Nemcsak a nyugdíjprémium, hanem a 13. nyugdíj is érkezik.

Orbán: „A következő hónapokban olyasmik történnek majd, amit még senki sem látott.”Fotó: Orbán Viktor/Facebook

Orbán Viktor miniszterelnök már szeptemberben beszélt arról, hogy a nyugdíjasok még a választás előtt több juttatásban részesülhetnek – közölte a hvg.hu. Majd október közepén egy, a közösségi oldalára feltöltött videóban hangzott el tőle: novemberben a nyugdíjasok megkapják a nyugdíjprémiumot, „egy nyolcvanast”, és „február közepén pedig meg fognak kapni egy egyhavit”. „Még azért küzdenem kell kicsit, hogy ne kétheti legyen, hanem egyhavi, de rajta vagyunk a szeren, ott loholok a pénzügyminiszter nyakán” – mondta akkor Orbán.

November 14-én, a a Fidesz tisztújító kongresszusán tartott beszédében pedig már konkrétumokról is beszélt.

A következő hónapokban olyasmik történnek majd, amit még senki sem látott. Kezdődött a nyugdíjasoknak kifizetett 80 ezer forintos nyugdíjprémiummal. Folytatódik a 13. havi teljes nyugdíj kifizetésével.

Forrás: hvg.hu
Fotó: Orbán Viktor/Facebook

52 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
@verőce21: csurog a csoki a szádról...,vagy mi a szar az a barna rajta!?:)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
Ilyen politikus, mint dr. Miniszterelnök Úr és államférfi, jó ha 100 évben 1 születik. Nincs realitása, hogy ilyen kaliberű ember vegye át tőle az irányítást lipsik közül...! 
csak úgy....
@verőce21: csurog a csoki a szádról...,vagy mi a szar az a barna rajta!?:)
Macskaszem
@verőce21: Hát nincs mégegy ilyen, gonosz, elvetemült, hazug, tolvajgazember, az biztos.
verőce21
@csak úgy...: Már megint előkerültél, kerti törpe?
csak úgy....
@verőce21: valakinek vigyázni kell rád, míg nincs otthon a migráncs cselédlány! :)
Highlanders
@verőce21: itt nem kapsz krumplit, minek erőlködsz, román?
verőce21
@csak úgy...: Remélem porcelánfejű törpe vagy, vízzáró, mert kifolyna belőle...! :)
telegdilaci
@verőce21: De ilyen aljas hazug korrupt gazember sem született még a földön,csak akik agy mosott Szektatagok látják az ellenkezőjét,Jól megverte vele az Isten ezt a jobb sorsra érdemes Országot! ideje lenne már felébredni,felfordult a gyomrom amikor azzal hülyíti az Embereket,hogy lohol a Pénzügy miniszter után hogy egy havi ne két heti + nyugdíjat kapjanak a nyugdíjasok amikor akinek van egy hangyányi esze tudja hogy kizárólag mindenben az van amit ő akar! senkinek nincs beleszólása,semmibe.
Sziszifusz
@verőce21: 11_16

Tudomásodra hozom, hogy az ellenzéki oldalon, az általad nevezett lipsiken kívül, léteznek mások is.
Többek közt például, a jobboldali elveket valló Márki Zay Péter is.
Csak, hogy tudd Orbán Viktor nem nevezhető államférfinak, ő csupán egy köpönyegforgató, technokrata politikus aki csak a saját és a hűbéresei érdekében tevékenykedik.
Imádottad, egy olyan Cipolla, aki a magyar népet alávaló módon megigézte, megalázta. Sorsa nemsokára eldől, politikai végzetét jelentő Márió személye már a politika színpadára lépett .
verőce21
@telegdilaci: (11:34) Nagy dolgok csak erős központi hatalomban születtek a történelem során, tudhatnád!
csak úgy....
@verőce21: ezt a gyerekeskedést mikorra tervezed levetközni?
dedós vagy farkaskoma!
verőce21
@csak úgy...: (11:40) Tízezer évre visszamenőleg! A törpeszeddel csak cccp- ig látsz...
csak úgy....
"ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok"
(ov)
kissé felnőttem
akkor olyan lesz mint Hirosíma nézzük meg jól mert többet ilyet sem látunk ?? vagy mi az újabb riogatós trükköd viktor ka eljátszottad az emberek életét, bizalmát hát vess magadra követ rajtunk már van bőven.éppen olyan kalandor mint aki az ejfeltornyot kétszer is eladta vashulladéknak
JAJMÁR
Meglehet, hogy így lesz! Olyasmik történnek majd, amire jelenleg nem számít a vezér, mert azzal ő nem számol, hogy olyasmik történnek majd, amiben nem ő lesz a főszereplő :-D
verőce21
@csak úgy...: Neked a kerti sufniban van már a helyed te kerti törpe!
Szólj az asszonynak, hogy fagyállóval töltse fel a fejed...! :)
verőce21
@JAJMÁR: Ne álmodj már, még, ha már felébredtél...! :)
csak úgy....
@verőce21: "Tízezer évre visszamenőleg!" egészen a köbaltás emberig? :)
csak úgy....
@verőce21: a cselédlány rendesen kitörölte a popsid? :) akkor miért viszket?
verőce21
@csak úgy...: Rád való tekintettel, csak a porcelánfejű törpékig..., mondjuk a kínaiakig...
csipetke
Csak a címre:- Na mi van?Csak nem vissza akarják adni a lopott dellát,és a furmányosan lenyúlt ingatlanokat?Mert tőlük még ezt nem láttuk. Máson a kormánnyal/fidesszel/orbánnal kapcsolatban nem csodálkozunk..
csak úgy....
@verőce21: neked csak erre a dedós szövegre fussa? :)
Málna
@kissé felnőttem: "Ejfeltornyot". Hahaha...
134.bátor
Tènyleg nem láttunk ilyent,mert 12 ève îgèri... Teljesen világos,hogy a választási kampány rèsze a dagadt " bőkezüsège". Az ország meg már tönkre ment...
lampa laz
Kevés ez putris az elszenvedett 12 évért.
Nessy
Nem igazán fogok érte kézcsókra járulni! 10 évig a "dübörgő gazdaság" idején eszükbe sem jutott a 13. havi, csak most a választások előtt! Az irreális maginflációs nyugdíj emelések meg olyan messze vannak a valós reálérték megőrzésétől, mint Makó Jeruzsálemtől!
magyar1
A nagy dolog a nyugdíjkorhatár 60-ra csökkentése lenne.
kereső
A "lényeg" itt van. A többi már csak mese-mese-meskete:
"Folytatódik a forint lassú, de folyamatos gyengülése. Múlt szerdán még 360 forintot kellett adni egy euróért, csütörtökre 363-364-es szintre gyengült, pénteken pedig már 365-366-nál járt az árfolyam. A hétfői kereskedés kezdése után nem sokat kellett várni, hogy a 367-et is elérje az árfolyam, a napi mélyponton eddig 367,16 forintba került egy euró."
csipetke
@134.bátor: 12:09 Megnéztem az orbán-beszéd egyrészét a tv2 híradóban,de hogy közben nem szakadt rá az ég...
Azt mondja,(közben az ellenzéket nem felejtette el fikázni) csak ők képesek előrevinni az országot,stb,stb...Annyira szeretném,ha valaki egyszer megkérdezné orbánt,hogyha ilyen fenejól kormányoznak,akkor hogy lehet az,hogy az Eu-s országok között az uccsóelőttiek vagyunk,Európa szegényháza. 12 éve eszi őket a nehézség a nyakunkon,és ezalatt sikerült lekormányozni az országot a béka segge alá. De orbántól ennyi telt,de attól tartok,hogy lesz még ettől lejjebb is. Az emberek nagyrésze nem tudja,hogy irgalmatlannagy hiteleket vettek föl most Svájctól,és Kínától,hogy osztogatni tudjanak a választás előtt. A gond,hogy ezt vissza is kell csengetni,ez vár 30 évig az unokákra,dédunokákra,mert ennyi időre vették fel a hiteleket.Ezeknek/orbánnak most semmi se drága a hatalomért, mert ha buknak,és lesz elszámoltatás, szívnak majd mint a torkosborz
simmering73
@verőce21: 100 évente egy ilyen géniusz? Szégyelld magad, hogy csak ennyire értékeled Dr. Miniszerelnök Úr lángelméjét. Államalapításunk óta nem volt ilyen fényes csillag a Kárpát-medence egén. Sőt, megkockáztatom. Ő a mi államalapítónk, végre 2010-ben megalapította birka népének Orbanisztán.
Qqberci
"A következő hónapokban olyasmik történnek majd, amit még senki sem látott. "

Bevonul a csútkány a tököli BV-be?...
Qqberci
@verőce21: "jó ha 100 évben 1 születik. "

Rá is b@sznánk, ha sűrűbben lenne, így is több, mint sok... Rákosi Mátyás hozzá képest egy angol lord...
ómió
Pedig efftársilag is láttunk már, csak fordított előjellel!
szép új világ
Első pillanatban arra gondoltam, hogy tán elakarja lopni az Eiffel tornyot.
Eladott Ország
A vén harangöntő tényleg nem akar a választások után börtönbe vonulni, ennek érdekében ázsiai hitelekkel eladósítja az országot és ebből osztogat. …“ha folytatódik a polgári kereszténydemokrata kormányzás, akkor tíz év alatt újra hatalmas utat tehet meg Magyarország, és felléphet a fejlett országok közé - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a fidesz 29., tisztújító kongresszusán tartott beszédében…A fejlett országok közé - mint például Románia? Esetleg Moldávia? Ne adj Isten Eritrea?
uploads.disquscdn.com/images/24ec721fb3d156da6324235e2c2bb72d85a251760fda6646db72a131b327aa2d.gif?w=800&h=376
Tudtad, hogy a "nyugdíjadóból" befolyt összegnek csak a háromnegyedét fordítja Orbán Viktor a nyugdíjak kifizetésére?... A többit meg szépen átcsoportosítja a miniszterelnökségi pénzek közé... Megteheti, mert bele lett szerkesztve az "Alaptörvénybe"... Korábban a TB és a állami büdzsé külön fejezetetek voltak, és a kormányzatnak nem volt közvetlen beleszólása a TB ügyeibe... akkor még ugye TB járulék volt, nem ez a mostani izé... és persze amíg Alkotmányunk volt, a nyugdíj járt az embereknek, míg most csak "nyugdíjat fizethet" az állam, vagyis ez nem jár, csak hát adhatják... Ez persze most nem sokat jelent, de ha becsődölne a magyar állam, akkor sorban állnának a pénzért a delikvensek... elől az uzsorakamatot követelő spekulánsok, és a sor végén ott vannak a nyugdíjasok, akik addig nem kapnak egyetlen fillért sem, amíg a többiek követelése ki nincs elégítve... mert ugye a nyugdíj nem jár automatikusan az Alaptörvény szerint...
Eladott Ország
De, ezt a most bejelentett gesztust megléphették volna már 2014-ben, vagy éppen 2018-ban is.
Csak akkor jobban állt a szénájuk, de most nagy gáz lehet, ha így akarnak "szavazokat vásárolni."

Megkaptam a prémijumot,
amit Orbán ígére,
megyek is már a templomba,
vár rám Isten igéje.

Nem érdekel az onokám
oda majd elkísér-e,
de imát mondok a Viktorért,
ezért járok misére.

Az uramnak szerencsére
rég nem jött ki a sérve,
nem kell többet költeni
se májra, se vesére.

A faluban nincsen migráns,
se eféle, se aféle,
a szociális tüzelőt is
már megkaptuk a télre.

Krumplit én már nem vettem,
nem is tudom - négy éve?
Nem úgy megy itt, mint Nyugaton,
mutassák a tévébe'.

Inflácijót nem érezzük,
na már még csak az kéne,
a kisboltban a kenyeret
ne tegyék nekünk félre.

Ha a vírus elvisz egyszer
a világ túlfelére,
Mi jól éltünk! - írják akkor
a sírunknak kövére.

uploads.disquscdn.com/images/66d62996d57b602089a215ae3c36d20e1394628b9540edc120dafdd359218b46.jpg?w=800&h=1018
tudode
Őfélesége le van maradva legalább 10 brossúrával!
.
Szemben örök riválisával, aki a cilus elején nem csak bejelentette a nyugdíj korrekciót, végig is csinálta
.
----- Nyugdíjkorrekciós programot jelentett be Gyurcsány
hvg.hu/itthon/20050930nyugdijkorrekcio
------------------------
.
Remélhetőleg a nyuggerek nem veszik be ezt a választási csoda cumit, akkor, amikor legalább 1,2 millió Ft-ot vett ki őfélesége a nyuggerek vásárlási kosarából azzal, hogy un. inflációkövetővé varázsolta a svájci indexálást, nem adta vissza idejében a 13. havi nyugdíjat, sőt már a 14. havit kellene teljesítenie
.
------ Orbán lesz 14 havi nyugdíj 2006 Eger
www.youtube.com/watch?v=m1AG2NuFvgI
----------------------
..
Ami a 13. havi nyugdíj elvételét illeti, arra a gazdasági válság során került sor, amelyet a nyugdíjasok elfogadtak, csupán hazaszeretetből, azzal, hogy a regnáLÓ kormány nem tett eleget egyetemes felelősségének azzal, hogy 12. év után, számítva a nyuggerek jóindulatára folytathatta egy laza "FOLYTATJUK"-kal

----- Program helyett ébresztőt fújt Orbán
nepszava.hu/1020083_program-helyett-ebresztot-fujt-orban.
.
Hol a program?

"""""- MSZP: "Orbán Viktornak megválasztása előtt a programjáról, szándékairól csak annyi mondanivalója volt: folytatjuk."""""
-------------------
.
Ha olyan klassz jólét, hogy fordulhat elő az, hogy
.
------ Magyarország az Unió legszegényebb országai között
hu.euronews.com/2021/07/28/magyarorszag-az-unio-legszegenyebb-orszagai-kozott
--------------------
.
Ez a szegénység nem csak a nyuggereket érinti!
verőce21
Nagyon kedvemre való, hogy Orbán Viktor a Miniszterelnöke Magyarországnak! :)
istván irén
a nyuggerek kilóra meg véve, választás után már nem lesznek fontosak
Egy korsó hideg barna
Kucsmareptetés is lesz?
Úgy észlelem, hogy igény az volna rá!
tothjani
Választás után pedig 4 évig magasról sz@rnak a nyugdíjasokra.
CsipkeRózsa
Az nem jutott eszetekbe, hogy még sosem láttuk, hallottuk, hogy Orbán lemond, hátha arra gondolt?
terlasz
Érzi a vesztét a mocsok, ha feláldozza a teljes államkasszát szavazatvásárlás céljára.
Eladott Ország
@terlasz: A fidesz bukta után vajon mennyi csontváz fog kihullani a szekrényből? Vajon mennyi lesz az államadósság, és a nemzetközi elkötelezettség? Még ükunokánk, ükunokái is nyögni fogják a hiteleket. Nem felzárkózás lesz itt ,hanem Banglades vagy Eritrea!
Eladott Ország
@Egy korsó hideg barna: tegnap, 18:10 ♦ Elzavarni Orbánt és kucsmareptetés is lesz. A románok már megtették.
uploads.disquscdn.com/images/c6c5c0b2ea35f469fe748492e93cb9696b9442afb1371d01768ace63f060c66d.jpg?w=800&h=389
evacica
Na megy a nyugdíjasok hülyítése! Orbán megkezdte a szavazat vásárlást a mi pénzünkön, amit évekig ellopott a nyugdíjasoktól! A kassza üres, de se baj kölcsönt vesz fel, amit még az unokáink is nyögni fognak! Hajrá nyugdíjas társsak ennek tudatában tapsikoljatok Orbánnak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.