Habár Orbán Viktor gyűlöletkampányt folytat a migránsok ellen, csak 2019-ben Orbánék több mint 55 000 migránst telepítettek be Magyarországra. A magyar lakosság elvándorlása miatti népességcsökkenést a migránsok betelepítésével „tudták le” – írja Márki-Zay

Orbánék több mint 55 000 migránst telepítettek be Magyarországra egy év alatt – állítja Márki-Zay

Szerinte egyértelmű tehát, hogy habár szavakban migrációellenes, az egyetlen migránsbetelepítő párt ma Magyarországon a Fidesz.

Nekünk az egyik legfontosabb feladatunk, hogy a kerítés megtartása mellett, az Orbán által befogadott migránsokat átvilágítsuk és azok közül az ismert terroristákat és bűnözőket kiszűrjük, a nemzetközi körözésnek megfelelően pedig kiadjuk őket.

- tette hozzá. 

Kiemelte azt is, hogy le kell állítani a gyűlöletkampányokat, hiszen nagyon sok magyar testvérünknek van házastársa, élettársa, aki Magyarországra költözik és nyilván, nagy szeretettel fogadjuk.

Gyermekeik azok ugyanolyan magyarok lesznek, mint bármelyik másik magyarnak a gyermeke. Pusztán azért, mert valakinek más a bőrszíne, attól még nem szabad, hogy migránsellenes gyűlöletkampányoknak tegyük ki őket.

- húzta alá.

Forrás: Facebook

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

inhuman
@Szevasztok: Hülyeséget írtál.

1300 leellenőrzött, keresztény, valóban menekült ember befogadását elutasítva, Orbán több milliárd forintnyi közpénzt elégető migránsellenes kampányba kezdett.
Utána rászabadította az országra és Európára a letelepedési államkötvényes bűnözőket, terroristákat, akiknek ráadásul még vissza is fizetik a pénzt, megint csak közpénzből, míg a bevétel fideszes magánzsebekbe vándorolt?

És ahogy látható - a számok nem hazudnak - egy év alatt 55 ezer migránst engedtek be mindenféle alapos előéletvizsgálat nélkül, de azért habzó szájjal migránsoznak...

De tisztán látszik, hogy téged a tények nem szoktak zavarni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
Igencsak sötét árnyék

Egy sokkal több mint elszólás a Párt központi napilapja cikkében

„Hallgatnak” című opus – amit most nem pont az intézet, hanem a Lacajka jegyz – hatása alatt a zemberek csak Néző-k, úgy bele a vakvilágba.
A gondolkodó emberek –lássuk be a portál híveit nehéz lenne ezzel gyanúsítani – számára már az is elképesztő lehet, ahogy indít: „Tud-e a Mindenható olyan követ teremteni, amelyet maga sem tud felemelni? Komoly paradoxon ez, s nem tudom, a Mindenhatónak van-e rá válasza”, ami túl azon, hogy alapvetően durva blaszfémia, újabb bizonyíték a bagázs műveletlenségére (na jó még nem a viktoriánus Robinson).
Azonban van egy félmondata ami sokat nagyon sokat elárul. Arról elmélkedik, hogy
„nem hiszem, hogy van élő ember hazánkban, aki komolyan gondolja, elhiszi, hogy …. Orbán Viktort valóban nem lehet leváltani.” majd hozzáfűzi: Hogy le lehet-e győzni, az már más kérdés ”!!! =))
verőce21
Már a cikk címe is hazugság. Annyi hülyeséget beszélt már MZ/X, hogy ki hisz el neki bármit is?
Szevasztok
@inhuman: Na látod, te meg hülyeségeket olvasol.
sgl
Fidesze szavaztam! Bocs, hülyéknek nincs feloldozás!
i.imgur.com/cXiYZdu.jpg
ómió
Ha már Márki efftárs, efftársilag, továbbra is képtelen megkülönböztetni a kötvényest és az "ideiglenes oltalmazottat" a soha ki nem ebrudalható migráncstól, akkor ennél igazán sokkal többet is idehazudhatott volna!
Béla333
A maffia pártolóit semmi sem zavarja amit Orbánék csinálnak.
Miért pont ez zavarná össze az agyukat?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.