Ritka, hogy akkora egyetértés legyen az ellenzékben, mint a Kövér László által mondottak kapcsán. 

Ellenzéki összefogás: "Kövér László a legsötétebb diktatúrákat idéző módon uszít az egységes ellenzék ellen"

Fotó: MTI/Kovács Tamás

A politikus egy tavaly februári rendezvényen arról beszélt a titkosszolgálati vezetőknek, hogy az ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt, idézi fel a történteket a 24.hu. Az érintettek egy közös közleményben reagáltak a kikerült hangfelvételre, amelyben arról írnak, hogy

Kövér László a legsötétebb diktatúrákat idéző módon uszít az egységes ellenzék ellen és gyakorol politikai nyomást titkosszolgálati vezetőkre.

Az ellenzék szerint Kövér szavai a Pegasus-gate közvetett bizonyítékát is jelenthetik, és úgy látják, hogy beszédével Kövér László több millió, „az Orbán-rezsimmel szemben álló magyar polgár ellen is uszít”.

Az ellenzék ezért most azt követeli, hogy Kövér László adjon magyarázatot arra, „kinek a megbízásából és milyen célból tartott a totális állam kiépítésének szükségességére irányuló politikai beszédet a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői előtt, és mandátuma kiterjedt-e arra, hogy a hallgatóságot az ellenzék elleni cselekvésre biztassa”. Követelik azt is, hogy Orbán Viktor és kormánya foglaljon állást a beszéddel kapcsolatban.

Az ellenzéki közleményben arról is írnak, hogy

a nyilvánosságra került hangfelvétel alapján felszólítjuk Kövér Lászlót, még ma mondjon le házelnöki tisztségéről!

Forrás: 24.hu

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Kövér "köteles" elvtárs, te mocsok, hitvány fostalicska, tudod hogy ki a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázat Magyarországon? Nem az ellenzék, hanem a fidesz kormány, akit a román bűnöző cigány haverod, az a pszichopata, ótvar lótolvaj népnyúzó teljhatalmú diktátor, orbán viktor vezet már 11-éve! És nagy hiba volt tőled kunbélázni', amikor az apád a Kádár rezsimben MSZMP-párttitkár volt, te KISZ-titkár voltál, a nagyapád pedig kun béla vörös hadseregének tisztje volt! Nem véletlenül mondta anno HOFI, hogyha kinyitod a szádat ömlik belőle a szar! A fideszes bűnbandáddal együtt teljesen leépítettétek a demokráciát, és a jogállamot, ezért remélem egyszer felelni fogtok! Lepaktáltatok olyan országokkal (Kína, Oroszország, Törökország, Azerbajdzsán, Türkmenisztán, Fehéroroszország), akiket kőkemény diktátorok vezetnek, és a demokráciát, az emberi jogokat még hírből sem ismerik! Kövér elvtárs! Te és az egykori Soros ösztöndíjas liberális kollégiumi társaid (Bibó István szerintem forog a sírjában) orbán, szájer, deutsch, áder a rendszerváltás legnagyobb szégyenei vagytok! A történelem szemétdombján van a helyetek, ez nem is kérdéses!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@Málna: „Ha ez az ember még egyszer hatalomhoz jut, Isten óvja Magyarországot, de Európát is!” (Václav Havel)
ha magadtól nem találod ki,orbánra gondolt..
Málna
@Klubtag: @csak úgy...:@kissé felnőttem: Tulajdonképpen meg sem lep, hogy a kérdésemet sem értettétek.
Málna
@Peller Anikó: A netről? Ennyire még te sem lehetsz hülye.
csak úgy....
@Málna: te egy tipikusan sínekhez kötött,magától kanyarodásra képtelen ,de dudával rendelkezö jármü! :)
Málna
@csak úgy...: Gyerekes terelési kísérlet. Már megint nem tudod, merre vagy arccal előre, ugye?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.