Duda Ernő professzor az ATV-nek elárulta, hogy valójában hány ember védett Magyarországon a koronavírus ellen, a szám pedig nem túl biztató.

6 millió fölött a beoltottak száma, de egy immunológus szerint csak kis részük védett a vírus ellen

Fotó: ATV

Duda Ernő Szegedi Tudományegyetem immunológusa szerint már sokkal korábban és sokkal szigorúbban kellett volna alkalmazni a védettségi igazolvány kínálta lehetőségeket a vírus megfékezésében – írja a blikk.hu. Ez szerinte nemcsak a járvány terjedését lassítaná, hanem az oltottak számát is növelné.

Duda szerint ugyanis Magyarországon valójában csak 3-4 millió védett ember van.

Emiatt nagyon fontos lenne, hogy minél többen felvegyék az oltást, valamint éljenek a harmadik dózis lehetőségével is.

A Start című műsorban arról is beszélt, hogy az adat, hogy mennyien vannak beoltva, nagyon félrevezető. A nagy részük ugyanis már több mint fél éve kapta meg az oltóanyagot, így az ellenanyagszintjük mostanra nagyon lecsökkenhetett – ez különösen igaz a 60 év fölöttiek esetében. 

Tehát azon a másfél millió emberen kívül, akik már a harmadik dózist is megkapták, még körülbelül 1,5-2 millió embernek van tényleges védettsége

– magyarázta Duda Ernő az ATV Start című műsorában.

Duda szerint az influenza elleni védőoltást is érdemes felvenni, hiszen a kettős fertőzések mindig sokkal súlyosabbak, ezért mindenképpen el kellene kerülni azt, hogy valaki egyszerre fertőződjön meg koronavírussal és influenzával is.

Forrás: blikk.hu, ATV Start
Fotó: ATV

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
Sajnos teljesen igaza van. Sok barom az első oltás után már nem vette fel a másodikat a védettségi kiküldése végett, a két oltással rendelkezők zöménél meg már lecsökkent a hatás.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
division
Sajnos teljesen igaza van. Sok barom az első oltás után már nem vette fel a másodikat a védettségi kiküldése végett, a két oltással rendelkezők zöménél meg már lecsökkent a hatás.
Pálinkás Pál
miért van az hogy a vén szardarabok ugatnak...ez még ráadásul érintett is a buliban a cége révén...igaz az manapság már a fia nevén fut-...
division
@Pálinkás Pál: Reggel hattól este 7 - ig jár a fizetés? Csak megfigyelés, semmi több...
Rockxy
"valójában csak 3-4 millió védett ember van."
szoval, ha 10 millió beoltott lenne, akkor 5-6 millió lenne "védett".
de sebaj, a vaxina hatástalanságát kenjük rá azokra akik nem kérnek belőle.
mint az alkoholisták a pia tukmálásával.
ha nem iszol, szar ember vagy.
Gazella
Duda... a zsenilis duda... bezony szovodmenyek vannak a vakcina miatt amikor magát a gént támadja meg ezáltal a megváltoztatott gén parancs támadja meg a tüdőt.
kereső
Néhány hozzászólás elolvasása után nem csodálkozom a kormány tudomány ellenességén. Pontosan tükrözik a tudatlan, tanulásra képtelen, meghajlott gerincű társadalom képét.Azokét, akik képesek egy nemzetközi hirű tudóst is földbe döngülni, kigúnyolni és "lenézően" nyiltakozni róla. Valami nagy baj van itt a fejekben.
division
@Gazella: Neked az agyadat támadta meg valamilyen sz@rrágó bogár, ami nem baj, csak ne hirdesd más fórumokban is a konteós állatságaidat, mert veszélyes vagy azokra az emberekre akik bizonytalanok. Képes vagy felfogni, antivaxxerek gyöngye, a'la Pali?
division
@kereső: Ezért kapnak pénzt. Szerinted ennyire sötétek lennének ezek a Pali-Gazella, stb. féle egyének? Persze nem elképzelhetetlen, rengeteg a tanulatlan ember, akik amíg nem tanulnak a saját kárukon, a konteó oldalán fognak állni.
division
@kereső: Egyébként meg az oltáskerülőket előbb-utóbb "bekerítik", annyi korlátozást kapnak, hogy a sarokba szorulnak. A kötelező oltás meg a furkósbot, de ha nem megy szép szóval, akkor ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.