A Fidesz politikusa a Mandinernek adott interjút. 

A politikus a lapnak beszélt arról, hogy egyre több „pártpolitikai jellegű feladat találja meg”, a „Gyurcsány-shows” aláírásgyűjtés, és az Elk*rtuk című film mellett való kiállás azonban szerinte nem ilyen.

Navracsics szerint a Fidesz nyeri a 2022-es választásokat

Fotó: MTI/Mónus Márton

Navracsics elmondta azt is, hogy szerinte a Fidesz nyeri majd a 2022-es választásokat, attól viszont óva intette a kormánypártot, hogy eltávolodjon az Európai Néppárttól.

Navracsics szerint a mostani aláírásgyűjtéssel azt demonstrálták: „nem akarjuk, hogy Gyurcsány Ferenc visszatérjen a hatalomba”, ez pedig – úgy véli – „pártpolitikai érdeken túlnyúló cél”.

Navracsics szerint egyébként a Fidesz jövőre újra megnyeri a választást. Korábban azt mondta, sok múlik azon, hogy a párt képes-e a korrekcióra. Szerinte ugyanis vannak olyan „jelenségei” a Fidesznek, amelyeket nem fogadnak el a választópolgárok. „Nem politikai, inkább olyan kulturális jelenségekre, mint viselkedés, attitűd, stílus, modor” – magyarázta, és hozzátette: szerinte ebből a szempontból is sokat próbált változtatni a Fidesz. „Bízom benne, hogy ez a nép- szerűségben is megmutatkozik, hozzám mindenesetre már érkeztek kedvező visszajelzések” – mondta.

A teljes interjút itt lehet elolvasni!

Forrás: atv.hu

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
mindig is gerinctelen tróger voltál, de most sikerült még mélyebbre süllyedned! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vitriol
Mit is mondhatna egy navra-csicska? Na és ki kíváncsi arra amit saját kút-fejéből mondhat?
telegdilaci
@RonaGyuri: Ha ezt is elcsaljátok,ahogy az összes győzelmet,csalással,szereztétek,akkor biztos igaz,márpedig most számotokra igen nagy a Tét! nem véletlen szajkózzák lassan fél éve hogy külföldről befognak avatkozni a választásokba,nekem ez kicsit gyanús hogy 1-évvel előre látják,hogy csalás lesz a választáson! rajtuk kívül senki nem képes ilyen aljasságra!
ómió
A próféta beszéljen belőle! Nagyon nem hiányozna a 3x-os gázár!
Lepényleső
2010 óta még ugyan nem nyert,de mindegyiken kihozta magát fölényes győztesnek,
- ha szűk volt módosítottak a játékszabályokon,nem kellett ehhez eltelnie heteknek?
vitriol
@Rizikó: Ha te nem tudsz náluk jobbat, az a te tudatlanságodat mutatja
Rizikó
@vitriol: Nevezd, ahogy akarod. Nekem ez a realitás.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.