A budapesti főpolgármester örül, hogy nem neki kell elviselnie a terhet, amit Márki-Zay elvisel. 

Karácsony Gergely: "a jó Isten áldását kérem Márki-Zay Péterre"

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A főpolgármester a Szemléleknek adott hosszú interjút, amiben beszélt várospolitikáról, a magánéletéről, vallásról és aktuálpolitikai kérdésekről. 

Karácsony szerint „amit Magyarországon egy ellenzéki miniszterelnök-jelöltnek ki kell bírnia, azzal szerintem Nobel-békedíjra kandidálja magát az illető.” Hozzátette: a maga részéről a „jó Isten áldását kérem Márki-Zay Péterre, mert amit neki ki kell bírnia… Örülök, hogy nem én vagyok az, akinek el kell viselnie ezt a terhet.”

A bocsánatkérésről azt mondja, kár, hogy nem része a politikai kultúrának. „Az is igaz, hogy a politikusi szerepből adódóan ezt nem mindig mondjuk el, mert az ellenfeleink kihasználhatják ellenünk, ám vannak olyan pontok, mikor bocsánatot kell kérni.”

Egyszer Orbán Viktort lekövéreztem, és azért is kértem bocsánatot, mert az részemről egy vicc volt, amit az újságíró komolyan vett.

Karácsony elmondta, hogy ez egy Economist-interjú volt, amelynek során „egy nagyon sztereotíp képet mondott el az újságíró arról, hogy a magyar kormányfő mennyire gonosz, én meg tündöklő csillag vagyok a progresszió egén. Erre mondtam, hogy én magas vagyok és vékony, ő meg alacsony és kövér, ám ezt én ennek a sztereotíp leírásnak a paródiájaként jegyeztem meg.”

A főpolgármester elmondta: amellett, hogy “Orbán Viktor politikájával mélységesen nem értek egyet, ez a fajta leegyszerűsítő kép, amit sokszor a nyugat-európai vagy amerikai társadalom lát egy progresszív nézőpontból, hogy Orbán Viktor egy köpcös törpe, aki itt felszámolja a demokráciát, azért ez ennél egy kicsit bonyolultabb kérdés.”

Forrás: 24.hu

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
@KisTehen: Hozzád nem jár az inszeminátor, hogy állandóan itt bőgsz a fórumon?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
"Egymás után mondják ki a bíróságok, hogy amit a kormánymédia csinál, annak nincs sok köze az újságíráshoz"
444.hu/2021/11/17/egymas-utan-mondjak-ki-a-birosagok-hogy-amit-a-kormanymedia-csinal-annak-nincs-sok-koze-az-ujsagirashoz
a fidesz egy sarazó és befeketítö gépezet!
jesz
Isten áldását kérte...ügyes. Ebbe nem lehet belekötni, és hosszú távon biztosan kifizetődik...ha gördülékenyen megy minden MZP politikai karrierjében, akkor az áldáskérő benn ül a pixisben...ha balul üt ki minen, akkor a fidesz, és az áskálódóók a hibásak..
A jóisten mindent megtett, ekkora ellenszéllel ő sem bírt.
csak úgy....
@KisTehen: legalább ne röhögtetnél bocika...
colibri
Viccelsz? Azon jót derülnek és tetemes büntetések mellett minden úgy van, ahogy orbán/ék megmondják. Mindent elkövetnek, még olyat is, hogy éjfél előtt pár perccel nyújtanak be törvényjavaslatot. Micsoda aljas, sunyi banda!
csak úgy....
@KisTehen: ugye te egy ráérös fidelitaszos boci? -tehát nincs min csodálkoznom!:)
ómió
És a "jó Isten" őnéki kicsoda: csak nem Lenin efftársa?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.