A szombathelyi kórházban 50 százalékban van leterhelve az intenzív osztály, ami azt jelenti, hogy 17-18 ember van lélegeztetőgépen, egyébként a kórházban stabil a helyzet – mondta Nemény András polgármester a szombathelyi közgyűlésen csütörtökön.

A polgármester elmondta: ennyire van leterhelve az intenzív osztály Szombathelyen
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A polgármester azt is elmondta, hogy az intenzíven fekvő betegek háromnegyede oltatlan, az oltott betegek mindannyian régen kapták meg az oltásukat, és többségben vannak köztük a kínai Sinopharm vakcinával oltottak. 

Kiemelte azt is, hogy a kormányhivataltól hiába kér pontos adatokat, a járványhelyzetre hivatkozva azt válaszolták, hogy 45 napon belül válaszolnak a kérdésekre.

Nemény sajnálja, hogy a kormány nem ad ki adatokat, pedig azok segítenék az eredményes védekezést.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány lehetővé tette a munkáltatóknak az oltás kötelezővé tételét, de az önkormányzatnál nem éltek ezzel a lehetőséggel. 1500 ember dolgozik a város hivatalaiban és intézményeiben, az ő átoltottságuk magas, 80 százalék feletti.

Elmondta, hogy a városi szilveszterről még nem született döntés, az operatív törzs állásfoglalását kérik, attól teszik függővé a döntést.

A Sportkarácsonyt nem rendezik meg a megszokott formában, a díjakat eljuttatják a kitüntetetteknek. Az óvodákat pedig arra kérték, hogy ne szervezzenek olyan programokat, amelyek külső kontaktokkal járnak.

Forrás: nyugat.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
kuruc.info/r/2/236566/
nem a kuruc a lényeg,hanem a hír..." a Szent János Kórházban ápoltak kétharmada oltott - beindult a cenzúra "
ómió
És nem volt képes "össznépi nyomort" hazudni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.