A Direkt36 birtokába került Kövér Lászlónak egy zárt ajtók mögött mondott beszédének felvétele, amelyben a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetőinek arról beszélt, hogy tőlük várja a segítséget a legsúlyosabb nemzetbiztonsági veszélyre. Ami Kövér szerint nem más, mint a magyar ellenzék. Miután kérdéseket tettünk fel Kövérnek a beszédről, azt hirtelen feltették a honlapjára, és közzétette Bayer Zsolt kormánypárti publicista is.

Forrás: telex.hu
Feltöltő: Béla333
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Megszállásra. Úgy okoskodnak, hogy, amíg lehet, fejik az EU-t, aztán gyökerestől átalakítva a rendszert, kilépnek onnan, hogy az Eurázsiai Szövetség teljes jogú tagja legyen az ország. A hintapolitikába már beletört a magyarok bicskája, de ez az a nép, amely nehezen tanul, de gyorsan felejt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
@Béla333: másképp nem tudod elzavarni őket...csak a hülye hiszi hogy demokratikusan leváltható az orbán rezsim...
nezelodo
Kövér elvtárs elmagyarázta nem is annyira burkoltan, miért vették, és miért használják saját polgáraik ellen a Pegazust, hogy a hülyék is megértsék. Ha nem megy elsőre a felfogása, egy hasonszőrű hülye is szól a hasonlókhoz és újból elmagyarázza a civis városból.
Nyírfa
Megszállásra. Úgy okoskodnak, hogy, amíg lehet, fejik az EU-t, aztán gyökerestől átalakítva a rendszert, kilépnek onnan, hogy az Eurázsiai Szövetség teljes jogú tagja legyen az ország. A hintapolitikába már beletört a magyarok bicskája, de ez az a nép, amely nehezen tanul, de gyorsan felejt.
Nyírfa
@Horizont: Nem csodálkozom az életveszélyes fenyegetésen, ami a Kásler-Müller duót érinti. És lehet, hogy ők csak a kezdet. Valamiért nem tűnik fel a fidesznek, hogy a magyarok többsége nem akar Kelethez tartozni.
justhpeter
@Nyírfa: @Horizont: A többszöri, de beváltatlan fenyegetések szart sem érnek. Meg kell nyerni a választást és jöhet az elszámoltatás.
Nyírfa
Vajon egy tárgyilagos történész-szociológus mit olvas ki a fejleményekből?
Őszintén szólva, akkor, amikor a regnáló kormány sokadmagammal az ellenségének tart, erősen remélem a Nyugat segítségét. Magyarország beteg, és a gyógyulásához a demokráciák összefogása kell.
justhpeter
@Horizont: Ameddig nem rombolnak, addig hadd sétáljanak az utcán. Amikor majd rombolni kezdenek, akkor kell végigveretni őket Budapest utcáin úgy, hogy ha később eszükbe is jutna a rombolás rögtön maguk alá piszkítsanak.
Nyírfa
@justhpeter: Mennyivel egyszerűbb lenne, ha a fidesz önpuccsot hajtana végre. Évek óta számítok rá.
Jozefina
Felelős politikus hogy mer olyan kijelentést tenni "hogy az ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot"?! Ilyet már csak félelmében jelenthet ki!!! De mitől is fél?! Az ellenzéknek viszont nagyon hangosan kellene reagálni idióta kijelentésekre!!??
telegdilaci
@Horizont: Sajnos hogy éppen az ilyen tahó csúszómászó férgek,mint Kövér és a többi barom jelent nemzetbiztonsági kockázatot az Országra,milyen Keresztény az olyan aki az tűzzel,vassal irtaná azokat az ellenzékieket,ellenségnek beállítva mindenkit,aki nem ért egyet,az Ország rabló,kifosztó politikátokkal!
Nyírfa
@justhpeter: 2014-ben készen álltak a tervek a baloldalon az esetleges zavargások megfékezésére. Azóta még rosszabb a helyzet, felteszem, nem ülnének ölbe tett kézzel a rendvédelmi szervek.
Nyírfa
@Horizont: Ja, igen: a szivárogtató! Vagy beépült tégla az ellenzékből, vagy már akadnak fideszesek, akiknek tele van a hócipőjük, és úgy döntöttek, nem várják meg, amíg Kövér közénk lövet: most szerelte fel vadiúj gépfegyverekkel a TEK-et és a palotaőrséget.
kereső
Kövér bolond. De a legveszélyesebb fajtából.És Ő a fideSS főideológusa, aki nem átall kimondani mit is gondolnak és terveznek valójában.Nem fogják átadni a hatalmat, még akkor sem, ha az ellenzék győz(ne) a az eleve nem szabad, nem tiszta választáson 2022.ben, amennyiben meg lesz tartva.
Béla333
@Nyírfa: 09.03
"Magyarország beteg, és a gyógyulásához a demokráciák összefogása kell. "

Senki sem fog nekünk segíteni, magunknak kell a problémát megoldani.
Mint ahogy az USA is otthagyta Afganisztánt... Ha nekik a tálibok kellenek, hát legyen.
Ha nekünk meg a Fidesz maffia kell, meg egy korrupt, hazug politikai "elit", akkor azt megkapjuk.
Nem lesz külső segítség! Csak magunkra számíthatunk.
colibri
Hülye, hülye, hülye! Tán sose volt normális. Kár is rá időt pocsékolni.
justhpeter
@Nyírfa: A fideSS nem fog önpuccsot végrehajtani már csak azért sem, mert nincs benne olyan önálló személyiség, aki egy ugrással le tudna ugrani az agójáról az IQ-jára. Kövér eswetében például olyan nagy a távolság, hogy félúton meghalna keszonbetegségben. Ha viszont az ellenzék balfaß, de időnk van - mint ebben az esetben - akkor idővel a gazdasági ellehetetlenülés elrendezi a kleptokrata-nemzeti-keresztény konda sorsát.
CsipkeRózsa
@Nyírfa: 8:49

A kiselefánt képét be kellene tenni az ország címerébe.
Nyírfa
@Béla333: Már az is segítség, ha számukra - csak számukra - elzárják a pénzcsapokat, és; amit az ország kap, annak a felhasználását szigorúan ellenőrzik. Amit az önkormányzatok kérnek jó ideje, a közvetlen utalásokat, már be lehetett volna vezetni. Ha nincs mit osztani, nincs mivel megvesztegetni, nincs mit zsebre vágni, attól bedurvulnak, összezavarodnak. Egy ilyen helyzetben a választópolgárok számára nyilvánvalóvá válik, hogy eddig kik döntöttek az ország sorsáról - ha valakinek ez még kérdéses egyáltalán. A masszív fidesz-táborban is van egy határ, szerintem, amit már nem lehet átlépni.
Nyírfa
@justhpeter: Nézd meg, hány milliárdossal folytat tárgyalásokat az ellenzék. Ha már nem számíthat rájuk a fidesz, vagy közülük egyre kevesebbre, többen is mentőcsónakot fognak keresni, hogy ne kelljen Orbánékkal elsüllyedni. Önpuccs alatt azt értem, hogy a pártelnököt egyik napról a másikra eltávolítják, hogy mentsék, ami menthető, és, ha csak ideiglenesen is, de kineveznek maguk közül egy mérsékeltebb vezetőt. Szerintem már nemcsak a választás a tét, hanem a fidesz megmaradása is.
Nyírfa
@CsipkeRózsa: Porcelánboltostól? Vagy félreértettelek?
CsipkeRózsa
@Nyírfa: Azt írtad: "de ez az a nép, amely nehezen tanul, de gyorsan felejt."

A kiselefánttal hozzák kapcsolatba, aki nehezen tanul, de gyorsan felejt.

A címerben egy kép jelképezhetné a népre jellemző mondatot.
Nyírfa
@CsipkeRózsa: Oké, nem esett le! Egész du. aludtam. Úgy elrontottam a gyomrom, amire , hát, nem is tudom, mikor volt példa utoljára. A nasijaimnak az áldozata lettem. :)
justhpeter
@Nyírfa: Egy kevés illúzió azért van ebben.
1) Az összes mérsékelt jobboldali esetleges vetélytársat, akinek az IQ-ja 40 felett van Orbán már régen eltűntette.
2) A jelenlegi fideSS-kdnp képviselők posztjuknál fogva Orbán elkötelezettjei.
3) Az államigazgatás kulcspozícióban lévő, nem képviselői mandátummal rendelkező potentátok megélhetési okból vannak Orbánnak elkötelezve.
Fentiek alapján az önpuccsnak gyakorlati esélye nincs.
Másik jobboldali párt létrejöttének sem elméleti, sem gyakorlati lehetősége nincs, mivel a lehetséges maradék jobboldali csoportokat - MDF, Kisgazda, Kdnp - Orbán korábban csicskasorba állította, új párt bejegyzésére az államigazgatásban lévő csicskák és a kevés idő okán nem látok lehetőséget. Vagyis Orbán ezzel a jellembelileg és erkölcsileg leamortizált csapattal fog nyerni vagy veszteni, de a választás mindenképpen fordulatot fog hozni a hazai belpolitikában.
a) Ha Orbán nyer, az ellenzék pártstruktúrák vagy megszűnnek vagy radikálisan, mind személyileg mind szervezetileg átalakulnak - a NER pedig csak a gazdasági összeomlás fogja eltakarítani.
b) Ha Orbán bukik, a jobboldali pártstruktúrák vagy megszűnnek vagy radikálisan, mind személyileg mind szervezetileg átalakulnak - beleértve a most parlamenten kívüli csoportosulásokat. A gazdasági-pénzügyi romok maradnak az új kormányra.
Az ország szempontjából tartósan egy állapot marad a politikai interregnum, mivel a hazai politikában sem szervezeti, sem személyi megújulás nem volt az elmúlt 30 évben. A kétoldalú mókuskerék pedig hitelességi okokból már nem tud megújulni
CsipkeRózsa
@Nyírfa: Nem jó, hogy elrontottad a gyomrodat, viszont jó, hogy kialudtad magad.
Nyírfa
@CsipkeRózsa: Szörnyű nap volt, most már egészen biztos, hogy romlott volt a görög joghurt, amit tegnap este belapátoltam, de ez az én hibám, mert , mielőtt megettem, túl sokáig állt szobahőmérsékleten, ráadásul már eleve bontott volt. Most jobb, mert segítettem magamon. Annyira figyelek mindenre, és akkor jön egy ilyen gikszer. Elúszott az egész napom.
Nyírfa
@justhpeter: A gondolkodásomat az a vezérelv határozza meg, hogy az életben csak egy valami állandó, és az a mozgás. No meg az is, hogy a mozgásból adódóan a fejlődés elkerülhetetlen. Amikor a rendszerek elavulnak, törvényszerűen szétesnek, hogy aztán magasabb szinten újrarendeződjenek. A NER nem kerülheti el a sorsát, mert elavult, darabjaira hullik, s hogy a fideszből lesz-e még valaha párt, egy új párt, új névvel, megújult szemlélettel, az egy nagy kérdés. De ugyanez vár az ellenzékre is, ha nem tudja beteljesíteni a küldetését. Nézd meg, ők levonták a konzekvenciát. De, hogy ez most mire lesz elég, ugyanúgy megjósolhatatlan, mint az, hogy a magyarság fennmarad-e.
CsipkeRózsa
@Nyírfa: Sajnálom, hogy rossz napod volt a joghurt miatt.
Nyírfa
@CsipkeRózsa: Kezdek magamhoz térni, de nagyon nem vagyok toppon. Szedem a propolisz-cseppet, az használ. Meg most készítettem gyömbér-teát, főtt krumplit. Majd csak megmaradok. :)
CsipkeRózsa
@Nyírfa: Az egészen biztos, hogy megmaradsz.
Nyírfa
@CsipkeRózsa: Bízom benne! Még nem tervezem, hogy lelépjek a földről. Végül is, élni jó.:)
nezelodo
Ha a Kövér is ilyen kockázatot lát, nem kellene esetleg végre megcsinálni a Viktor Nemzetbiztonsági átvilágítását?
Béla333
Annak a másik maffiatag Ádernek nem kellene felszólalni a mégoly nyilvánvaló törvénysértés esetén, amit ez a tök csinál/mond?
Vagy holló a hollónak nem vájja ki a szemét...???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.