Elrendelte a letartóztatását a 88 rendbeli kötelességszegéssel, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásával és védettségi igazolással visszaéléssel gyanúsított két egészségügyi dolgozónak az Egri Járásbíróság – tájékoztatta az Egri Törvényszék csütörtökön az MTI-t.

50 ezer forintért állítottak ki védettségi igazolványokat Gyöngyösön és környékén

Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László

A végzés nem végleges, miután a gyanúsítottak és védőik fellebbeztek ellene.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán közölte, hogy elfogtak egy oltási igazolásokkal üzletelő 41 éves orvosi asszisztenst és 47 éves segítőjét. A rendőrök kedd hajnalban Gyöngyösön és környékén több helyszínen tartottak kutatást, és védettségi igazolványokat, készpénzt, valamint elektronikai eszközöket foglaltak le.

A nyomozás eddigi adatai alapján a két nő valótlan adatokat rögzített abban a központi rendszerben, amelyen keresztül a megrendelők később jogosulatlanul jutottak hozzá védettségi igazolványhoz. A gyanúsítottak az igazolás kiállításáért, közvetítőkön keresztül akár 50 ezer forintot is kaptak, amit egymás között szétosztottak. A gyöngyöshalászi és a gyöngyösi nő mellett még tizenhat ember ellen indult büntetőeljárás – közölte a főkapitányság.

Forrás: MTI

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
@Horizont: Lehet az egyik Palié, ő mondta, hogy bármikor szerez "legálisan" védettségit ha kell:-)) Így volt @Pálinkás Pál:? :-)))))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Emmersson71
@division: Nem tud válaszolni, az előzetesben nem netezhet ;)
Csizmás Kond
...és az elhalálozáskor azzal érvelnek hogy be volt oltva...
Csizmás Kond
Betelefonálnak a sürgősségre hogy rosszul érzi magát, kérik magyarázza el a tüneteit, mondja hogy nem érez sem szagot sem ízt, fáj a torka láza van nincs ereje...mire az ügyeletes ez nagyon úgy látszik covidos...be van oltva...nincs...ja akkor nem jó számot hívott...hívja a papot...
ómió
Pedig "termelékeny tevékenységnek" tűnt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.