényesedjen...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
justhpeter
@namihami: @Horizont: Ha egy színész a politikai pártállása alapján kap munkát, akkor inkább maradjon otthon az is aki a munkát adja és az is aki arra jelentkezik. Soha nem tudtam (nem is érdekelt), hogy Somlay Artúr vagy Ajtay Andor kire vagy mire szavaz, de a játékuk ma is emlékeimben él. Ugyanezt gondolom sportolóinkról is
Erik567
Jó színész lehetett volna, de már csak egy bohóc.
Logogrif
Ficsúrka..de nagyképű: "..air head.."
Németh István
Hát röhögnöm kell! azok ugatnak a FIDESZ-KDMP kormány ellen, akik nem itt élnek köztünk a magyar állampolgárok közt!
Különben jó színésznek lenni nehéz, bohócnak szintén, mert ha azt nem tudja művészi szinten csinálni akkor olyan lesz mint a jakab olyan selejtes szarjankó, és jellemtelen féreg, hogy még a cirkuszba trágyahordónak se vennék fel! Ez esetben az Orbán Viktorunk megint csak nagy volt, bohócnak titulálva a jakabot, elhagyva, hogy még bohócnak is hülye és alkalmatlan! De hát ez a Viktor EMBERI NAGYSÁGA!
Németh István
JA! ezeket a moslék magyarellenes geciket ki kell írtani! Vagy menjenek brüsszelkébe!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.