Parti Nagy Lajos, akinek közelmúltban született műveit nemrég Demeter Szilárd miniszteri biztos, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója nemes egyszerűséggel [email protected] nevezte, most új kötete, az Árnyékporocska című kisregény kapcsán interjút adott a Népszavának.

Kemény kritika az elitnek: "a diktatúrák reprintje a NER, ők sem hitték volna, hogy idáig jutnak"
Kép: YouTube

A közéleti kérdésekben rendkívül pallérozott és felkészült író a beszélgetésben elmondja, szerinte a diktatúrák cinikus reprintje a NER, melynek lovagjai maguk sem gondolták egykoron, hogy idáig jutnak.

Senki nem akarhatta ezt a rendpárti diktatúrát, még később sem. Csak túl édes lett a hatalom, és ellenállás hiányában mindent meg lehetett csinálni, és mindent meg is csináltak, ami az EU-n belül tehető, persze nem fekete autókkal és politikai letartóztatottakkal. Olyan törvényekkel, amiket a kétharmad urai írtak mások számára, a maguk érdekében.

Parti Nagy szerint kisebb közösségben is létezik ilyen:

ha valakinek nincsenek meg a fékjei, ellensúlyai, illetve van hatalma azokat lerázni magáról, akkor a végén eléggé szörnyeteggé tud válni.

A holdudvara meg csak hízeleg, húzza neki, igazi fülbevalóság, vezérünk, napisten vagy.

Az író nem hiszi, hogy a NER urai ezt akarták volna:

ők maguk sem tudták volna elképzelni, hogy ekkora gazemberekké válhatnak. Lehet, hogy vágytak rá, de nem tudták elképzelni. Most meg itt vannak.

Parti Nagy szerint képtelenség, hogy ez a rendszer sokáig tart még. Még akkor is, ha a világ esze épp Azerbajdzsánnal vagy Kínával akar közös államot, vagy épp az Európai Uniót akarja felcsutizálni.

Igaz, szerinte 2014-ben is nehéz volt elképzelni, hogy a NER folytatódik, 2018-ban még nehezebb. Ezt meg lehetett csinálni, de meg is lehet változtatni.

Az író szerint az ellenzéki összefogásnak nincs alternatívája, ezt felrúgni akkor is öngyilkosság volna, ha nem sikerül leváltani a NER-t. Gondoljon bárki bármit X-ről, Y-ról vagy Z-ről, ez az egyetlen lehetőség. Vannak olyan pillanatok, amikor normál esetben képtelen koalíciók jönnek létre, sőt elég tartósnak bizonyulnak.

Bízom benne, hogy a választás nyerhető, és ezt az egyre romlottabb, cinikusabb és elszálltabb NER-garnitúrát mindenki érdekében el lehet jövőre távolítani a kormány közeléből.

Forrás: Index/Népszava 
Címlapkép: YouTube

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
A NER lovagok és a kitartottjaik tökéletesen méltatlanok arra, hogy Parti Nagy Lajos akár két szót is mondjon róéuk.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@Rizikó: te ! a gyermeteg idiotizmusod lehetne a te privát dolgod!
Rizikó
@csak úgy...: Neked nem kell megszólalnod, román! Te viselkedni tanulj!
Rizikó
@Eladott Ország: Nyugodj le román és tanulj illemet! Nem szeretem, ha mocskolódnak velem primitív alakok.
ómió
A "[email protected]"szerzője számára - ilyen a viszonosság - bizony, az e véleményen lévők csakis a "diktatúra reprint"-jét képviselhetik! Hogy miért nem tudtátok megdícsérni...!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok