Kiegészítő bányajáradékot fizettet a kormány a veszélyhelyzetre hivatkozva.

Orbán Viktor megsarcolja a saját apját? Nekimegy a bányacégeknek – veszélyhelyzeti járadékot kell fizetniükFotó: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az Mfor azt írja, a veszélyhelyzet meghosszabbítására hivatkozó tömeges törvénymódosítások között szerepel, hogy kiegészítő bányajáradékot kell fizetnie annak a vállalkozásnak, amelyik főtevékenységként kőfejtést végez, gipszet, krétát, kavicsot, homokot vagy agyagot bányászik, cementet, mészt vagy gipszet gyárt, és a 2019. évi nettó árbevétele – ide nem értve a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti kapcsolt vállalkozást – elérte vagy meghaladta a hárommilliárdot, derül ki a parlamenthez benyújtott törvényjavaslatból.

Egyelőre nem egészen világos, hogy a törvényjavaslat vonatkozik-e a kormányfő apjára, Orbán Győzőre, akiről köztudott, hogy bányacégekben érdekelt.

Hónapokkal ezelőtt a G7 gazdasági portál ezt írta Orbán Viktor apjának cégeiről: 

Az Orbán-cégek közül a legnagyobb a Dolomit Kft., és ez az állami tendereken taroló építőipari vállalatokhoz hasonlóan ágazati összevetésben is kifejezetten nagy nyereséggel működik. Összesen 13 olyan kőbányászattal foglalkozó társaság van Magyarországon, amelynek forgalma meghaladja az évi egymilliárd forintot, és bár ezek közül egy kivételével az elmúlt években mindegyik masszívan nyereséges volt, Orbán Győző cége még ebből a körből is kiemelkedik.

A Dolomit Kft-nek minden alkalmazottja két-háromszor akkora profitot termel, mint az ágazat legnagyobb cégei, és a vállalat árbevételarányos nyeresége is jóval az iparági átlag felett van. Az elmúlt időszakban volt olyan év, amikor a teljes forgalom majdnem fele megmaradt nyereségnek.

Ezt már mi tesszük hozzá: a 201-es beszámoló szerint a cég 4 milliárdos nettó árbevételt produkált, az adózott nyereség pedig meghaladta az 1,8 milliárd forintot.

Forrás: mfor.hu

Címlapkép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Majd megtámogatjuk közpénzből.
Újra
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kissé felnőttem
na akkor apátok megint megpiccsant csak kezdj ki vele. mehetsz is hozzá másnap NAGYkalapáccsal követ törni. végre lesz uj munkahelyed.
Qqberci
A patkány is képes lerágni a saját lábát, ha csapdába kerül és csak úgy menekülhet...
csak úgy....
3 X veri le a sok verést viktor az öregen? ez is csak egy magyar népmese!
kissé felnőttem
@Qqberci: egymást is megeszik ezért nem tudják uralni a földet, még szerencsénkre.
Eladott Ország
Az Orbán család gyarapodása közpénzből. Orbán cégek osztaléka. Egy jó MSZMP párttitkár mindenhez ért.
scontent-dus1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/118211722_928264404320134_7089918597553520383_n.png?_nc_cat=103&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=pns-i_6iPKYAX9VZywE&_nc_ht=scontent-dus1-1.xx&oh=a902a5ed11e9e00bd0f978726875c5de&oe=61C46E75
Orbán Győző vagyok a fiam lábán állok. Havi huszmilliót keresek. Nem a Viktor fiad lábán állsz, az országon élősködsz. Csoda hogy nem veri a fiát a nyugdíj elsorvadásáért?!
scontent-dus1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/236992197_1166325233847382_1626442046491696959_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=rBCG-8c_3cwAX8cVxxK&_nc_ht=scontent-dus1-1.xx&oh=f52b50de55265acad3b8989aedfcf1ed&oe=61A300E2
Az Orbán család nagy betonbiznisze. A többit ellopták. Ha most azok a térkövek eltűnnének az országból, amit Don Orbán apja gyárából való, a gumicsizma országos viselet lenne mindenkinek!
scontent-dus1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/131895989_1039515826511900_3917574654063233692_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=bt0d5Ne9m6AAX8Z-zRv&_nc_ht=scontent-dus1-1.xx&oh=bd695e3c2ea776755aa044c0a97f7f67&oe=61C28830
kissé felnőttem
lehet,hogy előtte rákérdezett aztán huzta meg a tarifa határt ???
na mert nem??? ismerni kéne.
Eladott Ország
Hősünk, aki ma miniszterelnök, nehéz gyermekkoráról beszél a filmen és arról, milyen büszke volt, amikor felvették a Kommunista Ifjúsági Szövetségbe. Előkerült egy videó. Láttuk már ezt a filmet 1989-ben, akkor készítette a mostaninál 25 évvel fiatalabb Orbán Viktorról a Fekete Doboz a felvételt. Most a Blikk szellőztette meg a történetet, nyilván, mert elkezdődött a választási kampány. Mi leszel, ha nagy leszel?
film.indavideo.hu/video/f_mi_leszel_ha_nagy_leszel
xenomorph
Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy Orbán faterja valamilyen módon kompenzálva lesz, mert Orbán szerint is: Family First.

Aszongyák, hogy az elszámoltatásban ne menjenek vissza 2010 elé.
Dehogynem!
Orbán, 1998-ban egy szakadt pólóban, nadrágban és lyukas zokniban kezdet meg a kormányzást és négy év kormányzás alatt tudott venni és felújítani közel 100 milliót érő budai ingatlant, a feleségének szőlőt Tokajban, és az apja vállalkozása is ekkor lett felfuttatva főleg túlárazott állami megrendelésekkel.
Ismétlem, mindezt nem egész négy év alatt, 2002-re érte el!

Orbán, rengeteget változott az évek során, de úgy látszik valamiben nem változott azóta sem: hazugság, lopás, csalás
CsipkeRózsa
Kérdés, hogy az Orbán bányák a 2019. évi nettó árbevétele elérte-e a 3 milliárdot.
Aki Én
Majd megtámogatjuk közpénzből.
Újra
lusta
@xenomorph: Az önkoriknál bevett és bavált módszert fogják alkalmazni.
csipetke
Épp eleget nyerészkedett az öreg orbán,már illő,hogy vissza is csengessen valamennyit.Gennyesre kereste magát az egész pereputty. Sajnos,amennyivel meg lesznek ezek a cégek sarcolva,az aprópénz ahhoz képest,amennyit kerestek
xenomorph
Többet érhet a bevallottnál az Orbán-villa

"Ezek szerint a Fidesz elnöke 2002-ben egy 101 és egy 82 négyzetméteres lakásból álló házat vásárolt, amelyhez egy 36 négyzetméteres garázs tartozott, összesen 75 millió forint értékben. Az épület felújítására - Orbán Viktor egy 2005. júliusi beszámolója szerint - 20 milliót költöttek, a család tartalékaiból és bankkölcsönökből, amiből egy 35 négyzetmáteres bővítést és a két lakás összenyitását oldották meg. Az 1252 négyzetméteres, szabadság-hegyi telken álló, 218 négyzetméteres ház értéke, ezek alapján 95 millió forintra tehető.
...
A lap által megkérdezett szakértők szerint, a bővítéssel és a korszerűsítéssel járó munkálatok (válaszfalak áthelyezése, alapozás bővítése, szigetelés, tetőfelújítás, nyílászárócsere, új burkolatok, gépészet- és fűtéskorszerűsítés, festés-mázolás) a jelzett 20 millióval ellentétben, 80-100 millió forintra rúghatnak, az épület értéke pedig 95 millió forint helyett, alsó hangon is ennek a duplája. Ingatlanszakértők 200-220 millió forintra becsülik a rejtett, utcáról alig látható ingatlan értékét - derül ki a Népszabadság írásából."

www.origo.hu/itthon/20051216duplajat.html

A nincstelen senki 4 év után adott ki ennyi pénzt erre. A berendezési tárgyakról, meg a többi ingatlanhoz kapcsolódó járulékos költségekről nem is beszélve. (és ne felejtsük el a felesége sokmilliós tokaji szőlőjét sem)
Mennyi is volt akkoriban a miniszterelnöki fizetés?

De ezt a módit eljátszotta Rogán és Szijjártó is, meg még ki tudja hányan!
jesz
méghogy megsarcolja az apját? ezen apa és fia jót röhögnek...le van kérem itt vajazva minden
Toller Béla
Ne dőljetek már be ennyire ! Ez csak a benzinkutak jó kis trükkjének a másolata. A kicsik belehalnak az árlimitbe, holnap, holnapután, és akkor majd jön a jó bácsi és felvásárolja az egész boltot. Fogadjunk, hogy nem a nagyüzemek mennek rá erre ! Majd meglátja az EU, hogy a közbeszerzéseklen azért nem indulnak többen , mert nincsenek is !
Lepényleső
...aztán aki nem bírja azt fizetni,- véletlenül mindannyian az édes jó apjának fogják bányáikat eladására felkínálni,
-ahogy a benzinkutak esetében láthattunk nemrégiben,s most cirka ugyanazt fogják megismételni?
namihami
Viktor, ennek megint rúgdosás és pofozás lesz a vége.
Csak nem elfelejtetted a ""régi, szép időket""?
ómió
Szóval, itt nem maradt semmi ráhazudnivalótok, efftársak!?
magyar1
Csak logikusan gondolkodik elvesz a gazdagoktól egy kicsit ami nem is járt nekik, mert sokan fel vannak háborodva a szegényebbek a milliárdosok gazdagságán és ez szavazatvesztés lesz.
namihami
@ómió: 11.45: Azért várjunk még néhány napot és ""salátatörvényt"". Ez megint az a bizonyos ""kása"" lesz...
karma1
@namihami: Lehet, hogy erre a bosszura keszul evtizedek ota. orban vitya nem felejt...Me'g ha nagyon hulyere is rugdosta a fejet az apja,...:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.