Feltételezett kábszer-kereskedőkre csaptak le a rendőrök, a tipp viszont annyira bejött, hogy egy harmadik dílert is elkaptak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a XIV. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói feltételezett dílereken ütöttek rajta november 8-án egy zuglói lakásban. A helyszínen nagy mennyiségű kábítószert találtak, és elfogták az ott lakó 27 éves B. Andreát és korábbi élettársát, a 30 éves M. Á.-t. A lakásban a nyomozók több mint ezer kábítószergyanús tablettát, fél kilogramm amfetamint, 100 gramm marihuánát, 3,5 millió forintot, valutát, illetve a kábszer csomagolásához , adagolásához szükséges eszközöket foglaltak le.

Az ágyból kapták ki a dílert a rendőrök, négymilliónál is többet érő drogot foglaltak le Zuglóban – videó

Fotó: police.hu/BRFK

"Két nappal később a zuglói rendőrök, a BRFK Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói segítségével egy terézvárosi hotelben elfogták a 31 éves B. Krisztiánt, akitől M. Á. a nála talált nagy mennyiségű kábítószert vásárolta. A rendőrök a hotelszobában kisebb mennyiségű kábítószergyanús fehér port, tablettákat és pénzt foglaltak le"

- olvasható a közleményben.

A XIV. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói összesen több mint négymillió forint értékű kábítószert vontak ki a forgalomból, a két férfit és a nőt kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe is vették őket. A bíróság M. Á. és B. Krisztián letartóztatását is elrendelte.

Forrás: police.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.