Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt népszerűtlenebb a baloldalnál – állapította meg friss közvélemény-kutatása alapján a kormányközeli Nézőpont Intézet.

Felmérték: Márki-Zay annyira "népszerűtlen", hogy a kormánykritikus táboron belül sem fogadja el mindenki
Fotó: Facebook/Márki-Zay Péter

Az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményük szerint

Márki-Zay Péter nem hozott új szavazókat, sőt a meglévő baloldaliakat sem tudja egységesen maga mögé állítani.

Bár a biztosan szavazó pártválasztók 42 százaléka baloldali, csak 24 százalékukra számíthatna a hódmezővásárhelyi polgármester – írták.

Kiemelték: már egy hónapja, hogy Márki-Zay Péter megnyerte az ellenzéki előválasztáson a miniszterelnök-jelöltséget, de továbbra sem sikerül népszerűségben országos áttörést elérnie.

A Nézőpont Intézet korábbi kutatása felhívta már a figyelmet arra, hogy a baloldal népszerűségnövekedésében nem segített a miniszterelnök-jelölt megnevezése, hiszen sem a Fidesz, sem a baloldali közös lista népszerűsége nem változott

- jegyezték meg, hozzátéve: ezt a tendenciát a legfrissebb adatok is alátámasztják, továbbra is a biztos szavazó pártválasztók 56 százaléka Fidesz-támogató és csak 42 százaléka a baloldal szavazója.

A Nézőpont Intézet szerint "a baloldal problémája azonban ennél is súlyosabb", ugyanis – mint írták – Márki-Zay Péter a jelenlegi kormánykritikus szavazótábor egésze számára sem elfogadható. Arra a kérdésre, hogy ő vagy valaki más legyen a miniszterelnök, csupán az aktív szavazók 24 százaléka nyilatkozott támogatóan a hódmezővásárhelyi polgármesterről, a válaszadók 62 százaléka a "más" alternatívát választotta.

A baloldali szavazótábornak csak 58 százaléka mondta azt, hogy Márki-Zay Pétert szeretné kormányfőnek, 26 százalékuk "valaki mást" (a többiek nem tudtak dönteni vagy nem kívántak válaszolni).

Úgy fogalmaztak: a baloldali összefogás számára figyelmeztető jel, hogy a "politikai innovációnak" tervezett baloldali előválasztás során nem egy tábornövelő, hanem egy tábormegosztó jelöltet sikerült pajzsra emelniük. Az intézet szerint már az október 23-ai ünnep "baloldali kudarca is megmutatta, hogy a baloldali pártokkal is hadakozó kormányfőjelölt az érintett pártok támogatói körben mérsékelt népszerűséget remélhet".

A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása november 8-10-én, ezer ember telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. Ez a mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 3,16 százalék – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
hihi,tarlóst is kb. így mérték fel... :)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
hihi,tarlóst is kb. így mérték fel... :)
RonaGyuri
megint kitört a Mráz és magát erőltetve mondogatja MZP nem jó, MZP nem kell, MZP alkalmatlan! =))
csak úgy....
@KisTehen: de orbán ugyi alkalmas!:) félre vagy te boci vezetve vagy fura füvel etetve..
Sámannus
Jáj má látom a gatyátokat elől hugyos , hátul foschos. Be vagytok fosva, hogy nem járhattok majd ungabungázni Brüsszelbe.
voltmárjobbis
nézőpont, mint fideszes intézet? Azt mond, amit orbán mond nekik
voltmárjobbis
@KisTehen: ma 20:41 miben is lett és kinek igazuk Karácsonyról?
ómió
Na, ne má'! Még a gázáremelést epedve várók táborában se egységesen "span"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.