El a kezekkel Jakab Pétertől – Elég az Orbán-rezsim aljas hatalomgyakorlásából! címmel adott ki közleményt az ellenzék. 

Elég az Orbán-rezsim aljas hatalomgyakorlásából! – összefogott az ellenzék Jakab Péter ügyében

Ismét hadjáratot indított a kormánysajtó Jakab Péter ellen. A Bors hétfő reggeli cikke szerint a Jobbik elnökének szeretője van, aki nem más, mint a „nála jóval fiatalabb” kabinetfőnöke, Molnár Enikő.

Jakab Péter már tegnap cáfolta, hogy közte és Molnár között munkakapcsolatnál szorosabb viszony lenne, és azt is közölte:

perelni fog az állítások miatt.

Ennek ellenére a Bors kedden Kimenekítették élettársa lakásából a Jobbik elnökét, fél napon át bujkált címmel újabb cikket közölt a politikusról, amelyben szinte percről percre követték az ő és Molnár Enikő napját.

A Jobbikos politikus szerint szokásos fideszes hazugságról van szó, "amivel a propagandisták végrehajtják a kormány által beígért, minden idők legmocskosabb kampányát".

Mi, az egységes ellenzék képviselői megannyi mindent elviseltünk már és elviselünk az Orbán-rezsim aljas, hazug hatalomgyakorlásával szemben, ám van egy vörös vonal: ezt akkor húzzuk meg, amikor az állami pénzből fizetett, politikailag támogatott propagandasajtó kreált ügyekkel átlépi a magánszféra határait. Most ez történt. Tiltakozunk a Jobbik elnökét, Jakab Pétert ért támadások ellen, egyúttal felszólítjuk a közéleti pitbullként használt (úgynevezett) sajtótermékeket: hagyjanak fel a tényeket nélkülöző, nemtelen, lejárató tartalmak készítésével!

- kezdték a közleményben, amelyben kifejtették, hogy az elmúlt tizenkét évben Orbán Viktor és kormánya mindent megtett azért, hogy szűkítse a jogállamiság kereteit, és hatalmát a demokrácia leépítésére, az erőforrások kisajátítására, az ellenzéki tér szétverésére használja.

Hazánk 2021-ben minden elemében autokratikus rendszerű országgá vált, amelyben az uralkodó osztállyal szemben álló szereplők gyűlölt, elpusztítandó ellenséggé váltak. A Karmelita-klub tagjai a valóságot, az igazságot bemutató intézményeket megszüntették vagy államosították, a politikai véleményüket kinyilvánító személyeket elbocsátották vagy ellehetetlenítették, miközben klientúrájuk kiépítését, céljaik elérését a magyar és az európai adófizetők pénzének szisztematikus ellopásával finanszírozták.

- tették hozzá.

Az Orbán-kormány hatalomgyakorlása már eddig is túlment minden határon; az elvileg terror- és bűncselekmények megelőzésére kifejlesztett Pegasus-kémszoftver megvásárlását a rendszerrel szemben kritikus, annak korrupciós és egyéb ügyeit feltáró civilek, újságírók, médiatulajdonosok, ellenzéki politikusok, aktivisták ellen használta fel, betörve a magánélet szent terébe. Ennek egyenes következménye, hogy – az ’50-es éveket idézően – nemcsak titkosszolgálati eszközökkel figyeli meg az egységes ellenzéket és politikusait, hanem egyenesen a lakásuk ajtaja elé küldi sajtómunkásoknak álcázott verőlegényeit, akik aztán kitalált történeteket és koholt vádakat terítenek a nyilvánosságban. Ebből elég! Mi, az egységes ellenzék képviselői a leghatározottabban rögzítjük: minden eszközzel fellépünk ez ellen, és a leghatározottabban kiállunk politikusaink és családjaik védelmében.

- írták.

Jövőre, a kormányváltás után elszámoltatnák a hatalom embereit, és minden aljas, mocskos, korrupt ügyet, hogy felépíthessünk egy igazságos, tisztességes, szolidáris, zöld Magyarországot! 

A közleményt a DK, Jobbik, LMP, MMM, Momentum, MSZP, Párbeszéd egyaránt aláírta.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

colibri
Orbán erre élvez, hogy a csicskái a Borsnál, meg egyéb újságoknál a legalantasabb vádakkal illetik Jakab Pétert, aki a parlamentben igencsak valós kritikákat pörköl orbán orra alá. Köteles kiéli magát a giga pénzbüntetésben, orbán meg kajánul vigyorogva próbál törleszteni, de azt fel sem fogja, hogy Jakab minden pert megnyer a hazug rágalmazásaik ellen.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
@kissé felnőttem: Csak nem dagadtra verték Parizer efftársadat? Vagy efftársilag elég ezt így hazudni, hogy másokat
"efftársi demokrata módon" megfenyegethess?
kissé felnőttem
@ómió: @ómió: majd amikor téged vernek dagadtra akkor vinnyogj evtásaid meg max neked vannak, én soha nem voltam és nem is leszek se párt tag se elvtársad még neked sem. de csak nyögj és küzdj
ómió
@kissé felnőttem: Szóval, még mindig úgy kell hazudnotok, hogy dagadtra verték Parizer efftársatokat, vagy ezt csak az elmeosztályi miliő - ahol vagy - mondatja veled? Efftársai meg - tudod - annak vannak (vagy az elmeosztályról, ahol vagy ez se látszik?), aki - mint te is - az Európai Egyesült Államok fedőnév alatt beteljesülő, "proletár nemzetköziséggel megáldott" új Szovjetuniót létrehozni akaróknak csápol és időnként talán még a "szent zsoltár" Internacionáléjukat is elénekli velük! Szóval, hiába hazudnád rám őket, "nem illek a képbe"! Tartsd meg az efftársiasságodat magadnak! Még, ha az elmeosztályon le is vagy kötözve és ott nyögsz, akkor is!
kissé felnőttem
@ómió: @ómió: ez viszont itt egy zagyvaság majd tán az angol hirszerzés megfejti mert ez engem nem zavar nem is érdekeléc Én itt szeretnék nyugalmat DE nem az orbán hobortjait lesni. mennne Gráczba de már nem fogadjál.
ómió
@kissé felnőttem: Szerintem meg az a zagyvaság - és ehhez külső megfejtés se kell - hogy Parizer efftársat dagatra verték volna. Ami meg a "hóbortokat" illeti, hát, részemről sokkal inkább az Orbánéi, semmint a Böszmecsapatéi!
penege
@xenomorph: jákob ellen a saját pártja kér vizsgálatot.. :D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.