A magyar kormány november 15-től (legalább) három hónapon keresztül 480 forintban maximalizálta a hagyományos 95-ös benzin és a dízel üzemanyag végfogyasztói árát – számol be róla a G7.

Satuba fogták magukat Orbánék – nehéz és kritikus helyzetbe sodródtak

Kezdjük először a legkézenfekvőbb témával, vagyis azzal, hogy mit is jelent az üzemanyagárak befagyasztása az infláció szempontjából. A fogyasztói kosárban, amely az infláció számításának alapját képezi, mindössze 6 százalékot tesz ki ez a termékkör.

Már ez is előrevetíti, hogy drasztikus dolgokra nem kell számítanunk.

A KSH 480 forintos üzemanyagárral számol, így tehát havi alapon két százalékkal csökken az ár. Ezt a fogyasztói kosárban betöltött 6 százalékos súllyal beszorozva megkapjuk, hogy nagyon csekély,

mindössze 0,1 százalékpont körüli inflációt visszafogó hatása lesz az intézkedésnek.

Ugyanakkor, mivel meglehetősen széles termékkört érint az árnyomás a magyar gazdaságban, így ez csak kozmetikázni tudja az inflációt, azt sem sokkal. Mindezek alapján csak halvány reménysugarat jelent a befagyasztás arra nézve, hogy elkerüljük a 7 százalékos inflációs mutatót novemberben. Ám hatalmas tétekben azért erre nem fogadnék.

Van azonban egy kétségtelenül fontos inflációs hatása ennek a lépésnek. Ez pedig az, hogy

az egyik legfontosabb felfelé mutató inflációs kockázatot üti ki a következő három hónapra.

Az olajárak vagy éppen a forint dollárral szembeni árfolyamának elszállása esetén sem emelkedik majd az üzemanyagok fogyasztói ára, így az ebből fakadó inflációs nyomás eltűnt. Mindez első ránézésre jó hírnek tűnik a fogyasztók számára.

Ugyanakkor fontos azt is látnunk, hogy ez a kikényszerített árcsökkentés az üzemanyagot értékesítő vállalatok kiskereskedelmi árrését nullára csökkenti, jobb esetben. Rosszabb esetben egyenesen veszteséget termel az eladás. Azok a cégek, amelyek az üzemanyagok mellett egyéb terméket is árulnak, várhatóan a kapcsolt termékek árát próbálják meg emelni, ezzel mérsékelve a veszteséget. A gyakorlatban tehát

lehet, hogy olcsóbban tankolunk, de ha a benzinkúton vesszük meg a motorolajat, az ablakmosó folyadékot, vagy éppen a shopban vásárolunk, már lehet, hogy ezt magasabb árak mellett tesszük meg.

Elég, ha tovább élénkül a kereslet az olajpiacon vagy épp jön egy természeti katasztrófa, ami szűkíti a globális kínálatot. Egy szempillantás alatt elszaladhat a jelenlegi hordónkénti olajár a 82 dolláros szintekről, és máris emelkednek a költségek, csak épp árat nem tudnak növelni az üzemanyagkutak.

És persze itt van a forint dollárral szembeni árfolyama is. Jelenleg 320 forint körül mozog a kereszt, de a dollár novemberben várhatóan tovább erősödik, így ez is drágítja a beszerzést.

Mindezek alapján tehát nagyon gyorsan kialakulhat egy olyan helyzet, ahol az eddigi nagyjából 30 forintos kiskereskedelmi árrés nullára csökkentése után annyival nőnek a költségek, hogy literenként akár több tíz forintos mínuszt generál az üzemanyagok eladása. Amennyiben pedig ez a helyzet áll elő, akkor bizony jöhet a fejvakarás.

Ha a kormány február közepén elengedi az üzemanyagok árát, akkor egy ilyen esetben  a befagyasztás előtti szintekről akár 50 forinttal is emelkedhetne a fogyasztói ár. Ezt a választások előtt bevállalni rendkívül érzékeny politikai döntés.

Ugyanakkor, ha például újabb három hónappal meghosszabbítják a rögzítést, azzal már veszélybe kerülhet az ellátásbiztonság, hiszen

egyre több kút teheti ki az átmenetileg zárva táblát az egyre halmozódó veszteségek miatt,

hacsak időközben nem szakad be az olaj ára vagy épp nem kezd hatalmas erősödésbe a forint.

Ami tehát első ránézésre egy könnyű politikai győzelemnek és a lakossági hangulat gyors és egyszerű javításának tűnik, az három hónap múlva bizony komoly fejfájást okozhat, amikor dönteni kell a befagyasztás sorsáról.

Mindent egybevetve egy költségvetési szempontból olcsó, a jelenlegi helyzetben a lakosság hangulatát javító intézkedésről van szó, ami érdemben nem enyhíti az inflációs nyomást. Ugyanakkor részben megszabadít minket a felfelé mutató inflációs kockázatoktól.

Ám, ha ez a gyakorlatban is megvalósul, vagyis tényleg „megóv” minket, mert drágul a kőolaj és/vagy gyengül a forint, akkor az három hónap múlva fájhat, mert vagy egy drasztikusan megugró üzemanyagárral szembesülünk vagy extrém esetben keresgélhetjük azt a benzinkutat, ami még hajlandó a veszteségek ellenére is nyitva tartani és kiszolgálni a kedves fogyasztót.

Forrás: G7

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

percsi
A MOL MÁRIS JELEZTE, HOGY HOGY ÁTVENNÉ A BENZINKUTAKAT AMELYEK...
Trafik mutyi után benzinkút mutyi!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Rizikó
A Mol kutak biztonsággal megoldjàk az ellàtàst. Ez csak a kötező fikázás és riogatás. Ellátás Orbánék alatt mindig volt és az árakat sem emelték hetente. Ebből megint az ellenzék nem tud jól kijönni és okoskodnak, riogatnak.z
Eladott Ország
"Az a helyzet, hogy úgy zuhan a forint árfolyama, ahogy a benzin ára száguld az ellenkező irányba. Az infláció a jelen állás szerint magasabb lesz a mostani várakozásoknál is, ami konkrétan annyit jelent, hogy akinek bankbetétje vagy állampapírja van, az naponta veszít a megtakarításából. A béreket, a nyugdíjakat – ezen belül a béremelést és a nyugdíjemelést – elviszi az infláció, de persze lehet szép nagy plakátokat gyártani, hogy jobban élünk."
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2021/11/in.png
ómió
Pedig, ugye, efftársilag "be szép is volna" egy Márki efftárs féle 1000 Ft-os benzinár!
Rizikó
Az ellenzék az árbefagyasztást megelőzően statisztikák tömkelegét gyártotta, hogy mennyire magas a benzin ára. Élhetetlenné vált az ország. Persze, azt az adatot, amikor a benzinár mélyrepülésben volt, nem közölték, mert az zavart okozott volna az erőben.
A kormány befagyasztotta az árat, de most már ez is rossz, mert Magyarországon ezzel vége a piacgazdaságnak, és ez amúgy sem akkora tétel.
Egyetlen kérdés ezzel kapcsolatban csak az, hogyan képesek ilyen rövid időn belül ennyire hiteltelenné válni az ellenzéki hangoskodások és hogyan tudják ilyen módon csúcsra gerjeszteni a demagógiát?
Libbantölő
Őld a baloldali állatokat ahol éred, pusztuljatok mind mocskos férgek!
csak úgy....
@Libbantölő: ugye te egy díszfideszes! :) szegény magyarország...
verőce21
@csak úgy...: A Magyarországot nagybetűvel kell kezdeni!
percsi
A MOL MÁRIS JELEZTE, HOGY HOGY ÁTVENNÉ A BENZINKUTAKAT AMELYEK...
Trafik mutyi után benzinkút mutyi!
Aki Én
@RonaGyuri: 06:18 Nem is értem, miért fárasztják orbánt péntek reggelente. Aludhatna tovább, hiszen ez az aljas csicska egyedül is felmondja a kötelezőt.
Vérlázító, okádék. Ez a független és objektív közmédia.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.