MÉG A TÉMÁJÁNÁL IS LENTEBB VAN EZ A CIKK! =)) Nemzeti Agyhalálgyár: „Kövér László nem azt mondta, amit mondott.” A Direkt36 hozta nyilvánosságra a házelnök még tavalyi szónoklatát, amelyet a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői előtt tartott. Kövér a titokszolgáknak tartott szülinapi köszöntőjében arról beszélt, hogy a Fidesszel szemben álló erők – tehát az ellenzék – Kun Bélához hasonlóan gondolkodnak nemzetről és államról, és ő ezt tartja a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatnak.

(Forrás: 444.hu, RonaGyuri által)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
A derék 444.hu olyan Fodorkás középen-állása

S még van, aki csodálkozik, hogy Kancsi-Mancsiék mire nem vetemednek

Na jó Gabócza a regnáló kormány tagjaként lavirozott a régi barát meg a munkaköre között, és igazából a LMP köreiben megragadt Szakasits-uncsi hívők hasonló kirohanásokat produkálnak rendszeresen
A derék Ács mester „Nem volt könnyű megmagyarázni Kövér László kiszivárgott beszédének tartalmát, de közös erővel megoldják” címmel foglalkozik a témával. Alapvetően egész jól. Azzal indít, hogy „A Nemzeti Agyhalálgyár megszülte a választ a házelnök kiszivárgott beszédére”! Aztán okadatolja ezt a terméket.
Majd azt is, hogy ő ebben igazán versenyképes, akár könnyedén rájuk is tud verni néhány lapáttal. A végére odabiggyesztette:
„Ismerős helyzet?
Kiszivárog egy kellemetlen beszéd. Majd elkezdik központilag harsogni róla, hogy abban nem az van, ami benne van, hanem az ellenkezője. Így lett egykor a kormányzati hazudozásról szóló beszédből igazságbeszéd. Most pedig a célzott uszításból őszinte aggodalom.”!
sgl
Ha homoxem megy a fidesz kommunikációba azonnal kiderül milyen ostobák, aljasok. Lebénulnak és az ellenzék meg reszelgeti körmeit, nem képes hatékonyan bemutatni, reagálni, a magas labdákat lecsapni, mert a fidesz ledumálja őket hihetetlen ocsmány hazugságokkal.
Képesek a híveiknek azt is bemagyaráznia Nap nyugaton kél, keleten fexik és az ellenzék nem tudja kezelni ezt az ocsmányságot. Miért?
Nem tudnak magyarul, szakmailag ostobák, képtelenek egy egyenes mondatra, mikrofon vagy klavitúra lázuk van,... ???
Tessék mondani!
Nem tudták felfogni: a fidesz csak kommunikációval ér el mindent, ezért kellett 2002 után média nekik, és mindent ezen keresztül agymosnak a híveik nyaka fölé.
sgl
Szégyen az egyész "ellenzéki" média: beolvassák az MTI és más egyéb fidesz általi hazugságokat, mocskokat és ennyi. Semmi cáfolat, kommentár, leleplezés, az a hír üt és ott marad a levegőben a hazugság.
Ezekkel a médiacsótányokkal akar nyerni az ellenzék, mikor a kommunikáción múlik vagy 90%-ban a választás sikere?
Amikor pl studió beszélgetések vannak -pl az ATV-ben, - beszél valaki és ép mondja a fidesz mocskot a médiás belekérdez a médiacsótány, megszakítja belezavar az ellenzéki szövegébe.
Finoman eltereli a témát a mocsokról.
Krug, Kárász, Simon kiváló képviselőik ennek a mocskos riporteri aljasságnak!
Érdekes, Rónai E nem szokta ezt tenni.
sgl
Beszarok!!!

"Kövér László kiszivárgott beszéde: a Belügyminisztérium szerint ünnepi beszédet nem kell értelmezni"

Ja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.