A budapesti Fidesz a Facebook-oldalán osztott meg egy bejegyzést az ügyről.

A Fidesz szerint „villamosmutyiról” van szó: 150 milliós bírságot szabtak ki a BKV-raFotó: illusztráció, MTVA/Bizományosi: Róka László

A Fidesz azokról a használt, frankfurti villamosokról ír, amelyek 7 milliárd forintos beszerzéséről Karácsony júniusban, a rendkívüli jogrend utolsó napján döntött.

 Az ügy már akkor is magán viselte a baloldali városvezetés minden kézjegyét

– kezdik a posztot. Majd fel is sorolják azokat:

A demokratikus út megkerülése: bár közgyűlést is összehívhatott volna megvitatni a kérdést, Karácsony inkább nem bízta a véletlenre, egy személyben döntött.

Szakmaiatlan előkészítés: hamar kiderült, hogy Frankfurt is azért selejtezte le a villamosokat, mert azok nem klimatizálhatók, ezért nyáron nagy bennük a forróság.

Mutyigyanús beszerzés: már nyáron gyanús volt, hogy a közbeszerzés jogszerűtlenül lett kiírva, már a kiírás során előkészítve a frankfurti villamosok számára a sikeres pályázást

– zárják a sort.

Emellett arról is beszámoltak, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság több súlyos jogsértést is feltárt az ügyben. Emiatt 150 millió forintos bírságra kötelezték a vállalatot, a Készenléti Rendőrség pedig nyomozást rendelt el „versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban” bűntett gyanúja miatt.

Fotó: illusztráció, MTVA/Bizományosi: Róka László 

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
Ilyenek ezek a főpolgik, az egyik metrót, a másik villamost vesz klíma nélkül. Nekünk meg főhet a fejünk...
tothjani
És akkor beszéljünk a TramTrain 75 milliárdos költségéről, ami azért lett ilyen drága mert a szerelvényeken WC is lesz, igaz a jelenlegi szerelvényeken amik a próba futást csinálják azokon nincs.
jesz
ez a bírság is az adófizetők pénzéből lesz befizetve, ami természettesen az államhoz folyik be...
...néhány szarházit el kellene zavarni...de ez senkinek nem érdeke...tehát...marad minden úgy, ahogy eddig.
ómió
Pedig Dugógeri biztos olcsón vette az ottani selejtet!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.