Ahogy arról korábban beszámoltunk mozgalmából pártot alapítana és indulna a 2022-es országgyűlési választásokon Gattyán György, mert elmondása szerint egy felmérésből azt olvasta ki, hogy lenne rá igény. A Válaszonline most arról ír, hogy az egyik Rogán-közeli tőkealap 900 millió forintot tolt Gattyán e-aláírási rendszereket fejlesztő cégébe – írja a 444.hu.

Közel 1 milliárd forintot kapott Gattyán György cége a NER-től

Még 2016-ban szavazta meg a parlament a Nemzeti Otthonteremtési Közösségekről (nok) szóló törvényt Rogán Antal javaslatára.

A feltételeket úgy alakították, hogy a Carion Csoport lehessen a nokok szervezője.  500 millió forintos hitelt kaptak Matolcsy unokatestvérének bankjától a törvény elfogadása után.

A lap cégbírósági adatok alapján arról írt, hogy

a Carion Csoport és az állami Eximbank magántőkealapja, a Colombus 900 millió forinttal segítette meg Gattyán e-aláírási rendszereket fejlesztő, európai piacokra készülő Netlock Kft.-t, ami a Gattyán által alapított Docler Holding cégcsoport tagja.

Forrás: 444.hu
Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
ha normális lenne az ellenzék, nem számítana...így orbán egyre biztosabb lehet..
CsipkeRózsa
A leggazdagabbak egyike kap közel egy milliárdot, a csóró önkormányzatoktó pedig folyamatosan elvesz, milyen ember az ilyen minielnök!?

Ebből azt megtudhattuk, hogy Orbán indíthatta Gattyánt.
Nessy
@Pálinkás Pál: Megvásárolható emberek mindig akadnak! "Eladó az egész világ!"énekli Mefisztó. Ő meg csak tudja!
csak úgy....
meztelen csajok lesznek? :)
"Gattyán György 2003-ban létrehozta a Livejasmin.com nevű, streaming technológiára épülő, felnőtt-tartalom szolgáltatást nyújtó webkamerás oldalt, ami ma a világon a felnőtt tartalmat kínáló weboldalak közül a legnagyobb forgalmat generálja, látogatóinak száma meghaladja a CNN-ét"
RonaGyuri
@Eladott Ország: miért te elhitted, hogy küldetése van??? =))
nezelodo
A Tonyó is a régi elvek szerint osztotta a pénzt, "Elvtársam egyszer majd kérünk cserébe valamit!". Most jött el a hála ideje, miután kiolvasta gondolom a Századvég felméréséből, hogy rá van igény a választáson való indulásnál.
kissé felnőttem
@Horizont: nem kéne vele foglalkozni csak a célja: megosztani az ellenzéket aztán tovább röhög a pénzével
namihami
Szaporodnak a ""fideszellenes"" pártok.
Divide et semper. Vajon ki fogja a póráz végét?
justhpeter
@csak úgy...: Pont ezért gondolom azt, hogy Gattyánnak annyi köze ven a fideSShez mint Bajnainak a pesti székház eladásához.
jesz
@kissé felnőttem: erre kapott megrendelést...bármi áron bomlasztani ezt az alkalmatlan, széthúzó ellenzéket..

-Gyurikám, ha pénz kell, bátran szólj...tudod, nem számít, csak eredményes legyél...
-oké, azon vagyok...a képviselőjelöltekre még kellene egy nagyobb kedvcsináló..
-meglesz, csak mindenkit szeretnék látni...
-időben látni fogod őket, csak némelyiknek még öltönyt kell venni..
-oké, a pénzt ne sajnáld...majd hívlak.
csak úgy....
@justhpeter: én azért rákötettném egy hazúgságvizsgálóra!
namihami
@csak úgy...: 17.14:. Ezeket? Minek?
Ez nekik már nem hazugság, hanem vallás, hit. Így pedig a gép is tehetetlen.
csak úgy....
@Emmersson71: azt hittem,hogy az ilyesmi a pálinkás pali dolga..
Emmersson71
@csak úgy...: Tőlem..nekem mindegy, ki lógatja fel :)
csak úgy....
@namihami: akkor fölesketném a bibliára ! :)
csak úgy....
@Emmersson71: ma olvastam,hogy 42 év után szabadult egy pasas,akiröl kiderült,hogy ártatlanul ült hármas gyilkosságért! még jó,hogy nem lógatták föl...
csak óvatosan azzal a kötéllel! :)
Sámannus
@csak úgy...: Vigyázá ezekre a szentekre, mert még a Vatikánban is hazudnak
magyar1
Az rendben lenne, hogy magyar vállalkozókat támogassunk ne külföldieket de ennek mire adtak mikor milliárdos?
Emmersson71
@csak úgy...: Jó, majd óvatosan hurkolunk ;)
jesz
@magyar1: hát hogy na saját, nehezen összehozott pénzecskéjét kőccse...ezért nyúltak a hóna alá.
Sámannus
Nocsak üzlettársak vagytok, és nálad a pincekulcs Júra?
Havanagi
Hamar le lett leplezve a sz@ros gatya.Csicska ez is mint, a többi
Lepényleső
Karinthy után (még) szabadon; "Ez az ember mindent megér,- kivéve az árát!" ?
Macskaszem
Gyanús volt az ürge, már ki is bújt a szög a zsákból. Remélem az ellenzék ráugrik a témára, és feszt reklámozza, hogy a milliárdos f@sz is orbán piócája, akit nagy rászorultságában megsegítettünk
majd 1 milliárdal, amit éppen most használ fel ellenünk.
Sámannus
Gatyagyuri adta a számítógépes zseninek el a csomagot, amiért még igen magas elismerést is kapott mint társ szerző tónika. Bizony gyurika gatya teli fosva lehet alsóneműt váltani.
Madarat tolláról embert üzlettársairól ismerni meg.
Sámannus
A pofám leszakad, amikor tóni felveszi a zseniknek járó pénzt, és beteszi gatyagyuri zsebibe. No de ki volt aki csinyáta a programot. Úgy van ő most is közmunkás valahol.
justhpeter
@csak úgy...: Én azt is, aki a pénzt adta neki.
Gauntlet
Ez elég lehet egy új, kollaboráns párt indításához. Mik ki nem derülnek! Csalódtam önben Gattyán "úr" :(
Sámannus
@Gauntlet: én nem sajnálom ő személyiségi jogokkal is üzletelt.
Sámannus
Tyerekek! Hát ez csinyát zsenit a rogán tóniból, kapott is lóvácskát a találmányért Bizony!
Jozefina
Ki ez az ember??? Tudjuk, hoogy milliárdos. Vállalkozásai olyan országokba vannak bejelentve, ahol kevés adót kell fizetni, vagy esetleg el is lehet simliskedni. Magyarországon nem adózik?! Orbán hozzávág kközel 1 milliárdot, hogy indulni tudjon az összefogás ellen, azaz a többségi magyar ellen.
De miből lett gattyán milliárdos?! A pornóiparból, ahol sok ezer ember testét árulva gazdagodott meg!? Ez össze egyeztethető a magát keresztényi és családinak valló orbán kormánnyal???!!! Az összefogásban résztvevő pártoknak igan hangosan kéne harsognia, hogy ki ez az ember és mit keres itt!!!??
ómió
És ezután már minden sikeres pályázatot a NER-re kell hazudni, efftársak!? Talán még Cseh Guevarra, alias Botmixer Katalin is "NER ügynök" lett? Vagy elég lesz annak hazudni?
K-2SO
Gattyán azzal mentegette magát, hogy a bűnei már elévültek...

Őrület, hogy mi folyik ebben az országban !!!

A Fidesznek baja van Karácsonnyal, aki semmi rosszat nem csinált, de Gattyánnal, az erkölcsileg lezüllött nullával semmi baja sincs...

Te faszszopó fideszes gyökér, érted, hogy miért vagy gyökér?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.