Közleményük szerint a kormány mindenben a fővárosi önkormányzat segítségére van, ám a városvezetés több beruházásnál is késlekedik, ami tízmilliárdos többletkiadást jelent.

A kormány célja, hogy Budapest élhető, fejlődő, működő nagyvárosként méltó otthona legyen az itt élőknek és méltó fővárosa Magyarországnak. A kormány ezért jelentős támogatást adott Budapest fejlesztésére és működtetésére az egyik leggazdagabb helyhatóságnak számító Fővárosi Önkormányzat részére – tájékoztatta a Miniszterelnökség szerdán az MTI-t.

A Miniszterelnökség azt állítja, a kormány kiemelten támogatja a fővárost

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter

Fotó: Facebook/Gulyás Gergely

Az összegzés szerint a Budapest működésére adott költségvetési támogatások összegét idén harmadával emelték tavalyhoz képest, a 2020-as 88,3 milliárd forint után 2021-ben 111,4 milliárd forint állami hozzájárulás segítette a fővárosi és a kerületi önkormányzatok feladatainak ellátását.

"A jómódúnak minősülő önkormányzatok közül egyedüliként a Fővárosi Önkormányzat kapott kedvezményt a szolidaritási hozzájárulás megfizetése alól, 2017-2020 között közel 50 milliárd forint értékben" – olvasható a közleményben.

Mint írják, a kormány kiemelten hozzájárul Budapest fejlesztéséhez is. Az Egészséges Budapest Programban a kormány 2020 és 2024 között 50 milliárd forintot biztosít a Fővárosi Önkormányzat és a 23 budapesti kerület számára a járóbeteg-szakellátás fejlesztése és a várólisták csökkentése érdekében.

A Fővárosi Önkormányzat pénzügyi terheinek csökkentését segíti, hogy a kormány magára vállalta a budai fonódó villamos meghosszabbítását, a kelenföldi intermodális csomópont és részben a pesti alsó rakpart fejlesztését. Több olyan folyamatban lévő projekthez nyújtott támogatást a kormány, ahol a beruházó a főváros. Teljes egészében "finanszíroztuk az M3 metróvonal 220 milliárd forintos felújítását. A Lánchíd 6 milliárd, a Blaha Lujza tér pedig 1 milliárd forint kormányzati támogatással újulhat meg. A 2010 óta megvalósult és még folyamatban lévő budapesti beruházások értéke több mint 2300 milliárd forintra tehető" – olvasható a közleményben.

Magyarországon a helyi közügyek intézése a kormánytól függetlenül működő önkormányzatok feladata, a budapestiek a Fővárosi Önkormányzat jelenlegi vezetését bízták meg a képviseletükkel. A kormány Budapestre a nemzet fővárosaként tekint, ezért a város az állami támogatások egyik legnagyobb haszonélvezője, de a főváros vezetése helyett nem tud a kormány döntéseket hozni, gazdálkodni – írták.

A Miniszterelnökség közleményében emlékeztet arra, hogy a Fővárosi Önkormányzat anyagi helyzete stabil, 2021. október végén 87,3 milliárd forint készpénzzel és 46,7 milliárd forint állampapírral rendelkezett. Jelentős részben a kormányzati válságkezelésnek köszönhetően a helyi iparűzési adóból származó bevételek idén várhatóan jelentős meghaladják a tervezett összeget, 139 helyett 150 milliárd forint körüli összegre számíthat a főváros.

"Budapest jó pénzügyi helyzetét igazolta az is, hogy a Moody's nemzetközi hitelminősítő 2020 őszén, a koronavírus negatív gazdasági hatásai ellenére javította Budapest adósosztályzati besorolását, jelenleg stabil kilátással értékelve a főváros anyagi helyzetét, cáfolva ezzel a főpolgármester állításait" – tartalmazza a közlemény.

Az önkormányzatnak jutott pénze luxusszálloda vásárlására 5 milliárd forintért, jutalmakra és tanácsadói díjakra, brüsszeli képviselet fenntartására milliárdos nagyságrendben.

"A fővárosi vezetés késlekedése egyes fővárosi nagyberuházások elindításával is tízmilliárdos többletkiadást okozott. Ezek nem egy csődközeli helyzetben lévő önkormányzatra jellemző kiadások, ezért arra kérjük a főváros vezetését, hogy Budapest érdekében az ellenzéki politikai akciók mellett a rájuk bízott önkormányzat gazdálkodásával is érdemben foglalkozzanak" – olvasható a közleményben.

Forrás: mti.hu

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Akkor, nemcsak a Lánchídnál húzták az időt - no meg a pénzt - Dugógeriék?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sámannus
@RonaGyuri: Bele számolják a Városligetet is az összes túlárazott szemetével.
Toller Béla
Lehetne akár tételesen is ellentmondani ...minek ? Ez fog kimenni a sajtó ezer csatornáján, a tények meg megmaradnak a Klubrádióban, szaggatottan, elcsuklóan, ki-kihagyva a lényeges mondatokat. Iszonyú pénzeket keresett a kormány és a banda Budapesten, továbbá a tehetősebb ellenzéki önkormányzatokon ! A gülüszemű által melített hatalmas pénzösszegek, amelyek a város rendelkezésére (!) állnak (!), olyan egynapi befizetésnek felelnek meg, amelyet viszont a város lakói és ipara, kereskedelme valamint szállítás-hírközlése rendre teljesít !
csak úgy....
ezt az állítást mivel bizonyítja a miniszterelnökség? ha eltüntek a támogatásra kapott pénzek,akkor miért nem perel? eddíg még minden hazúgságukba belebuktak..
jesz
arra nagyon ügyelnek a városházán, hogy először a sok ingyenélőnek jusson a húsosfazék aljából...aztán lehet mutogatni, hogy kérem üres minden...ajajajajaj...mi lesz velünk?

A városháza épületén rugóznak, amikor ott van egy mégnagyobb épület, egy igazi aranybánya...ez az üresen álló Üllői út 45-47-49-51 sz. alatt található (volt Kilián laktanya)...abból is lehetne nagyot szakítani...és akkor mindenki megnyugodna.
Macskaszem
Karácsony meg azt állítja, hogy a kormány kiemelten fosztogatja a fővárost:

"Nem a kormány támogatja a fővárost, hanem a főváros a kormányt.
Nem elég, hogy a fővárosban befizetett adók 98 százalékát elvonják, még a fővárosi önkormányzatnak a saját bevételeiből is fizetnie kell a kormánynak, így valósult meg az a korábban elképzelhetetlen forgatókönyv, hogy mára a főváros nettó befizetője lett a költségvetésnek. Két év alatt szisztematikusan kifosztották Budapestet. Elvonták a gépjárműadót, négyszeresére, 37 milliárd forintra emelték a szolidaritási hozzájárulást, 80 milliárd forint iparűzési adót vontak el a Fővárostól és a kerületektől, értelmetlen víziközműadóval igyekeznek tönkretenni az ivóvízellátást, pazarló állami kukaholdinggal a szemétszállítást, a kedvezményes hitelfelvételek blokkolásával akadályozzák a járműbeszerzést.
Most épp a közösségi közlekedést akarják ellehetetleníteni azzal, hogy a költségvetési törvényben a Budapestnek járó 12 milliárd forintot visszatartják. A kormány bünteti a budapestieket, mert a fővárosiak masszív többsége nem vevő a gyűlöletkampányaikra és tisztán látják, hogy a NER hogyan lopta szét 11 év alatt az országot, hogyan rohasztották le az oktatást és az egészségügyi rendszert. "
kissé felnőttem
érthető kiemeltétek tőlük a pénzt kiemelten na magyarázkodhattok de minek Majd ha a pestiek megunják akkor merre futtók keletre nyugatra volt ám pár példa

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.