Az immunológus sajátos véleményt fogalmazott meg. 

Duda Ernő: ha nyár végétől megkövetelték volna a védettségi igazolványt, most nem itt tartanánk

"Ha kötelezővé lehet tenni azt, hogy csak jogosítvánnyal lehet autót vezetni, és a részegen vezetőket szankcionálják, akkor azt is el lehet várni, hogy egy egészségügyi dolgozó, vagy egy pedagógus be legyen oltva, mikor egy potenciálisan halálos betegségről beszélünk” – mondta Duda Ernő az ATV Startcímű műsorában.

A Szegedi Tudományegyetem immunológusa arról is beszélt, hogy sokan több mint fél éve kapták meg az oltásukat, ezek hatékonysága viszont folyamatosan csökken – legalábbis hatvan felett –, és félév után már semmissé válik.

"Tehát azon a másfél millió emberen kívül, akik már a harmadik dózist is megkapták, még körülbelül 1,5-2 millió embernek van tényleges védettsége”

– magyarázta a szakértő.

Forrás: hvg.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cucika
Mitől véd meg valakit is egy igazolvány, ha még az oltás sem véd meg.?
Bözsi
Nem lenne baj, ha a politikusok végre, de inkàbb eleve az igazsàgot terjesztették volna! Nem emlélszem ekkora szkepticizmusra még soha, ami vakcinàt illet!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.