Ha még csak egy-egy napra lenne kiugró a benzinár, Orbán szerint ki lehetne bírni valahogy. Miután viszont a szakértők azt mondták, hogy még több hétig vagy akár hónapokig magas lesz a benzinár, korrigálnia kellett a kormánynak – tette hozzá a kormányfő. Már csak azért is, mert a magas benzinár „akkor is bekopog a lakásba”, ha valakinek nincs autója, hiszen például az élelmiszerárakon is meglátszik – közölte Orbán.

Messze 80 százalék fölött van azoknak az aránya, akik támogatják az üzemanyagár csökkentését

- jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő elmondta: "vívunk egy politikai küzdelmet a baloldallal a rezsicsökkentés ügyében", ez egészült most ki a benzinár kérdésével. A benzinár meghatározását eddig a piacra bízták, és ugyan a legjobb, ha a kormánynak nem kell beavatkoznia, de van helyzet, amikor kell – magyarázta.

Úgy vélte, "azt nem lehet tétlenül nézni, hogy egyszer csak az árak az égbe mennek", és ha minden szakértő szerint az árak több hétig, talán egy-két hónapig is magasak lesznek, akkor reagálni kell. Mert a magas üzemanyagár nemcsak a gépjárművek üzemeltetésének a költségét növeli meg, hanem beépül az árakba – mutatott rá.

Közölte: ha rendkívüli helyzet van, akkor nem óvatoskodni kell. Kiszámolták, hogy mi az, amit még a szereplők ki fognak bírni, úgy látták, ez a 480 forint, és "ott behúztuk a féket".

Orbán Viktor: "Ilyenkor nem gatyázni kell, hanem vágni"

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Orbán azt a szakmai műhelytitkot is megosztotta a hallgatósággal, hogy a kormányban vita folyt a benzinár szabályozásáról, de mint fogalmazott, „ilyenkor nem kell gatyázni”, ha rendkívüli helyzet van, akkor – mint az orvosok szokták – vágni kell, be kell avatkozni.

Én úgy voltam vele, ha vágunk, akkor vágjunk rendesen

– mondta, és kiszámolták, mennyit bírnak ki a piaci szereplők. Így jött ki a 480 forintos ár.

Mint minden döntés után, most is azonnal begyűjtötték a véleményeket, és Orbán szerint 80 százalék feletti az intézkedés támogatottsága.

Orbán Viktor szerint a baloldal mindig is azt követelte, hogy piaci rezsiárak legyenek. "Mi azt mondjuk, hogy a háztartások létfenntartásához tartozó körben ne legyenek piaci árak, hanem fix ár legyen", az üzemanyagnál pedig, amikor a piac nem tudja megoldani a problémákat, akkor avatkozzanak be, tudván, hogy ez csak átmeneti jellegű beavatkozás lehet – mondta.

Forrás: Telex.hu, MTI

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

134.bátor
Mintha hülye lenne,ès nem èrtenè... már megint harcol...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kissé felnőttem
vágok rendesen ??? vigyorokkal vigyorgó fotókkal ? vaditjátok az embereket hát várj majd rájőssz azt fogod a végén mondani Mind akit vádolsz ELKURTUK - al, el ám rendesen 100 témából 100 at ez a teljesitmény köthető hozzád.
Lepényleső
...és le is vágta,- a kutak jelentős részét maguknak,
- ahogy a trafikok is jártak,
- és a magánnyugdíjak,
- és a játékgépek,
- és a minimálbéri adómentességek,
- és a felsőoktatási intézmények,
- és minden intézmények,
- és amit valaha mondtak köztévének,
- és a bedöglesztett egészségügyieket,
- és ha van,ki tudná felsorolni minden vétküket?
ómió
Pedig Márki efftárs ezerig "vissza se nézne"!
teuton57
Tenyleg van olyan hülye fideszbirka, aki elheszi, hogyha a benzinar a benzinkuton 480 ft-ban maximalva van, akkor a cegek olcsobban fogjak adni a termekeiket??? Olcsobb lesz az etolaj, kenyer, zöldseg??? Nem tudja a sok hülye, hogy amit a rezsirzsaval a lakossagnak adnak, azt a cegek duplan visszaveszik tölük, mert nekik nem csökkentett aron jar az energia??? Vajon miert kerül egy nemetnek NEGYEDANNYIBA ugyanaz az elelmiszer??? Miert kerül UGYANAZ A MAGYAR elelmiszer (paprika, etolaj, Pick szalami, stb.) Nemetorszagban kevesebbe, mint Magyarorszagon???
inhuman
Orbán Viktor: "Ilyenkor nem gatyázni kell, hanem vágni"

Én erre nem így emlékszem. Már sok-sok nappal előtte figyelmeztetett az ellenzék, hogy valamit lépni kéne - arra is mondtak példákat, hogy pl. mit.

Orbán erre mit csinált?
Sok-sok napig gatyázott és végül meghozta a legrosszabb döntést, megint mások kárára nyerészkedve, a kormányt megint kivonva a fellelőségvállalás alól.

Az Orbán vezette Fidesz-KDNP valójában egy üzleti vállalkozás Magyarország pénzének lenyúlására - semmi több! Minden erről szól Orbánnál, az országnak meg a morzsa marad, ezért nő a nyomor, a dolgozói szegénység, hogy rendes munkáért csak a nyugati bérek töredékét fizetik itthon.

Uff

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.