A rendőrség kezdeményezte, az ügyészség indítványozta annak a férfinek a letartóztatását, akit a ceglédi nyomozók kislányokról készült videók és fotók küldözgetésével gyanúsítanak. Az 59 éves, egyébként egy 12 éves lány profilja mögé rejtőzött férfi letartóztatását a bíróság nem látta indokoltnak, bűnügyi felügyeletét rendelte el.

Magát 12 éves lánynak álcázó 59 éves férfi küldözgetett gyermekpornót

Fotó: police.hu

A ceglédi rendőrök az Eltűnt és Kizsákmányolt Gyermekek Nemzetközi Központjától (NCMEC) érkezett jelzése alapján szereztek tudomást több, egy közösségi médiafelületen megosztott gyermekpornográf felvételről – írják a rendőrség honlapján.

A felhasználóról gyűjtött információk alapján kopogtak be 2021. november 21-én az 59 éves ceglédi kamionsofőrhöz.

Az otthonában tartott kutatás alátámasztotta a gyanút, a férfi mobiltelefonjain és laptopján legalább félszáz videófelvételt és még ugyanennyi fotót találtak, amelyeken fiatalkorú, esetenként a 14. életévét sem betöltött kislány szerepel súlyosan szeméremsértő, a nemi vágy felkeltését célzó tartalommal.

Kihallgatásakor az 59 éves férfi beismerte a terhére rótt bűncselekményt. Elmondta, hogy kb. egy éve hozott létre egy közösségi médiafelületen egy kamu profilt, amely szerint ő egy 12 éves, barna hajú kislány, keresztneve Virág. A regisztráció után egyre másra gyűltek az ismeretlen ismerősei, majd a közel 100 főre duzzadt tagok egymást közt gyermekpornográf tartalmú felvételeket kezdtek cserélgetni. A kapott fotókat, videókat aztán valós profiljára továbbította, majd készüléke eltárolta azokat. Magyarázata szerint csak saját maga szórakoztatására hozta létre a hamis profilt, szeretett volna más bőrébe bújni. Azt nem indokolta, hogy a másvalaki miért éppen egy kislány volt.

A rendőrség kezdeményezte az őrizetbe vett férfi letartóztatását, amellyel a Ceglédi Járási Ügyészség egyetértett, ezért indítványozta azt. A személyi szabadság korlátozásáról döntő bíróság a letartóztatás elrendelését nem látta megalapozottnak és indokoltnak, ezért enyhébb kényszerintézkedést, a férfi bűnügyi felügyeletét rendelte el – otthonát nem hagyhatja el.

A büntetőeljárást gyermekpornográfia bűntettének megalapozott gyanúja miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

Forrás: police.hu

Címlapkép: police.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

KisTehen
ajjaj, ennek megint 7-es cikkely lesz a vége
a rendőrség egy transzneműt vegzál

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.