Erről beszélt az igazságügyi miniszter egy csütörtöki budapesti konferencián.

Varga Judit: "Magyarországon mindenki szabad ember, úgy él, ahogy szeretne, és a szexuális kisebbség jogai is védve vannak"
Varga Judit igazságügyi miniszter beszédet mond a Következő ezer év a gyermekekért! című, az Alapjogokért Központ, a Batthyány Lajos Alapítvány és a Szent István Intézet konferenciáján Budapesten, a Lónyay-Hatvany-villában 2021. november 25-én. Varga Judit közölte, hogy a gyermekvédelmi törvény a gyermekek védelméről és a szülők jogának biztosításáról szól. MTI/Bruzák Noémi

Varga Judit a Következő ezer év a gyermekekért című tanácskozáson azt mondta: a gyermekvédelmi törvény azt az evidenciát rögzíti, hogy a gyermek nevelése meghatározásának a joga egyedül a szülőt érinti.

Azt mondta: amikor a gyermek először találkozik családon kívüli közösséggel, fontos, hogy milyen külső ingerek érik, mert azok meghatározzák a felnőtté válás útját. A kormány felelőssége, hogy védje ezt az utat – jelentette ki.

Szerinte a gyermekvédelmi törvényben a kormány az alkotmányos identitást védi, semmiféle diszkrimináció nincs benne, és semmilyen szabályt nem sért meg.

"A törvény a nagykorú állampolgárokra nem vonatkozik, Magyarországon mindenki szabad ember, úgy él, ahogy szeretne, és a szexuális kisebbség jogai is védve vannak"

- tette hozzá a miniszter. 

Varga Judit beszámolt arról, hogy az igazságügyi tanácsban Magyarországnak meg kellett vétóznia a gyermekügyi stratégiával kapcsolatos uniós politikai nyilatkozatot, mert beletettek olyan mondatokat, "provokatív részleteket, amelyek vörös vonalak Magyarországnak".

"Brüsszelnek az volt a célja, hogy ezeket a mondatokat elfogadják, így később hivatkozási alappá, majd valódi jogszabállyá váljanak"

- mondta Varga. 

Beszélt arról is: az alaptörvény szövetség a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között, referenciapont az egész közösségnek, valamint meghatározza az egyén és a közösség viszonyát és a felelősségük rendjét.

Forrás: MTI

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Ezt hiszi is? Vagy csak ez a mai direktíva a Lendvayból? Mert a valósághoz nem sok köze van a mai mesének!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Lendkerék
Micsoda borzalmas képmutatás, álszentség, valóságtagadás... Naponta dörgöli az arcunkba hazugságaikat. Milyen lehet esténként, ágybabújás előtt, amikor fogmosás közben a tükörbe néz? Nem hányja el magát?
Málna
@Giovanni Alba: Természetesen vannak szabályok. Nem házasodhatnak például testvérek sem, ill. egy 50 éves pár sem fogadhat örökbe újszülöttet. Bújkálni nem kell senkinek, legfeljebb hivatalosan nem lesz elismerve az ő normáltól eltérő életmódja.
Rizikó
Magyarországon mindenki úgy él, ahogy akar. Követelni lehet, hogy az analfabéték alanyi jogon kapjanak jogosítványt, vagy kapjon valaki alapjövedelmet azért, mert cigány.
Lehet követelni az azonos neműek házasságát, de ezeket a többletjogokat a kormány nem fogja megadni! Mindenkire egyforma törvények vonatkoznak és ezt tessék tudomásul venni. Akinek ez nem tetszik, menjen oda, ahol ezt eltűrik!
Toller Béla
Fenéket ! Sokan szeretnének egy rendőrséget, egy ügyészséget, egy igazságügy minisztériumot, egy oktatási irányítást, egy egészségügyet, járványüggyel kiegészítve, valamirevaló hadsereget, akadémiát ...és még annyi mindent ! Kevesebb korrupt disznót az államapparátusba ...önkormányzatokat ... így elsőre !
ómió
Igen, ám, de az aberrómegrontás korlátozása megfeküdte a brüsszeli efftársi metabolizmust!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.