A miniszterelnök a béraláíráskor azt mondta: a növekedés közös magyar siker, ezért mindenkinek részesülnie kell belőle.

Orbán aláírta: januártól jön a 200 ezres minimálbérFotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A Karmelita kolostorban tartott eseményen a dokumentum ünnepélyes aláírásakor Orbán kifejtette: a kormányzásuk kezdetekor a legfontosabb vállalásuk az volt, hogy létrehozzanak a munkaalapú gazdaságot.

Ha munka van, minden van, ez volt a kiindulópont

– idézte fel. Elmondta: ahhoz, hogy a bérek növekedjenek, a versenyképesség megmaradjon és a pénzügyek is rendben legyenek, belátásra van szükség. Erre reagálva hangsúlyozta: 2010 után belátták, hogy nem ideológiai okoskodásra van szükség, hanem az emberek képviseletét kell a kormányzás középpontjába tenni, és akkor megvan a közös alap, amelyről létrehozható a szakszervezetek és a munkaadók megállapodása.

A garantált bérminimum 260 ezer forint lesz, a minimálbér pedig 200 ezer forint. A minimálbérrel együtt a közmunka bére is jelentős mértékben emelkedik

– közölte a konkrétumokat.

Forrás: MTI
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
A bruttó 200, az 133 nettó. Most komolyan...ennek örüljünk a 21. században? Egy albérlet 100-150ezer, lakástörlesztő is kb ennyi. Hol van a rezsi? Étel? Meg a gyerekek?... 200000-ről beszélnek, de mindenféle adó után 97000 Ft-ot ér a fizetésünk, 133000 nettó, ebből még a 27% áfa vásárlás után lejön. Így lesz 97000 Ft. Az állam még a munkáltató is lehúzza 34000 Ft-al. Így akkor 137000 Ft adót szed be. A minimálbér értéke meg 97000 Ft. Amit elvitt az infláció.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Manhattan
A bruttó 200, az 133 nettó. Most komolyan...ennek örüljünk a 21. században? Egy albérlet 100-150ezer, lakástörlesztő is kb ennyi. Hol van a rezsi? Étel? Meg a gyerekek?... 200000-ről beszélnek, de mindenféle adó után 97000 Ft-ot ér a fizetésünk, 133000 nettó, ebből még a 27% áfa vásárlás után lejön. Így lesz 97000 Ft. Az állam még a munkáltató is lehúzza 34000 Ft-al. Így akkor 137000 Ft adót szed be. A minimálbér értéke meg 97000 Ft. Amit elvitt az infláció.
Eladott Ország
A minimálbér 2021-ben Szlovákiában 623 euró, Romániában 483 euró, míg Magyarországon csupán 467 euró.
➡ Évszázadokon át hazánk volt a térség éllovasa, de az Orbán-kormány 10 éves uralkodása alatt ezt sikerült a fidesznek elérnie.
❗A magyar dolgozók többet érdemelnek: több pénzt és több jogot! A munkavállalók magasabb életszínvonalat érdemelnek! A dolgozó emberek munkáját a minimálbér és a garantált bérminimum emelésével is el kell ismerni.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/143623544_1671224503041978_6646493664006956256_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=62OdBpQ55lEAX-jWvOc&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=75cd26847d06ba15046b3d341e76ec9c&oe=61B7FB6C
A Fidesz totális kudarca: a magyar minimálbér a második legalacsonyabb az egész EU-ban!
➡ Csak Bulgáriában alacsonyabb a minimálbér, mint Magyarországon.
➡ A magyar helyezés sokat romlott az egy évvel ezelőtti állapothoz képest, akkor még – nominálisan nézve – a bolgár mellett a román és a lett minimálbérnél is magasabb volt a magyar.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/148564130_1681023128728782_3630436523820600930_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=K20VK8FdHSEAX8hX0vw&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=9502d4c7ef826c29ad852c8721cf06c5&oe=61B9177B
Soros a hibás? Gyurcsány a hibás? Brüsszel a hibás? Esetleg a szomszéd tehene? Hát az úgy van, hogy jönnek a migráncsok' földön, vízen és fúrt likakon keresztül...na, meg Gyurcsány és Soros. Ez a magyar rögvalóság . Nem a plakáton, fidesz-médiában hirdetett, kormányszajkók által trillázott jól teljesítő, erős és büszke kamuországkép ...
És még ebből is le kell vonni a boltokban hozzácsapódott áfát 27 %.
Eladott Ország
A minimálbér Magyarországon a második legalacsonyabb. Tehát ott is dobogón vagyunk – ha alulról nézzük, de mi többnyire mindent onnan szoktunk nézni -, és ebben még nincs is benne az, hogy sokan még a minimálbért sem keresik meg, mert részmunkaidőben foglalkoztatják őket. Itt egy szép, színes térkép az Eurostattól:
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2021/02/minim%C3%A1lb%C3%A9r.png
Ott vagyunk, szorosan Bulgária mögött. Ameddig le nem hagyjuk azokat is, mert azért lássuk be, igyekszünk. Ehhez számoljuk hozzá a valódi munkanélküliek számát – a statisztikában távolról sem jelenik meg mindenki, aki jövedelem nélkül él – és azt, hogy az állami segítség gyakorlatilag nem létezik a jövedelem nélkül maradtak számára, akinek megszűnt a munkahelye, az három hónapig számíthat némi pénzre, aztán szevasz. Mert ártunk és ormányunk nem akarja segélyre szoktatni az embereket, tessék szépen elmenni dolgozni. Valamint gondoljunk az egyre növekvő szakadékra a társadalmi csoportok között, és az évtizede nem emelkedő családi pótlékra és minimum nyugdíjra, aztán már tudjuk is, milyen remekül teljesít a kormány.
Manhattan
@Eladott Ország: Legnagyobb baj, hogy nálunk az árak európaiak. A bérek, juttatások, nyugdíjak is lehetnének európaiak, és a profit is legyen európai!
rokker33
@Manhattan: mert a böszme Feri az olyan jó volt. 2002= 2010 között 50.000 ről 73.500 ra tudta emelni a minimálbért az már komoly teljesítmény volt 8 év alatt 23.500 forint és már akkor is szarnak számított! 12 év 73.500 ról 200.000 re,de aki minimálbérből tengődik vagy közmunkán dolgozik az tényleg annyit is ér!NULLA!
Néro
Csutkány én a takarodásodat írom alá jövöre.
rokker33
@Virág Árpád: jóvóna büdös paraszt ! Menj szakmába dolgozni 400 ezerért nettóba!!! Nem kell élősködni!
Toller Béla
Ha munka van, minden van ...lófaszt ! A minimálbért felrajzolhatod 200 ezerre, a négyszáz forintos kenyér, az 500 feletti benzin, a lakbér, az osztálykirándulás, a mindennapi alapvető kiadások meg belefullasztanak a dumádba ! Nem tudsz te országot vezetni, csak ha dől a lé és izmozik a röndérséged !
human
Ezt az ukrán nyugdíjas fidesz szavazók is megkapják?
human
@human: ... Ja, nem ide. A 80 ezres nyugdíjprémiumhoz akartam.
csak úgy....
januártól élhettek mint marci hevesen...,ha addíg meg nem fagytok .
division
@Manhattan: Azért az értelmiségiek, 30 éve pályán lévők bérét is emelni kellene ám. Nejem 350 ezer nettót keres mint pedagógus, már régen 500 felett kellene lennie. Lassan egy pályakezdő szakmunkás is eléri ezt az összeget. Ez nyilván nem panaszkodás, mert ahhoz képest ez sem rossz, főleg ha két komoly pénzeket kereső is van egy családban, de azért na... Nem a minél magasabb minimálbér ellen vagyok mielőtt azt gondolnád, hanem hogy nem igazítják a fizetéseket hozzá.
division
@Manhattan: Ja igen, és ebben a nettó 350 ezerben benne van a vezető pótlék és a szlovák is.
lusta
Január egytől a bruttó 200 ezer is már csak bruttó 180 ezret fog érni.
Virág Árpád
@rokker33: Nahát, úgy beszélsz mint egy libernyák! Vagy az is vagy?!
ómió
Az "efftársi haladás" már ezt se támogatja?
Szevasztok
@ómió: Bizzunk a mi Klárikánkban és az eu-s minimál minimálban.
ómió
@Szevasztok: A sosem lesz EU-s minimálbérben?
rokker33
@Virág Árpád: Nem vagyok semmilyen, csak utálom a munkakerülőket meg a közmunkás naplopókat!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.