Újra megfeszített küzdelem folyik a kórházak intenzív osztályain a koronavírusos betegek életéért – számolt be az M1 péntek este.

Halott feküdt az egyik ágyon, miközben az M1 a Honvédkórházból tudósított

A Híradóban azt is elmondták: a Covid-osztályon azt tapasztalják, amikor a beoltatlan betegek kikerülnek a kórházból, szinte minden esetben meggondolják magukat és úgy döntenek: mégis kérik az oltást.

Még egy év sem telt el azóta, hogy az M1 stábja exkluzív interjút készített budapesti Honvédkórház Covid-intenzív osztályán, ahol a legsúlyosabb állapotban lévő betegek gyógyulásáért dolgoznak a szakemberek. Most ismét beengedték a stábot, hogy mindenki láthassa: heroikus küzdelem folyik a betegek életéért. Az ott dolgozó szakemberek azt mondják, hogy még ennyi idő után sem biztos, hogy az emberek megértik: életbevágóan fontos az oltás.

Amikor az M1 stábja a kórteremben forgatott, az egyik betegágyon egy elhunyt feküdt, aki nem sokkal korábban belehalt a koronavírusba.

Emiatt az M1 Híradójában kegyeleti okokból ki is takarták a kép egy részét.

Elhangzott: a lélegeztetésre szoruló fertőzöttek többsége nem kérte az oltást, sokuk állapota pedig olyan gyorsan romlik, hogy már nem tudják őket megmenteni.

Deim Zsolt, egy oltatlan beteg az M1-nek úgy nyilatkozott: eddig megpróbálták oltás nélkül. Azzal, hogy már átestek a betegségen, be kell látni, "hogy ez nem megy nélküle" – fogalmazott.

"Ha én egyszer innen kijutok és felépülök, akkor én mindenféleképpen be fogom magamat oltatni"

- szögezte le Deim Zsolt.

Péter Ádám, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ szakorvosa azt mondta: határozottan látszik az oltások hatása. Több szempontból, egyrészt oltással ritka, aki az intenzív osztályra kerül. Előfordul de arányában sokkal-sokkal ritkábban, mint oltatlanul. "Másrészt aki oltás után kerül ide az intenzív osztályra, az sokkal jobb eséllyel kerül ki innen élve" – emelte ki.

Péter Ádám is arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenki vegye fel az oltást, mert a járvány negyedik hullámának megfékezéséhez erre van szükség.

Forrás: MTI

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
@Rockxy: Ugyanúgy nem akarod látni mekkora a baj, mint Pali barátod. Sajnos...Látszik, hogy egyikőtök sem immunológus, virológus, stb. Én sem vagyok az, de azért ahol tesó meg sógornő is az, ott van honnan tájékozódni. Nem kell konteós szennyekből informálódnom szerencsére.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Rockxy
"Újra megfeszített küzdelem folyik "
bizonyára Jézust is ott feszítették meg francseszkó pápa parancsára.
division
@Rockxy: Ugyanúgy nem akarod látni mekkora a baj, mint Pali barátod. Sajnos...Látszik, hogy egyikőtök sem immunológus, virológus, stb. Én sem vagyok az, de azért ahol tesó meg sógornő is az, ott van honnan tájékozódni. Nem kell konteós szennyekből informálódnom szerencsére.
jesz
azt hittem rosszul hallok...külföldi tudósítók mondják, hogy bizony Ausztria elesett, Olaszországi kórházakba visznek betegeket...de még néhány országban súlyosabb a helyzet...a hollandoknál még nagyobb a baj...
Pálinkás Pál
ezt a demagóg cikket...természetesen a " kirakat " doki nyilatkozik...és " kegyeleti okokból kitakarva "...a " covid halott "...ezt a színdarabot már csak a hülyék kajálják be...mehettek szájkosárral a plázákba..de ugyanakkor a kongresszusokon nem kell...kocsmában sem terjed a " vírus " csak a boltokban...röhejesek vagytok...
Pálinkás Pál
@Horizont: akkor hinném el kicsit is, ha az elmúlt közel két évben nem végighazudták volna a dolgot...érdekes módon, meghoznak egy rendelkezést, utána gyorsan gyártanak hozzá okot...nem figyelted még meg??? jött az allergia szezon, a covid rögtön olyan tüneteket produkált, menj oltakozni...jön a flu szezon, a covid olyan lesz.. / mondjuk ez igaz, mert náthafajta../.. ugyanakkor ez a fránya vírus mindig a tömegeket szívatja...koncerten nem kell maszk..., aztán miért is??? a " védettekkel " van tele a kórház ,meg a hullaház!!! és ti ezt tapsikolva beszopjátok,... hát ezért nem hiszek el nektek semmit...főleg úgy, hogy közeli ,távoli környezetemben még hírből sincs egy covidos sem...
Pálinkás Pál
@Horizont: élném is ,ha lehetne...semmit nem szólnék,ha csak a hülyéknek kéne maszkot hordani...meg annak ,aki akarja, mert lássuk be ,szart sem ér, ahogy az oltás sem, 6 millió beoltott után szarabbak az adatok mint tavaly,oltás nélkül...akkor mi a f@szért erőltetitek??? ja..és közben a valóban betegek meg hullanak ,ellátatlanság miatt!!! mert az orvosokat a covid osztályra rendelik biodíszletnek...mert ugye tudod hogy vírusfertőzésre nincs gyógyszer, még nem találták fel..., ergó a tüneteket lehet gyógyszerezni, azt vagy túléled, vagy nem, ..de ehhez nem kellenek sebészek az ágyak mellé!!! hát nagyjából ennyi...most abba már bele sem megyek hogy...
Rizikó
@Horizont: Akkor adj tanácsokat másoknak, ha megtanultál viselkedni. Nagyon olyan a stílusod, mintha ukrán lennél! Érdekes!
Pálinkás Pál
@Horizont:...no idefigyelj,,..,...Európa határain tízezrek várakoznak összezsúfolva, a higiénia legkisebb jele nélkül..és láss csodát, nincs járvány...,igaz otrt semmi befolyása nincs a gyógyszerlobbinek, meg a kilóra megvett politikának...aztán ..Kína, már elfelejtették a covidot, azon csak a kapitalista világ rugózik, horribilis bevételért...a világ egyik országában sem haltak meg többen ,mint évtizedek óta bármikor.. neked nem tűnt ez fel?..
Pálinkás Pál
@Horizont: te megint nem értesz,,.. persze hogy volt covid, ahogy nátha is, meg flu ,meg egyéb dolgok...csak a covid ugyanolyan mint a nátha, ha nem az lenne ,tele lenne hullákkal a határzóna, mert ott aztán valóban nincs se maszk,se távolságtartás ,se higiénia, ja és oltás sem!!! no ezt hogy magyarázod...:??? persze ott nincsenek gyógyszerlobbisták, kilóra megvett " szakértők" meg politikusok...és változatlanul nem tudsz egy írásomat sem mutatni,ahol tagadnám a covidnak hívott nátha létezését!!!
Málna
@jesz: 05:41 Az nem lehet. Ilyen csak nálunk eshet meg...:-)
ESCOBAR
Lehet ezt a hatást még fokozni?! Publicisztikai stílus van még? Létezik olyan?! Ki volt takarva személyiségi jogokra hivatkozva! Eszembe se jutna, hogy esetleg már nem él!
Pálinkás Pál
ezt a riportot is a kálomista rendezte?..meg a hazug ribi írta..
ómió
Állítólag ez az "oltakozásserkentő"!
Emmersson71
- Jövő héten a boncteremből jelentkezünk.
Az m1-et Balfasz Béla tudósította.
Bözsi
Visszapörgettem még kétszer a felvételt.Sorry,de minden mozdulatuk, a berendezés, atiptop minden perfekt új berendezés, a ruhájuk,mégsem hiszem el a jeleneteket.Egy szavukat sem hiszem már.Nekem nem tűnik eredetinek.
CsipkeRózsa
Egy helyiségben egy halottal, hogy lehet megengedni, hogy közvetítés történjék? Ez szerintem felháborító!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.