Ezeket haszonélvezettel, illetve életjáradékkal szokták meghirdetni.

Sokkoló: értékes lakásukat adják el a bajba jutott idősekFotó: Pexels

Egyre több idős magyar kerül nehéz helyzetbe, és hirdeti meg otthonát piaci ár alatt, ám haszonélvezettel terhelten, vagy néhány millióért, és havi életjáradékért cserébe – írja a penzcentrum.hu.

A lap több hirdetést is talált, ami erre enged következtetni. Az egyik hirdetésben egy idős tulajdonos mindössze 8 millió forintért kínált eladásra egy 24 négyzetméteres zuglói lakást, amelyből nem szeretne kiköltözni, így holtig tartó haszonélvezettel maradna az ingatlanban.

Egy másik hirdetés egy Üllői úti, 81 négyzetméteres lakásról szól, amit mindössze 30 millió forintért kínál eladásra az idős tulajdonos, aki szintén holtig tartó haszonélvezettel adná el az ingatlant.

De előfordulnak életjáradékos felhívások is.

Az egyik szerint az idős tulajdonos kevesebb mint 14 millió forintért adná el zuglói, 40 négyzetméteres lakását, plusz a vevőt terhelné egy 97 ezer forintos havi életjáradék is, a lakást pedig élete végéig használná.

Ezek a megoldások alapvetően azoknak lehetnek érdekesek, akik nem használni szeretnék az adott lakást – hiszen így bizonytalan, hogy mikor költözhetnek be –, hanem befektetésnek szánják. Erre viszont tökéletesen alkalmas lehet, hiszen töredékáron lehet hozzájutni egy-egy ingatlanhoz – a kérdés csak az, hogy mikor lesz végleg az övék.

Forrás: penzcentrum.hu

Fotó: Pexels

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
CsipkeRózsa
@Málna: Eddig erről a témáról még nem olvashattunk semmit, most láthatod először.
Málna
@CsipkeRózsa: Én nem most látom először. Ne szórakozz már, hogy te most hallasz ilyenről először...
CsipkeRózsa
@Málna: A rendszerváltás óta először.
Málna
@CsipkeRózsa: A rendszerváltás előtt is volt ilyen? Én folyamatosan találkozom ezzel a dologgal. Attól, hogy nem írt róla a propi, még létezett, hidd el...
CsipkeRózsa
@Málna: Azért írtam, hogy most először hallani a rendszerváltás óta. Azt már megbeszéltük, hogy azelőtt volt.
kereső
Ez nem sokkoló- hanem élethelyzet okozta szükségszerűség. Inkább azzal kellene foglalkozni, hogy ezeket az életjáradék/tartási szerződéseket csak és kizárólag közjegyző előtt lehessen megkötni, hogy az idősek ne válljanak csalók kiszolgáltatott áldozataivá, hogy az ingatlan nyilvántartásba csak széljegyként kerüljön fel a tulajdonjog átruházás a tartási kötelemmel együtt.És, ha nem teljesül a tartás/az életjáradék a szerződés szerint, akkor a közjegyző kezdeményezheti a szerződés felbontását. Mindenképpen biztositék szerepe lenne.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.