Ujhelyi István szerint nincs elég hely felsorolni a Fidesz-elit elmúlt évtizedes bűneit. Úgy gondolja "kétségtelenül a legundorítóbb és leggyomorforgatóbb tettük a halálos Covid-járványon való, állami szinten szervezett nyerészkedésük volt" – olvasható a hírklikk oldalán.

Ujhelyi durván nekiment a Fidesznek: "Aljas halálkufárok!"
Fotó: MTI/Kovács Attila

Elmondása szerint vissza kell fognia magát ahhoz, hogy ne használjon durvább kifejezéseket ezekre az emberekre, de akkor is kimondja:

aljas halálkufárok!

Úgy gondolja bűnrészes benne mindenki, aki ehhez asszisztált, tűrt, vagy csak félrenézett.

Vérlázító, ahogy a kormányzati megmondóemberek még most is gőgös felsőbbrendűséggel oktatnak ki bárkit, aki kérdéseket tesz fel a járványkezeléssel kapcsolatban és döfik azonnal oda, hogy az ellenzék „oltásellenes”, az ellenzék „ráront a nemzetére”. Hogy nem szégyellitek magatokat?! Hogy nem süllyedtek el összeroppant gerincetek súlya alatt?! Hogyan tudtok minden reggel tükörbe nézni azok után, hogy még a többtízezer tisztes magyar ember halálát követelő járvány közepén is csak a lopáson járt az eszetek?! Milyen emberből vagytok ti?!

- írja Ujhelyi, majd hozzátette:

Minősíthetetlen az a központilag szervezett korrupció, amely az elmúlt években rákos daganatként megmérgezte a magyar államot, de a pofátlan és nyílt lopások, lenyúlások, einstandolások mellett, azért a járványon nyerészkedni, ahhoz tényleg az aljasság egyik legalsó, pokoli bugyrában kell lenni. Nem tudjátok megmagyarázni – mert nem is lehet –, hogy a magyar kormány miért épp a Fidesz korábbi önkormányzati frakcióvezetőjének frissen alapított, referencia nélküli cégétől rendelt hárommilliárd (háromezer-millió) forintért Covid-teszteket és a zsíros üzlet után hogyan került ez a cég egy borsodi cigánysorra bejelentett tinédzser nevére. Ti, akik nemzetről, meg tisztességről beszéltek, ezt hogyan tűrhetitek? Ki részesült a Fideszben még ebből az üzletből? Kinek a zsebébe csúszott tovább ez a pénz? És keresztény emberként nem égeti a zsebét?

Ujhelyi szerint a hozzá hasonló családapa keze ökölbe szorul, amikor "szembesül azzal: a NER szűk elitje,  a kormány legfelsőbb köreinek aktív közreműködésével milliárdokat kaszált a halálos kórral küzdelmet folytató, elesett magyar embereken".

Micsoda lélek, milyen rohadt gátlástalanság kell ahhoz, hogy még ebben is csak a bizniszt, a lenyúlható, az okosba’ megoldott bevételt lássák. Ezt nem tudja senki megmagyarázni, erre egyszerűen nincs mentség, erre nincs felmentés – egyetlen olyan személynek sem, aki részese volt az elmúlt évtized legundorítóbb korrupciójának: a Fidesz-elit halálkufárságának. Nincs felmentés sem a bíróságon, sem a Jóisten előtt. Nincs irgalom.

További részletek itt olvashatóak.

Forrás: hirklikk.hu
Címlapkép: MTI/Kovács Attila

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
Szerencsére nem mindenki olyan szemétláda mint 0rbánék. Ez ad reményt hogy jövőre elzavarjuk őket.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
Azok! Ezek mellett a sátán, csak kérhet és jelenthet.
Gazella
Igaza van.
Narancs nyiltan lop csal s hazudik.
sgl
@xenomorph: Tudom, tegnap én is írtam, helytelen kezelés és kevés szakápoló, esetleg alkalmatlan lélegeztető gépek következménye.
Ez is a kormány hibája, ez is a gondatlanságból elkövetett halált okozó tevékenység következménye.
Meg a nem kovidos betegek ellátatlansága, 100 milliárdos lopások, stb.
Ez tömeggyilkos kormány.
xenomorph
@sgl: Fogalmam sincs miből gondolja Polt, hogy a helyén maradhat és megúszhatja büntetés nélkül, amiket tett. Ráadásul a pozíciója súlyosbító körülmény.
Bődületes mennyiségű maffiamódszerekkel elkövetett bűncselekmények sorát fedezte el.
ómió
Az "efftársi oltáspártiság" főreprezentánsa már a saját falkáját is a Fideszre hazudná?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.