A Partizánnak adott interjút Dézsi Csaba András, Győr Borkai Zsoltot váltó fideszes polgármestere.

A beszélgetés során Dézsi felidézte, hogy annak idején „Szájer Jóska” felkérésére vállalta, hogy a Fidesz jelöltjeként elindul az 1994-es országgyűlési választáson.

Sokszínű volt a párt, a fiatalok tudtak választani, hogy miért szimpatikus neki a Fidesz

– mesélte a politikus a 24.hu szemléje szerint.

Dézsi arról is beszélt, hogy Szijjártó Péter karrierjét ő indította el, amikor utcabeli fideszesként felírta a nevét a pártlistára. Szijjártó így szerzett győri képviselői mandátumot. 

Dézsi azt is elmesélte, hogy 2002 után, amikor először indult a polgármesteri posztért és vesztett, Budapestre kezdett járni, hogy Merkely Bélánál tanuljon a szívkatéter használatáról. Ebben az időszakban Szijjártó Péter budapesti lakásában szállt meg hetente egy estére.

Nem albérlet, inkább ágybérlet volt

– mondta Dézsi, aki azt is felelevenítette: volt olyan eset is, hogy a lakásban kikapcsolták az áramot, mert nem volt befizetve a számla.

A győri polgármester úgy véli, Merkely Béla, nagyon kiemelkedő ember, nála sokkal magasabb pályán mozog a kardiológiában, de tény, hogy mostanában sokan a kormány propagandájával azonosítják. 

Dézsi úgy látja, a politika használta Merkelyt, hiszen „a politika minden eszközt használt, amit lehet”.

Forrás: 24.hu

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
,,Sokszínű volt a párt"
Szivárványos...
Horizont
Mondja mindezt fideszesként. Vajon tett valamit házon belül?? Pl. Borkai korrupciós ügyeit feltárta? A francokat.

"volt olyan eset is, hogy a lakásban kikapcsolták az áramot, mert nem volt befizetve a számla."
Szijjártó lakásában. Na ehhez képest felvitte az (puhos)isten a dolgát. Ma már helikopterrel megy haza a luxusvillájába.
sgl
@Horizont: És a kerti medencében yahtozik!
jesz
Merkely megdolgozott az egyik legmagasabb Magyar kitüntetésért...már megérte...
Toller Béla
Maradjunk abban, hogy egynémely orvosokat, értelmes kutatókat képes megvenni és megmajmolni a politika. Ne mutogasson az úr merkelyre ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.