Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Pfizer leszállította az utolsó szállítmányt Magyarországnak. Azonban az EMA bejelentése szerint, engedélyezték a 5-11 éves gyerekek oltását Pfizerrel. Az Euronewsnak megerősítette az Európai Bizottság egyik szóvivője, hogy Magyarország mégis részt vesz az EU harmadik vakcinavásárlási szerződésében, amelyet a Pfizer/BioNTech-kel kötöttek.

Magyarország mégis részt vesz az uniós vakcinabeszerzésben
Fotó: Pixabay

A kormány májusban még arról beszélt, hogy nincs szükség a további Pfizer vakcinák megvásárlására, de a lap információi szerint szeptemberben

a kormány már Brüsszelben lobbizott azért, hogy mégis kaphassanak a cég oltóanyagából.

Az ügy az 5 és 11 év közöttiek oltása miatt lehetett sürgető, hiszen más gyártó készítményeit még nem hagyták jóvá ebben a korosztályban.

A fordulatról a kormány és a bizottság is hallgatott az elmúlt hónapokban, egyedül Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter említette egy novemberi kormányinfón, hogy uniós forrásokból hívnak le Pfizer vakcinát a gyermekek oltásához.

Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában közölte, hamarosan indulhat indulhat a gyermekek oltása, hiszen december 20-án érkezik Magyarországra az első szállítmány az 5–11 éveseknél bevethető vakcinából.

Az Európai Gyógyszerügynökség csütörtökön hagyta jóvá a Pfizer oltóanyagát ennek a korosztálynak. Az ampullákban a felnőtteknek szánt adag egyharmada van, a hatóanyag megegyezik. A magyar miniszterelnök azt is kifejtette, hogy kétmillió vakcinát szereztek.

Az EU legutóbbi, harmadik körös vakcinabeszerzése éppen májusban zajlott, egyedül Magyarország maradt ki belőle.

Ekkor állapodtak meg a Pfizerrel arról, hogy 2023-ig a tagállamok 1,8 milliárd dózist hívhatnak le.

Ennek a része volt a gyermekek számára kifejlesztett ampulla, de tartalmazza a csomag a különféle variánsok ellen létrehozandó módosított oltóanyagokat a felnőttek részére.

A második körös vakcinabeszerzésből a tagállamok nem rendelhetnek a gyermekeknek szánt vakcinákból, illetve a mutációk elleni készítményekből sem.

Azt, hogy az 5 és 11 éves korosztály számára kidolgozott Pfizer oltóanyagból a magyar kormány mégis rendel, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter már a november 11-i kormányinfón elismerte a Telex.hu kérdésére.

Igaz, utalt arra, hogy a legutóbbi Pfizer beszerzés, (amiből Magyarország jelezte a kimaradását), tulajdonképpen csak a felnőtt adagok szállítására vonatkozott volna.

A lap információi szerint a magyar kormány nem sokkal a májusi döntés meghozatala után beláthatta, hogy mégis szükség lesz az uniós beszerzésben való részvételre.

Forrás: euronews.com
Címlapkép: Pixabay

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kissé felnőttem
aki előre kiabál utána gondolkodik. orbánnak hivják
Eladott Ország
Hittem Orbán Viktornak...
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/186515172_1110103886136184_8664347251299981165_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=WBZmTr8_nSIAX-nmwoq&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=25d0fd0ebf7e17553e17b9c5276caa87&oe=61C622B2
Meghal Orbán Viktor és menne már a mennyországba. Bekopog. Kijön Szent Péter és azt mondja neki:
- Hát, eléggé félrevezető életed volt, ígérgettél aztán kiderült, hogy hazudtál. De van egy lehetőséged. 1 napot el kell töltened a pokolban, egyet a mennyben és aztán dönthetsz hol szeretnél lenni az idők végezetében...
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/68934034_663336840812893_5639036607878135808_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=hD6mj6V85YgAX9OO__X&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=b32231b407f5f8cdf194b7e7a3794885&oe=61C4F2A1
colibri
Ezeknek hinni? Csúsztatnak, hazudnak, saját dumájukat megváltoztatják, szégyeljék magukat! Semmiben nem vehetők komolyan. Ezek csak s@gget tudnak csinálni a szájukból!! Fújjjjjjjj!!!
ómió
És képesek onnét venni, ahol van? Hát, ez igazán nem efftársi!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.