Szijjártó Péter szerint az Egyesült Államok be akar avatkozni a jövő évi választásokba – írja a 24.hu.

Szijjártó szerint a magyar választásokra élesíti az USA a Magnitszkij-törvényt Orbán megbuktatására
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Joe Biden nem hívta meg Magyarországot a demokráciacsúcsra, Hillary Clinton pedig élesen bírálta Orbán Viktort.

A külügyminisztert csütörtökön a Financial Times brit lap tudósítója kérdezte arról, hogy mire számítanak ezután.

Az MTI szerint

Szijjártó Péter „belpolitikai típusú rendezvénynek” nevezte a demokráciacsúcsot, amire azokat az országokat nem hívták meg, amelyeknek a vezetői jó kapcsolatot ápoltak Donald Trumppal.

Hozzátette, minden bizonnyal lesznek külső beavatkozási kísérletek a magyar választási kampányba,

egyes előkészületi fázisokat már sikerült is detektálni, de a magyar szolgálatok teszik a dolgukat ezek elhárítása érdekében.

A Népszava a Szijjártót kérdező Financial Times alapján azt írja, hogy

a miniszter szerint az Egyesült Államok – Orbán Viktor megbuktatására – a Magnitszkij-törvényt (Global Magnitsky Act) veti be, ahogy a minap a bolgár Bojko Boriszov ellen is tette.

A külügyminiszter közölte, érzékelik az amerikai előkészületeket, de mindent elkövetnek, hogy ellensúlyozzák a lépést.

Az amerikai külügy a brit lapnak jelezte, Magyarországgal is együtt akar működni a demokrácia visszaszorulásának megállításában, a korrupció megakadályozásában.

A minisztérium a Magnitszkij-törvénnyel kapcsolatos állításra nem reagált, de Mujtaba Rahman, az Eurázsia Csoport nevű amerikai kockázatelemző agytröszt európai igazgatója éppen a bolgár előjelek alapján szintén keményebb fellépésre számít a jövőben a Biden-adminisztráció részéről Magyarország ellen is.

Forrás: 24.hu
Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Túl sok a szemét amit idehordtatok. Csecsen, ukrán, szerb, ruszki szír iráni, török. Sokat kell majd utánatok takarítani.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Gazella
Tudtam hogy régóta elfolyt az a maradék eszed kakadu.
Sámannus
Túl sok a szemét amit idehordtatok. Csecsen, ukrán, szerb, ruszki szír iráni, török. Sokat kell majd utánatok takarítani.
Sámannus
@KisTehen: Az egy másik válogatás. Ide a maffiózókat hordták, akik külön külön is többet árthatnak mint ott egy népcsoport
kereső
"Szijjártó Péter „belpolitikai típusú rendezvénynek” nevezte a demokráciacsúcsot, amire azokat az országokat nem hívták meg, amelyeknek a vezetői jó kapcsolatot ápoltak Donald Trumppal."...belpolitikai.Igen- 110 országgal, köztük Európa valamennyi országával, kivéve Magyarországot. Jó kapcsolat Trumppal? El vagy tévedve toporzék- jó kapcsolatok putyinnal, a kinai kommunista párttal, lukasenkóval- és azokkal az országokkal, amelyeket ti a "keleti nyitás" révén favorizáltok.
simmering73
Ha másképp nem megy, tegye. Jövőre pusztulnotok kell.
csak úgy....
f.sik a sok csalafinta lopótök,hogy lapátra kerülnek..
Libbantölő
@simmering73: addig viszont ti lesztek kibelezve férgek! Anyáddal együtt azzal a pondróval!
csak úgy....
@Libbantölő: miattad kár volt az öregednek a kedves mamán szorgoskodni!
simmering73
@Libbantölő: Baszod te a jó kurva náci anyádat oda vissza tétre befutóra. Hogy nyelt volna le az a bárcás kurva. Marhakampón fogsz száradni vele együtt.
csak úgy....
@simmering73: ez a tetü ,orbán egyik bunkó ukránja lehet!
vitriol
Eddig minden választásba orbánék nyaloncai szóltak bele, mint pl. románok, ukránok, lengyelek stb. Ebből elég volt!
nezelodo
Nem emlékezik a mi Petyánk mekkora erőfeszítést tettek a Trampli újraválasztásáért, ezen dolgozott az egész hithű szellemi egylet, a Viktor, a Petya, a durbincs meg a shikari, stb.
134.bátor
@Libbantölő: Ugye te büdös paraszt,kèptelen vagy megszólalni ,mások anyázása,meg káromkodás nèlkül? Igazi bunkó vagy,mint a fajtád!!
Libbantölő
@simmering73: mondtál valamit baszadék cigus? Anyád pedig szeret te miért nem? Ha ha ha
justhpeter
Tudod tarajos így jártatok. Egyébként ha nem tetszik nektek amit az USA csinál, üzenjetek hadat. Biden meg majd csak kitalálja mit csináljon délután.
jesz
Nem kell mindjárt kardot rántani...az iraki, afganisztáni szégyenteljes megfutamodás után valami dicsőségest kell letenni a demokrata szavazók elé..nos ez mi leszünk...csakhát amerika lakossága pont leszarja, mert fingja sincs, hogy ez a kisnország egyáltalán létezik...(hála az oktatási rendszerüknek) első amerika...aztán a második is...a többi? Hát az nem létezik.

Lehet hátradőlni, mert a fogatlan leo nem harap...inkább kérjünk egy kávét.
namihami
Szőrnyű, amit a Mi Szentséges Istenünknek kell kiállnia. A Golgota egy könnyű séta, a keresztrefeszítés pedig egy laza piknik ahhoz képest, ahogy ennek a Petinek a Gazdijával bánnak.
Még szerencse, hogy ilyen elfogulatlan, csupán a valós tényekre, mindig a saját és a többiek igazmondására és az ország üdvére cselekvő hazafiak veszik körül őket és a pártbeli és egyéb híveiket.
Mivé is lennénk nélkülük?!?!
Szevasztok
Az EUSA mident megtesz. Még mi kell?? Az oroszok ? 100% Elenzéki győzelem. Hurá!!
Nessy
Kezd kitörni rajtuk az üldözési mánia! Sajnos ez csak rosszabbodni fog. Már az UFOk is azért repkednek a Föld körül, hogy beleavatkozzanak a magyar választásokba! Az, hogy levélben, kamu lakcímmel, ingyen idebuszoztatva a határon túlról bárki szavazhat, az törvényes. Az nem beleavatkozás az életünkbe! Nekik meg mindegy, hiszen utána "haza mennek" mi meg hadd szívjunk! Ennyit a fidesz kommunikációjáról!
ómió
Új Goodfriend efftárs nem jön? Pedig ő kiváló hazudozó volt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.