A tényfeltáró írás a helyszínről tudósít arról, mennyibe is fog kerülni a magyar adófizetőknek a felújítás, és hogy mi értelme van valójában az egésznek. Ha a legoptimistább verziót nézzük, akkor is csak évi 2,1 millió eurót, azaz 766 millió forintot fialhat a magyar államnak a Budapest–Belgrád-vasútfelújítás, így mai áron 979 év alatt van esély a megtérülésére – ez derül ki az Investigate Europe újságíróinak oknyomozó cikkéből, amely a Telexen jelent meg. Az újságírók Budapesttől a görögországi Pireusz kikötőjéig járták végig az útvonalat, amelyen az áruszállító tehervonatok járnak majd. A Budapest–Belgrád vasútfejlesztési projekt egy sokkal nagyobb terv része, amely a kínaiak európai terjeszkedését segítené elő szerintük. A projekt összköltsége körülbelül 1400 milliárd forint körüli, amiből 750 milliárdnyira becsülik mostani áron a 160 kilométeres magyar szakasz költségét. A beruházás 85 százaléka kínai állami hitelből valósulna meg, ennél többet sajnálatos módon nem tudni...

Feltöltő: Emmersson71
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.