Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje csütörtökön, a röszkei ideiglenes biztonsági határzárnál tartott beszédet.

Márki-Zay összeadta, hány migránst telepített be az Orbán-kormány két év alattFotó: Márki-Zay Péter/Facebook

Márki-Zay Péter úgy fogalmazott, az ellenzék programja szerint megtartanák azt, ami jó, ezek között a határt védő kerítést is. Hozzátette: a kerítés az illegális migráció megakadályozásának működő eleme, az ellenzék választási győzelmét követően is marad a határt védő kerítés.

Arról is beszélt, hogy bár Orbán azt mondta, a magyarokat csak magyarokkal lehet pótolni, a gyakorlat közel sem nem ezt mutatja.

A kormány 2019-ben 55 ezer, de még 2020-ban, a járvány idején is 43 ezer Európai Unión kívüli migránst telepített be Magyarországra.

Ezzel szemben az ellenzék elsősorban a magyar munkavállalók hazacsábításával kívánja megoldani a munkaerőhiányt. Szerinte a pandémia lehetőséget adott volna arra, hogy „a járvány miatt Nyugat-Európából hazatérő magyaroknak itt kínáljunk megélhetést” – közölte Márki-Zay Péter.

A készülő ellenzéki választási program belügyi és rendészeti területéért felelős Lengyel Róbert siófoki polgármester azt mondta, történelmi bűnnek tartja a nagy múltú és kiváló szakembereket felvonultató magyar határőrség megszüntetését. Az MMM elnökségi tagja megismételte, a kerítésre szükség van, az meg kell tartani. Hangsúlyozta azonban, hogy a kerítés önmagában nem fogja útját állni az illegális migrációnak.

Az évtizedekig rendőrként szolgáló politikus szerint már most is igen jelentősek a magyar rendőrség létszámproblémái.

Méltánytalan és megalázó az a bér, amiért rendőreink a hazát szolgálják

– mondta, hozzátéve:

ha így folytatódik, nem lesz, aki védje határainkat.

A polgármester helyesnek tartja a kormány ígéretét a hivatásos állománynak szánt hat havi fegyverpénzről. Ugyanakkor azt mondta, jó néhány száz vagy ezer rendőr ezt az összeget várja, s utána készül elhagyni a testületet, mert egészen egyszerűen nem tud megélni a béréből.

Lengyel Róbert kijelentette, az új kormánynak elsők között a magyar rendőrségen kell rendet tennie, anyagi forrásokat kell biztosítani a testületnek.

Forrás: MTI
Fotó: Márki-Zay Péter/Facebook

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
már alig várom a fideszes híveket,akik elferítik majd a tényeket! :) -viktorotok egy migrács símogató,aki minden ráhazudozik sorora és brüsszelre!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@ESCOBAR: így jár az,akinek a kézenfekvö is bonyolult...,belöled sosem lesz viktor jobb keze!
ESCOBAR
@sgl: Ez az ember arra se jó, hogy Orbánt leváltsa! Nem hogy kormányozzon!
ómió
Márki efftárs most azzal villog, hogy a kötvényest meg az "ideiglenes oltalmazottat" képtelen a migráncsoktól megkülönböztetni, vagy csak simán hazudozik?
Lepényleső
Csoda,hiszen a bán megmondta;mi jobban teljesítünk,- nem mondta,akkor is ha a duma ellenére betelepítünk?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.